Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-12
l()g 12. országos ülés 1896. deczemfoer 12-én, szombaton. nak terére menjen át, a nélkül, hogy a törvényhozás nagy nemzeti és állami érdekeknek parancsszava elől elzárkóznék, mégis a fejlődő nemzeti egésznek igényeihez képest, úgy a mint azt a józan haladásnak szelleméi; és a józan konzervativizmust magában egyesítő minden törvényhozás teszi, fokozottan fogja a jogokat tágítani, a nemzetnek mindig több ég több részét bevenni az alkotmány sánczai közé. Már ebben az első álmukban is keservesen csalódtak, mert daczára annak a nagy fejlődésnek, melylyel leginkább a t. túloldal szokott eldicsekedni, ég a melyből tagadhatatlanul — hála Istennek — igen sok igaz is, és a valóságnak megfelel, daczára ennek a nagy fejlődésnek, a törvényhozás 1848 óta, tehát majdnem egy fél évszázad óta csak egyszer és akkor is megszorító értelemben foglalkozott a választói jogosultsággal. (Igaz! Úgy van! balfelől.) De a 48-iki törvényhozók, midőn az egész nemzetet bevették az alkotmány sánczai közé, legalább is azt hitték, hogy e nemzet jogait mindenkor respektálni fogják, hogy az a szabadság, melyet az egész nemzet számára kivívtak és kodifikáltak, élő valóság lesz, hogy nem akad soha vakmerő kéz, mely a hatalom eszközeivel abba belenyúl, mely azt leigázza, mely e szabadságot, ha nem is formailag, de tényleg meghiúsítani iparkodik. Legkeservesebben pedig ebben az álmodozásukban csalódtak; mert a populus Werbőczianustól, keresztül azon a 48-iki populuson, me'iy az egész magyar nemzetet átölelte és bevitte volna az alkotmány sánczai közé, eljutottunk egy harmadik populus legálishoz, a populus Bánffyanushoz (Élénk derültség és tetszés a bal- és szélső baloldalon.), mely áll mindenekelőtt a miniszterelnökből magából (Derültség balfelöl.), aztán sokáig nem következik semmi, s aztán — nem önjoguknál, hanem tőle vett hatalmuknál fogva — következnek a főispánok, főszoígabirák, szolgabirák, községi jegyzők, bírósági végrehajtók, bakterek stb. (Úgy van! Igás! balfelöl.) Ezekben pontosul össze a neazet egész joga, ezzé vált a mai kormányzat alatt a 48-iki törvényhozás azon álma, hogy az egész magyar nemzetet bevigyék az alkotmány sánczai közé. (Tetszés és taps balfelől.) E visszafejlődését a mi alkotmányos praxisunknak még ki kell egészítenem egy képpel; azzal, hogy tudniillik 1874. óta a magyar törvényhozásban mindig újra meg újra felpanaszolt választási visszaélések megfékezésére egyetlen lépést sem tettünk, a mi szintén példátlan az alkotmányukat komolyan vétetni akaró nemzetek történetében. S e szomorú visszafejlődés egy kiszámíthatatlan hatású, rettenetes következmény, hez vezet: ahhoz, hogy intézményeink egész organizmusából, a hol megmaradt minden formailag a törvény betűje szerint, vagy legalább megközelítően úgy, mint azt az alkotmányos szabadság biztosítása kivánná, csak egy faktor hiányzik tökéletesen, maga a nemzet, a nemzeti akarat, annak szabad és őszinte megnyilvánulása. Ez egyetlen faktor hiányzik alkotmányos életünkből, egyéb semmi. De ha ez a faktor csak egyszerűen hiányoznék, ha valami önmagával meghasonlott törvényhozás kimondta volna, hogy a nemzet lemond arról a jogáról, hogy a hatalom kezele'sének ellenőrzésében résztvegyen és a végrehajtó hatalomra bizza a diktatúrát: ennek hatása a nemzetre kevésbbé volna káros, kevésbbé volna megsemmisítő, mint a milyen hatása van akkor, midőn a nemzeti akarat döntő szerepe törvényeinkben megvan, de az életből eltűnt. (Zajos tetszés balfelől) Mert ez az állapot a végrehajtó hatalom abszolutizmusának állapota, sítlyosbítva annak szükségességével, hogy a választó közönségnek nem akaratát, hanem szavazatát magának megnyerje. És azoknak a pusztításoknak sorozata, a melyet az ellenmondás a törvényes követelmények és a tényleges állapot közt maga után von, szinte beláthatatlan. Először is, t. ház, az államhatalom minden szervének tekintélye, ki nem köszörülhető csorbát szenved. Vagy ágért, inert sikerült az egyszerű", gyámoltalanabb választókat megfélemlíteni és hatósági presszióvai arra bírni, hogy oda szavazzanak, a hová a hatóság akarja, önök azt hiszik, hogy annak a népnek a szivében az iránt a hatóság iránt a tisztelet megnövekedett? (Helyeslés és tetszés a baloldalon.) Korántsem. Ennek a tiszteletnek vége vau. Ez a nép engedelmeskedik a hatóságnak azért, mert a esendőrszuronyoknak, szükség esetén a hadsereg szuronyainak hatalma ezek mögött a hatóságok mögött áll; de nem engedelmeskedik nekik tiszta szívből, nem engedelmeskedik nekik tiszteletből, nem engedelmeskedik abból az erkölcsi tudatból, hogy erkölcsi törvény kívánja tőle az engedelmességet a hatóságok iránt. Az engedelmességnek arra a nemére, a mely pedig egyedül méltó önérzetes szabad honpolgárhoz, a mely egyedül biztos alapja a társadalmi és állami rendnek, nem számíthat többé az oly hatóság, a melyről nyilvánvaló, hogy azt a törvényt, a melynek fentartására, megőrzésére hivatva volna, lépten-nyomon lábbal tiporja. (Igaz! Úgy van! tetszés és taps a baloldalon.) Félelem és remény köti Magyarország népét legnagyobb részben az ő hatóságaihoz, A félelem és remény azonban a szolgaielkeknek köteléke, de nem az erkölcsi tisztelet és meghajolás egy felsőbb öntudat előtt, nem meghajolás a lelkiismereti parancs előtt, hanem az oly meghajolás, a mely csak lesi az alkalmat, hogy mikor lesz ő az erosebb. (Élénk helyeslés es tetszés a baloldalon.) Természetesen
