Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-15
180 15. országos ülés 1896. űeezember 16-án, szerdán. a szabadságnak még árnyékát is elöli ebben az országban. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Most röviden csak annyit jegyzek meg, hogy álláspontom és azt hiszem, t. elvbarátaim álláspontja is az, hogy szabadság csak oly országban lehet, a hol a törvényhozás joga biztosítva van a népnek, de a hol biztosítva van a népnek ezen törvények végrehajtásának joga is, (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a leggonoszabb törvény is elviselhetővé válhat a végrehajtás által, valamint megfordítva a jó törvény is kiállhatatlanná válik a végrehajtás által. Ez az egyik. A másikra nézve, a mit kiemelni akarok, megjegyzem, hogy Komjáthy Béla t. képviselőtársamnak tegnap tett egy kijelentésével nem lehetek egy értelemben. Azt mondotta ugyanis, hogy itt nem ismerünk vallásfelekezetet. Sajnos,ez nem így van. Nemcsak hogy ismerünk, hanem kell, hogy ismerjünk, mert hiszen számos kérdés vár még e tekintetben elintézésre, a melyeknek elintézése legalább is olyan égetően szükséges az ország előmenetelére és megnyugvására, mint például a polgári törvénykönyv. Mert kétségtelen, hogy a megzavart béke, — mert, hogy meg van zavarva, ezt talán kétségbe senki sem vonja, — helyre alig áll, míg a katholikus autonómia nem létesíttetik. Igaz, hogy ez úgy a trónbeszédben, mint a feliratban érintve van, de hát megszoktuk azt már, hogy a miniszteri padokról százszor és ezerszer hallottunk ígéreteket, a melyek teljesítve sohasem lesznek és ígéretek maradnak, legfelebb bizonyos mézes madzag jellegével birnak. Pedig mi katholikusok az autonómiát nem csak akarjuk, hanem már követeljük. Ezzel azonban, magának a katholikus autonómiának létesítésével, azt a kérdést, a felekezeti kérdést ebből a házból eliminálni teljesen nem lehet. Nemcsak minket katholikusokat kell kielégíteni, de ki kell elégíteni protestáns testvéreinket is. Képessé kell tenni őket vagyonilag arra, hogy czéljaik elérésében e tekintetben akadályok ne fordulhassanak elő. Képessé kell tenni pedig nem ágy az országhoz, mint azon felekezetekhez nem illő évenkénti, hogy úgy mondjam, koldusadományokkal, hanem oly vagyon nyújtásával, oly tőkének az autonómia rendelkezésére bocsátásával, a mely képessé teszi őket czéljaik elérésére. (Helyeslés a ssélső baloldalon.) A mai helyzetet, a mai vitát kétségtelenül a választások lefolyása uralja, és azt hiszem, hogy ez az egyik oka annak, a miért a t. túloldal igen dicséretesen eltért eddigi szokásaitól, és megszólamlott. Hogy úgy Bzóltak a t. képviselő urak, a mint szóltak, az engem, a kinek régebben van szerencsém e háznak tagja lenni, nem igen lep meg, mert eszembe jut életében igen tisztelt, halálában sajnált képviselőtársunk, Kőrösy Sándornak egy nyilatkozata, a ki egy bizonyos kérdésben az általunk ismert nézeteivel ellenkezőleg szavazván, mikor kérdeztük, hogy mikép történhetett ez, egyszerűen azt felelte: »Hja, barátom, nem lehet ez máskép, engem mameluknak választottak meg!« Hozzászoktunk ahhoz, hogy a túloldalról nem annyira az egyéni nézeteket, mint a párt nézeteit halljuk. A túloldalról megelégszenek azzal, hogy azon tényekkel szemben, a melyeket az ellenzék felsorol, egyszerűen azt mondják: ezt visszautasítjuk. Bocsánatot kérek, ez a szó, hogy: visszautasítjuk, semmivel Fem ér többet, mint akármelyik más szava a magyar nyelvnek. Nem visszautasítani, hanem bizonyítani kell azoknak a tényeknek a valótlanságát, a melyeket az ellenzék felsorol. Példás az az összhang, a mely — azt hiszem — szintén a pártállásból származik, a melylyel a t. képviselő urak az előadó úrral egyetemben azt állítják, hogy sem az erőszak, sem a pénz — hiszen erre még rátérek — hanem a programra tisztasága, ez volt az a btíverő, a mely ezt a többséget a kormánynak megszerezte, különösen pedig a programúinak az az átlátszó volta, a melyben ez az ellenzéki programmoktól annyira különbözött, a mennyiben az ellenzék programmja csupa ábránd, ellenben a kormány programmja csupa valóság. Azt mondják, és való is, hogy a példa a legnagyobb bizonyíték. Én tehát csak azt kérdezem a t. előadó úrtól, és azt kérdezem az előttem szólott Ágoston József t. képviselőtársamtól, hogy mennyivel volt az ő programmja az idén átlátszóbb és kedveltebb a nép előtt, mint a függetlenségi Vörös Jánosé ezelőtt négy vagy öt évvel? Ezelőtt négy évvel is, és most is ők álltak szemközt egymással. Még az előadó úr is azt mondja, hogy a függetlenségi párt ezen árnyalatának a programmja teljesen precziz volt. Ha tehát ezzel a preeziz programmal szemben áll a t. képviselőtársamnak a programmja, méltóztassék megengedni, hogy a gyanú nem igen távol fekvő, hogy valami gyönge nyomásnak mégis kellett az ő programmját érvényre emelnie. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Komoly, megszívlelendő dolgok azok, a mik történtek. Ha valaki az utolsó huszonöt év történetét végig nézi, abban nem lát egyebet, mint a fokról-fokra való sülyedést. (Úgy van! a ssélső baloldalon.) Ha látta valaki az eseményeket úgy lefolyni szeme előtt, és nyitott szemmel nézte azokat, mint csekély magam is, az tapasztalta az eszközöknek azt a különféleségét, a melyek erre az utolsó betetőzésre a közönséget hosszú évek óta készítik elő. Hogy egyebet ne említsek, ki előtt lehet titok az, hogy míg az igaz szabadelvűség azt hirdette mindig, azt hirdeti ma is, hogy: Te egyén, — mert hiszen a politikában
