Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.

Ülésnapok - 1892-623

623. országos ülés 189G. május 16-én, szombaton. 47 hivatalos lapot és ámulnak-bámulnak, hogy Gautschot kinevezték osztrák vallás- és közok­tatásügyi miniszternek és hogy épen aznap 11 órakor tette le a hivatalos esküt. (Tetszés és derültség a szélső baloldalon.) Ha a külügyi kormány, mely Ausztriában magában az eseményekről ily bölcsen van infor­málva, ha a miniszterelnök úrnak azt mondja, hogy erről nincs tudomása, ez engem nem nyug­tat meg a felől, hogy a dolog meg nem történt, mert vak és süket és egy helyhez tétlenségben lekötött tehetetlen emberektől a dolgok tárgyi és gyors felismerését és a történtek gyors tuda­tását várni nem lehet. De, t. ház, én úgy va­gyok értesíílve, hogy az a körjegyzék nem mint körjegyzék küldetett szét, mert ha mint ilyen küldetett volna szét a szerb kormány által, ak­kor monarchiánk képviselője is meg kellett volna, hogy kapja, hanem mint instrukczió a külügyi kormányoknál levő szerbországi köve­teknek küldetett meg. A különbség csak az, hogy mint ilyen instrukczió a mi diplomácziánk kezébe nem került, és mint instrukczió nem Belgrádban érvényesíttetik, hanem azon kormá­nyoknál jő szóba és érvényesíttetik, a hol Szer­biának külföldi képviselete van. És határozottan fentartják a politikai korrespodensek, hogy a pá­risi, mint a pétervári és londoni szerb köve­tekhez ezen instrukcziók elküldettek ; itt van a kezemben az egyik korrespondensnek legutolsó kiadványa, a mely a lapokban még meg sem jelent. Arra nézve, t. ház, hogy vájjon a rendőr­főnök lefokoztatott-e, én teljesen csatlakozom Horánszky Nándor t. barátom nézetéhez, hanem persze, ha Keleten azt tapasztalják, hogy elég valakinek csak ürügyet adni és bármi csekély módot és alkalmat nyújtani, hogy az illetők egy elszenvedett sértésért elégtételt ne kérjenek; abban az esetben, ha mi annyival kielégíthetők vagyunk, hát a szerbeket őrülteknek kellene tartanom, ha ők többet tennének. De Szerbiá­nak és Szerbia kormányának vannak köteles­ségei önmaga iránt és a nemzet iránt, a melyet az a kormány képvisel. Az a szerb rem­zet rendkívül sok jó és nemes tulajdonságokkal bir; ha azt nem informálják rosszul és terv­szerül eg nem izgatják Magyarország ellen, ez nem fog Magyarország ellen ellenséges indu­latot táplálni. (Tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Hanem persze, már midőn a szerb kormány megtiltotta a szerbországi követnek és konzul­nak, hogy a magyar millenáris gyűlésen meg­jelenjenek, már mindjárt akkor kellett volna erélyesen fellépni. De tovább megyek. Midőn Belgrádban a lapokban elterjesztetett az az ál­hír, hogy itten Budapest fővárosában a szerb zászlót valaki is megsértette vagy T bántalmazta volna, akkor két hivatalnak lett volna köteles­sége ezt rögtön megczáfolni: az egyik a szerb államnak, — a másik az osztrák és magyar diplomácziának külügyi képviselete. Rögtön meg kellett volna maguknak az értesüléseket szerez­niük s a szerb lapok részére a dementiket odaadni, ép úgy mint a jelen esetben is a No­vákovics-kormánynak, ha ő sem instrukcziót, sem körjegyzéket nem küldött el, első sorban kötelessége azt a lapokban dementálni és Szer­bia hivatalos és nem hivatalos lapjaiban meg kellett volna a dementinnek jelennie. Csodálatos dolog, hogy Szerbiában senki sem akar hiva­talos tudomással birni arról, hogy ezen jegyzék nem küldetett el, hanem a magyar miniszterelnök, a kit a sértés illetett volna, az bir róla tudo­mással. Nem azt mondja, hogy hivatalos tudo­mást bir arról, hogy a jegyzék nem küldetett el, hanem azt mondja, hogy a jegyzék elküldé­séről nem bir hivatalos tudomást, a mi egészen mást jelent, azt jelenti tudnillik, hogy a kör­jegyzék elküldethetett, de hivatalosan neki tudomására nem hozatott. Már most, t. ház. ha tekintjük azt, hogy a bűnösök egyszerűen megfenyíttettek — közjogi elégtételadásról szó sincs — akkor én a miniszterelnök úr által adott választ tudomásul nem vehetem. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De nem vehetem tudomásul fontos okok­ból. Mert, t. ház, a monarchiának hadserege és hajóhada csak úgy érték reánk nézve, ha mi azt használhatjuk is, mert az a kard, a me­lyet nem akarunk vagy nem merünk kihúzni, reánk nézve nem vagyon, hanem teher. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Ha Ma­gyarország lobogója megtámadtatik, annak a lobogónak megoltalmazása és az elégtétel meg­szerzése a legszembeszökőbb és legerélyesebb kellett volna, hogy legyen. Kell, hogy ezélja legyen a mi jövendőbeli politikánknak. A Ke­leten nem az udvarias formát respektálják. A nép Keleten a tekintélynek, az erőnek hódol meg. Ott azon félczivilizált állapotok mellett sem a miniszterelnök úrnak ékesszólására, sem a mi diplosnácziánknak finom kifejezéseire nem adnak semmit, hanem adnak arra, hogyha az erő nyilvánul. Azt az erőt pedig mikor kell nyilvánosságra hozni? Nem minden alkalom nélkül, hanem akkor, mikor alkalom van adva, hogy megmutassuk azt az erőt, melyet ezen országban szerveztünk és fentartunk. Mit ér nekünk a közös hadsereg, mit ér egész tenge­részetünknek minden hajóhada, ha annak ágyúi és fegyverei akkor némák és mozdulatlanok, mikor Magyarország zászlóját kellene, hogy megvédjék? (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha nem tud és nem akar diplomácziai úton a t. miniszterelnök úr elégtételt szerezni, akkor ott van a másik mód, hogy az ily kormány-

Next

/
Oldalképek
Tartalom