Képviselőházi napló, 1892. XXXIV. kötet • 1896. szeptember 3–október 3.

Ülésnapok - 1892-649

6i9. országos ülés 1896. szeptember 5-ón, szombaton. 61 ha magának az esküdtszéknek szervezése nem megfelelő, és ha útját állja annak, hogy valósággal független és szabad polgárok a saját befőlyástálan meggyőződésüket juttathassák érvényre az esküdtszéki Ítélkezésben. Már pedig az a tervezet, melyet az igen tisztelt igazságügyi miniszter úr közreboesájtott, nem gyakorolhat megnyugtató hatást. Semmiesetre sem felel meg sem a magyar joghagyományoknak, sem a politikai hagyományoknak, sem a politikai jogok gyakorlása körüli módszernek, a mit ott lefektetve látunk, hogy tudniillik egyes törvényszéki elnökök hatalmi körébe vonja bele az esküdtszék megalkotásának lehetőségét. Semmiképen sem felelhet meg a helyes közfelfogásnak, hogy az úgynevezett törzslajstronrmal vagy x-Urlis(e«-val szemben olyan ingerencziát enged a törvényszéki elnöknek, mely egyenesen megfosztja az esküdtszéki intézményt attól, hogy az valósággal a társadalom sors szerint csoportosult különböző rétegeinek felfogását tükröztesse vissza. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Talán a rendőrkapitánynak adjuk? Visontai Soma: Nagyon természetes, hogy ez csak tervezet és nincs kizárva, hogy az az esküdtszéki intézmény benső természetének megfelelőleg fog módosíttatni. Mert ha nem az a czél, hogy a társadalom ítélkezése jusson érvényre, hogy a nép lelkiismerete bíráskodjék, hogy az esküdt az ő üde, friss felfogásával ítélje és bírálja meg az előtte elvonuló bizonyítékokat, hanem ha az a czél, hogy, a mint a tervezet is megkísérti, egyes megfelelő urak külön ajánltatnak a törvényszéki elnöknek, mint megbízható, jellemszilárd és az esküdti tisztre különösen alkalmas egyének s a Commercialrath-ok mellé új társadalmi poziczió teremtetik, a Criminalrath-oké, a kik ülésről-ülésre elmennek a törvényszékhez esküdti tiszteket gyakorolni : akkor ugyanazon hibába ejtjük az esküdt urakat, a mit rámondunk a szakemberekre, hogy a sok ítélkezés fogékonytalanokká teszik őket a bizonyítékok helyes mérlegelésére és az intézmény nem fog beválni. De habár az igazságügyi kormány nem nyújtotta is be, a mint kilátásba helyezte e törvényjavaslat tárgyalása alkalmával az esküdtszék szervezéséről szóló törvényjavaslatot és így nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egész alapossággal hozzászólhassunk a kérdéshez, mégis azt hiszem, hogy a tisztelt igazságügyi kormány, tekintetbe vévén, hogy mily nagymérvű előlegezése a bizalomnak foglaltatik abban, hogy a ház összes pártjai mégis elfogadják a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául, úgy fogja az esküdtszéki intézményt szervezni, a mint azt helyes jogi felfogás szerint szervezni kell. (Helyeslés.) Még csak két dologra kívánok röviden reflektálni. Az egyik az, hogy vájjon helyes alapból iudúlt-e ki Polónyi Géza t. képviselőtársam, midőn határozati javaslatot nyújtott be, hogy a javaslat ama részei, melyek az ügyészi hatáskörről szólnak, módosíttassanak? Ha t. képviselőtársam érveit mérlegeljük, lehetetlen, hogy felfogásának helyességét ne lássuk. A t. igazságügy miniszter úr statisztikai adatokkal bizonyította, hogy mily garancziáját képezi a személyes szabadságnak az, ha az ügyész teljesíti az előnyomozást. A t. miniszter úr felfogása az, hogy a ügyész lévén első sorban a dominus litis, nem lehet elvonni attól, hogj ő először közvetlen meggyőződést ne merítsen arra ué^ve hogy melyik ügyet kívánja bírói eljárás alá bocsátani, és melyiket nem, hogy nem lehet megtagadni, mikép ő a nyomozást addig a határig maga vezesse, míg meg nem győződik arról, hogy az ügy vizsgálat alá bocsátandó-e vagy nem? A t. miniszter úr Németországot hozta tel, azt mondván, hogy ott az ügyész kézébe került ügyek 70°/o a vizsgálat alá nem kerül, és így mennyien menekülnek a zaklatás alól. Ezt el nem fogadhatom. Mert a zaklatás tekintetében nincs különbség akár az ügyé :

z, akár más bírói közeg teljesíti a vizsgálatot. Hisz e javaslat szerint az ügyész saját akaratából letartóztatásokat, házkutatásokat és motozásokat teljesíthet. Ha mindezeket teljesítette és azután meg kell szüntetni a nyomozást, nem ép oly zaklatás ez, mintha a vizsgálóbíró teljesíti a nyomozatot? (Úgy van! a szélső baloldalon.) Vájjon nem lehet-e épen ellenkezőleg azt hinni, hogy ha nem adjuk meg a nyomozó hatáskört a királyi ügyésznek, akkor sokkal óvatosabb lesi indítványa megtételében? A tisztelt miniszter úr által felhozott statisztikai adatok ép ellenkezőleg annak demonstrálására h szolgálhatnak, hogy ime az ügyészség kezébe került ügyek közül 70°/o volt olyan, melyet némi körültekintéssel bűnvádi eljárásra alkalmatlannak kellett volna felismerni. De ha ezek a statisztikai adatok a zaklatástól való megkimélést jelentik, akkor szembe állítom a mi statisztikai adatainkat a németországiakkal. Nálunk az ügyészség csak mint indítványozó faktor szerepel, és mint a tisztelt előadó Úr, és a tisztelt miniszter úr is emlékszik az igazságügyi költségvetésnél bemutatott adatokra, kiderül, hogy ennek 50-nél nagyobb, talán 56 vagy több százalékát teszi ki azon esetek száma, melyekben a vizsgálatot meg kellett szüntetni, mert nem volt elég adat arra, hogy az illető ellen akár a vád alá helyezés, akár a végtárgyalás szempontjából eljárni lehessen Tehát ha tényleg a megszüntetés azt bizonyítja, hogy megkímélnek valakit a zaklatástól, akkor azt méltóztatik látni, hogy a királyi ügyészség