Képviselőházi napló, 1892. XXXIV. kötet • 1896. szeptember 3–október 3.

Ülésnapok - 1892-658

182 * 58- országos ülés 1896. október 1-én, csütiSrt&kda. ségét nem ismerik el, az ellenkezőt bizonyítsa be. Vállalkozott azért, hogy a dunai fejedelem­ségek érdekeit ezáltal kielégítve, azokat magá­hoz közelebb lánczolja, azoknak központjává váljék; vállalkozott azért, mert érezte erejét ezen munkálat keresztül vitelére. Természetes, hogy midőn a magyar állam ily előreláthatólag óriási anyagi áldozatokkal járó munkára vállalkozott, számíthatott arra, hogy ezen eljárásával Európa tiszteletét és becsületét fogja kivívni. Ebben az esztendőben történt, hogy a munkálatok annyira haladtak, hogy a megnyi­tási ünnepélyt meg lehetett tartani ebben az esz­tendőben, midőn a magyar nemzet fennállásának ezeréves ünnepét üli. Természetes volt a fel­tevés és mindenki örömmel várt ez alkalomra, hogy egész Európa, egész világ előtt a meg­nyitási ünnepély alkalmával hangot fognak adni annak, hogy »nézzetek ide, a magyar állam kö­telességének eleget tett a kultúra szolgálatában és így helyénvaló, hogy azt, a miért annyit áldoztunk, ki is zsákmányolhassuk. Á Vaskapu megnyitása megtörtént. A magyar nemzet, midőn annyi meg annyi vágya van, a mely kielégítésre vár; midőn közéletünknek számtalan baja van, melyeket or­vosolni azért nem vagyunk képesek, mert anyagi erőnk nem engedi; midőn képesek voltunk mind­ezt hallgatagon tűrni, azért, hogy ezen nagy misz­sziót keresztülvigyük; midőn eddig 19 millió forintot költött erre a magyar állam: akkor ezen megnyitási ünnepélyen nem az követke­zett be, a mit vártunk, nem a magyar nemzeti dicsőség, hanem — hitem szerint — a magyar nemzet meggyalázása, önérzetének arczúlcsapása. (Úgy van! Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Én nem voltam jelen ezen az ün­nepélyen, de a hírlapokból értesültünk, a kik nem voltunk ott, arról, hogy mi történt. Tény, hogy a magyar tudás, a magyar pénz és a ma­gyar erős akarat által megteremtett e munkálat megnyitásánál Magyarország és királya volta­képen jelen sem volt. Megtörtént az, hogy erő­nek és akaratnak ezen nagy munkájánál, a melyet mi dicsőséggel kerestünk, épen a mi erőtlensé­günk, akaratnélkííliségünk és meghunyászkodó gyávaságunk jelentkezett. A mint a tények mu­tatják, ott Magyarország királya nem volt jelen, az nem Magyarország ünnepe, hanem az osztrák császárság ünnepe volt. Ezen ünnepélyből a magyar jelleg hiányzott, ott magyar szó nem hangzott, a magyar szót mellőzték és egyáltalában a kormány­nak egész viselkedése olyan volt, hogy csakis az udvari szolgák számát szaporították. (Zajos hdeslés a szélső báloldalon.) Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédjében a parlamentáris határokat tartsa meg. Komjáthy Béla: Ha sértő volt a kifeje­zésemben, ezennel ünnepélyesen bocsánatot ké­rek; de én ezt a kifejezést nem tartom épen sértőnek, mert a királyra is azt szokták mon­dani, hogy a törvénynek első szolgája, ha tehát ők a királynak szolgálnak, abban sértést nem látok, csak hűen, becsületesen és hazafiasán szol­gáljanak. T. ház! Sem a megnyitóbeszédben, sem a felköszöntőben Magyarország még csak meg sem említtetett. Épen előbb azt mondta beszédé­ben a miniszterelnök úr, hogy nekünk mindig törekednünk kell arra, hogy a korona és a nem­zet közt az egyetértés, a kölcsönös bizalom és szeretet erősbödjék. Vájjon az ilyen eljárás al­kalmas-e erre ? Meg vagyok győződve, hogy az ilyen eljárás egyáltalában nem alkalmas a sze­retet és ragaszkodás fokozására és nem annyira a szeretetnek, mint inkább az aggodalomnak kell felkelni minden magyar ember szivében a jövő miatt; és meg vagyok győződve, hogy azon saj­nos eseményekért, hogy ott Magyarországnak különállósága és egész szuverenitása nem nyert ki­fejezést, ezért a hiba és felelősség kizárólag a magyar kormányt illeti. Ő Felsége megkoronáz­tatása óta számos tanújelét adta annak, hogy alkotmányosan akar uralkodni és a nemzettel magát ellentétbe nem helyezte. S ha a miniszter­elnök úr, a mint kötelessége lett volna és a kormány felvilágosították volna ő Felségét, hogy nemzet gyöngédségét nem kell megsérteni és a nemzet önérzetét nem kell megalázni; ha fel­világosították volna arról, hogy a magyar nem­zet pénzén, erején és akaratán épült ezen nagy munka megnyitásánál mint kell viselkedni : meg vagyok győződve, hogy akkor a Felség, a ko­ronás magyar király ügy viselte volna magát, mint a hogy kellett és kötelessége lett volna, mert a magyar országgyűlés alkotott és ő általa szentesített törvény alapján folytak azon mun­kálatok és áldoztattak azon óriási költségek. Azonban mindez nem történt. Minden államnak a világon kötelessége, hogy ilyen alkalomkor hangot adjon annak, hogy ő milyen állást fog­lal el, hogy megmutassa erejét, önállóságának próbáját adja, de főkép Magyarország van erre utalva, melynek annyi ellensége van. Hiszen a külföldön legnagyobbrészt még ma sem tartanak önálló államnak, még ma sem akarják ezt a mi nyomorult közjogi helyzetünket elismerni, hanem Ausztria kiegészítő részének tartanak. A kor­mányban sohasem volt annyi erély és hazafiság, hogy e nézetet megváltoztassa. Itt is, midőn legnagyobb alkalom lett volna arra, hogy be­bizonyítsuk, hogy maga a magyar király ön­állónak és függetlennek tartja azt az országot, a melynek koronás királya, akkor a magyar nemzet önérzete megaláztatott. Engem, t. ház, ez ünnepségen lefolyt esemény, megvallom, fáj-

Next

/
Oldalképek
Tartalom