Képviselőházi napló, 1892. XXXIV. kötet • 1896. szeptember 3–október 3.

Ülésnapok - 1892-650

660. országos ülés 1896. szeptember 9-én, szerdán. m a melyekkel a főtárgyalási anyagot előkészíteni vagy elő nem készíteni lehet. Ez csak egy egyszerű mellékeszköz a modern eljárásban. Elnök: Szalay Károly képviselő űr kivan szólani. Szalay Károly: Én épen az igazság kiderítése okából vagyok bátor pártolni a Visontai képviselőtársam indítványát. A miniszter úr előadására csak azt jegyzem meg, hogy eunek az indítványnak két oldala van. A 324. §. ugyan azt mondja, hogy bírói ítéletet csakis a főtárgyaláson fenforgott bizonyítékokra lehet alapítani. Ez nagyon helyes. Igen, de az életben mi fog történni ha ez a szakasz életben marad? Nem a vádlott tagadja meg, a mit mondott, hanem számtalan esetben a tanú, és ez a szembesítéá egyenes útmutatás a terheltnek, hogy miképen viselje magát, mert ez esetben előbb fogja megtudni mindazon körülményeket a tanú, hogy a vádlott mivel védekezik és neki mivel kell védekezését támogatni és így jelenik meg a főtárgyaláson és ott egyenesen abban az irányban fog vallani, a melyet a szembesítéskor eltanult. Nem szabad a törvényhozásnak utat mutatni arra, hogy a vádlott ily módon meneküljön a büntetés terhe alól. Egyébként ha egyáltalában megengedhetőnek tartanám a szembesítést a vizsgálat során, de azt már teljes lehetetlennek tartom, hogy az a csendőr, ki a nyomozások legnagyobb kontingensét fogja megejteni, mindenféle szembesítéseket teljesíthessen, a mi nagyon kényes dolog. Ezekért pártolom a Visontai képviselőtársam indítványát. Elnök: Kiván-e még valaki szólani? Ha nem kivan senkisem szólani, a vitát bezárom. Az előadó úr kivan szólani. Chorin Ferencz előadó: T. ház! A Visontai képviselő úr módosítványa a szakasznak azon intézkedése ellen irányúi, hogy a szembesítések a vizsgálat folyamán megtörténhessenek s ezt csak azon esetekre akarja szorítani, a hol előreláthatólag a tanuk a főtárgyaláson meg nem jelenhetnek és különösen e szakasz intézkedéseit eliminálni akarja. Neki abban igazsága van, hogy a szembesítés, mint lélektani kényszer, helyesen egyedül a végtárgyalásnál alkalmazható. De vannak, mint minden szabály alól kivételek, midőn a főtárgyalást megelőzőleg szükséges bizonyos ténykörülmények kiderítése végett a szembesítés úgy a tanuk, mint a vádlott társak között. Midőn ily tényről van szó, mely döntő befolyást gyakorol a vád alá helyezésre vagy a vizsgálat folytatására, és a vizsgálóbírónak reménysége van, hogy ily módon a vizsgálatot bevégezheti, midőn ennek lehetősége van, nem volna helyes ezt úgy a vád, mint a védelem tekintetében eliminálni. A mi pedig a terheltet illeti, hogy neki joga van kérelmezni a szembesítést, ha például a szembesítés által ártatlanságát kiderítheti és annyira meg van győződve, hogy őt a tanú vagy bűntárs Szembesítése a további eljárástól megmentheti: nem volna helyes ezt ezen szakasz intézkedésén kivűl eliminálni. Ez épen a terhelt érdekében alkotott intézkedés és én csodálkozom, hogy épen ez a második bekezdés talál kifogásra, mely által a terhelt lélektani és egyéb okoknál fogva szabadulni vél a kínos helyzetből a szembesítés tényével. Különben is ez a szembesítés korlátozva van azáltal, hogy ha nem okoz nehézséget. A vizsgálóbíró, a nyomozó közeg fogja tudni, vájjon a szembesítést megengedje-e vagy sem. Én tehát azt hiszem, hogy a 138. §-ból nem volna helyes ezen intézkedést eliminálni, kérem tehát az eredeti szöveg fentartását. Elnök: Következik a határozathozatal. A 138. §-hoz Visontai Soma képviselő úr nyújtott be módoaítványt; méltóztatnak kívánni, hogy az felölvastassék ? (Nem!) Ennélfogva a kérdés az: elfogadja e a ház a 138. §-t változatlanul, szemben Visontai Soma képviselő úr módosításával, igen vagy nem? Kérem azokat, a kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház többsége a szakaszt változatlanul elfogadta, tehát a módosítvány elesett. Schóber Ernő jegyző (olvassa a 139. §-t). Visontai Soma: T. ház! Igen sajnálom, hogy ismét fel kell szólalnom, de én ezen 139. §-t nem fogadhatom el azon szövegezésben, hogy: »a terhelt beismerésének kieszközlése czéljából az eljárást nem szabad késleltetnk; mert ez a fogalmazás, hogy a terhelt beismerésének kieszközlése czéljából nem szabad az eljárás menetét késleltetni, igen könnyen arra a véleményre adhat okot, ott, a hol a törvény iránt kétely vagy rosszakarat forog fenn, mintha a terhelt beismerésének kieszközlése szintén a proczesszionális eszközök egyike volna, annál inkább, mert később azt mondja a szakasz: »viszont a beismerés megtörténte után is rendszerint meg kell szerezni a terhelt bűnösségének egyéb bizonyítékait is«. Én értem, hogy e szakasz mit czéloz: azt, hogy a beismerés még nem kellő bizonyíték az elítélésre, és hogy a terhelt beismerése a vizsgálóbírót ne tartóztassa vissza attól, hogy az összes bizonyítékokat beszerezze. De így, ebben a szövegben nem fogadhatom el a szakaszt, annál keyésbbé, mert egy másik szakaszban — nem tudom hányadikban - úgyis világos utalás van arra, hogy úgy a vád, mint a védelem