Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-16

204 16. országos ülés 1896. deczember 17-én, csütörtökön. Tudom és elismerem, hogy küzdelmeink sikeréhez első sorban a nemzeti akarat szabad megnyilatkozásának lehetőre tétele s e czélra a képviselőválasztások szabadsága és tisztaságának biztosítása s a választási törvény gyökeres reformja, a választási jognak kiterjesztése kell, s miután az imént lefolyt képviselőválasztások alatt azt hiszem kivétel nélkül bőven észleltük azon nemcsak elomszorító, de bízvást elmondhatom, megbotránkoztató jelenségeket, eljárást és eszközöket, miknek a többség elért sikereit legnagyobbrészt köszönheti, készséggel bizonyítom a magam részéről is azon kép teljes hűségét és valóságát, melyet előttem felszólalt ellenzéki képviselőtársaim a választásokról a ház elé állítottak. S ha újabb adatokkal a már felhozottakhoz nem járulok, ezt főként azért teszem, mert félek, hogyha mindegyikünk el akarná mondani az általa tapasztalt súlyos visszaéléseket: előbb az országgyűlés öt éves időszakának meghoszszabbításáról kellene gondoskodnunk, mert különben a rendelkezésünkre álló idő kitűzött czélunkra elégtelen volna. (Úgy van! a szélső haloldalon.) Röviden csak annyit adok elő, hogy a hivatalos hatalommal való visszaélés sok esetét tapasztaltam én is. (Halljuk!) Láttam tanfelügyelőt, a kit hetekig síit hónapokig nem látott kerülete, de mikor az ellenzéki szavazókat a kormányjelöltjére való szavazásra kellett rábírni, akkor megjelent hűségesen, s az addigi buzgalomhiányból tíilbuzgalomba csapva át, még egy felekezet önkormányzati jogába is illetéktelenül beavatkozni próbálkozott; láttam főispánt, a ki nem érte be azzal, hogy az elégtelen javadalmon tengődő pénzügyi tisztviselőktől követelte a leszavazást, de meghagyta nekik, hogy ellenzéki atyafiságukat is birják rá ellenzéki pártállásuk elhagyására s a kormány pártjára való átlépésre, különben baj lesz; láttam főispánt, a kihez panaszra ment a kormánypárt kortese, felháborodással jelezve, hogy egy magasabb állású bíró a függetlenségi és 48-as párt jelöltjére mert szavazni, s egy másikat, a ki hálás szívvel s nyilvánosan fejezte ki elismerését egy kir. törvényszéki bírónak, a miért a szabadelvű párt jelöltje érdekében, bírói hivatásáról megfeledkezve, korteskedett. Mit bizonjn'tanak mindezek a látszólag nem nagy fontoságú jelenségek? Bizonyítják teljes igazságát mindazoknak a miket erre nézve Eötvös Károly és Apponyi Albert gróf t. képviselőtársaim találóan előadtak, bizonyítják különösen, hogy téves, tarthatatlan és laza erkölcsű fogalmak képződtek a választás körüli magatartásról a magyar társadalomban, mely fogalmak, bár ellenkeznek a törvénynyel, a szabad véleménynyilvánítás kívánalmaival, sőt sokszor a tiszta erkölcscsel is, mégis egyre jobban és jobban terjednek, ágyszólva közfelfogássá válnak és szemérmetlenül érvényesülnek. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ily körülmények között a függetlenségi és 48-as párt nem tiltakozhatik elég erősen azon a túloldalról itt is, a sajtóban is gyakran kifejezett állítás ellen, mintha az alföldi magyar nép kezdene kiábrándulni ellenzéki pártjainkba vetett hitéből és bizalmából s a függetlenségi eszméhez leginkább ragaszkodó alföidi magyarság kebelében is a 67-iki alap híveinek száma erősen megnövekedett? A kinek alkalma volt az alföldi magyar néppel közvetlenül érintkezni, a ki megfigyelte a né;mek szabadon nyilvánuló felfogását és gondolkozását most is, s a múltban is, annak lehetetlen a tisztelt túloldal tagjai által helytelenül levont következtetést aláírnia. Az láthatta, hogy az alföldi magyar nép ma is törhetlenűl ragaszkodik a függetlenségi eszméhez, s hogy e ragaszkodás a 67-es alap egymást érő közjogi és közgazdasági s a nemzet közérzületét sértő mozzanatai után nem csak nem csökkent, de inkább még növekedett, de növekedett fájdalom az anyagi és közgazdasági bajok özöne is, melyek a nép ellenálló erejét megrongálták, s e bajokkal egyenlő arányban megnőtt a párturalmi czélok szolgálatában álló s messze elnyúló központi uralom keze is, megnövekedtek a választási rendszerünket kezdettől jellemző visszaélések, túlkapások és mesterkedések, melyek segedelmével, bár a legtöbb helyütt csak csekély szavazattöbbséggel, sikerült a kormánynak — itt részletezni nem kivánt módon — néhány alföldi kerületet elhódítania, melynek többsége azonban ma is olyan függetlenségi érzelmű, mint volt ezelőtt, ha mindjárt a választás eredménye, az alkalmazott eszközök folytán, mást mutatott is. Hiszen tudjuk, hogy az imént lefolyt választási harcz alatt az egész ország egyetlen főispánsággá, s a miniszterelnökség is a választásokat vezető főispáni hivatallá változott át, mely — közhivatali jellege daczára — többet foglalkozott a választásokkal, mint a kormányzás gondjaival, s mely a választás vezetése körüli jelszavakat jobbára a Montecuccoli iskolájából merítette, túlszárnyalván az időt pénznek tekintő angol felfogást is, mert pénznek tekintette nem csak az időt, de a bizalmat is. Hasztalan hivatkozott tehát az előadó úr előadói beszédében arra, hogy a tisztelt többség gyökerei a nemzet szívéig érnek. Higyje el nekem, hogy annál a frigynél, mely a többség és a nemzet között a legutóbbi választásokon tényleg létrejött, a szívnek, az elaltatott s működésében megzavart magyar szívnek nem volt semmi szerepe, épúíjy, mint a hogy nincs a szerelem híján kötött házasságoknál, s higyje meg, hogy azok a gyökérszál ak, melyek a tisztelt többséget a nemzettel összekötik, nem szívtől-szívhez, de máshonnan és