Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.
Ülésnapok - 1892-630
144 630. országos ülés 1896. májns 29-én, pénteken. nos választásoknál, a mikor sok új erő kerül a parlamentbe, oly időben történik, mikor az egyes képviselők, különösen az újak egymást, de a régibb képviselőket is tehetségeik, hajlamuk, készültség, szakképzettség tekintetéből alig ismerik. Most már meg volnának alakítandók a bíráló-bizottságok, a hol pedig a szakszerűség szempontja is igen lényeges szempont, de megalakíttatnak rendszerint nem valami kiváló gonddal arra a körülményre, hogy odavaló emberek legyenek a bíráló-bizottságba megválasztva; ellenkezőleg azt tapasztaljuk, hogy minden párt egy másik szempontot fog érvényre emelni akarni, azt, hogy saját tagjaiból mennél többen foglaljanak helyet abban a bíráló-bizottságban, hogy ez általa párturalom, a párt érdeke meg legyen mentve magában a bíráskodásban. Mindezek a körülmények eléggé igazolják, hogy ezen bíráló-bizottságoknak rendszerint már megalakítása sem olyan, a milyennek lennie kell. A parlament képviselőházában a bírálóbizottságok vagy választás, vagy sorshúzás, vagy elnöki kinevezés útján szoktak megalakíttatni. Ott, a hol választás útján alakíttatnak meg, ott még megvan a lehetőség arra nézve, hogy a qualifikáczió kérdése is figyelembe vétessék ; a hol azonban sorshúzásra bízzuk, ott azután egyenesen a sors szeszélyére bízzuk azt, hogy kik választatnak, kik jutnak ahhoz a szerephez, hogy a választások érvénye felett ítéljenek; a hol végre elnöki kinevezés útján alakíttatnak meg ezek a bizottságok, ott ugyan, szívesen konczedálom, a qualifikáczió szempontjai inkább figyelembe vehetők, de ott tulajdonképen nem is maga a képviselőház ruházta rá a bíráskodás jogát az illető bíráló-bizottságra, hanem annak elnöke, és én nem tartom mindenütt és minden körülmények között czélszerfínek, hogy a képviselőház elnökére ez az óriási diszkreczionális hatalom ráruháztassék. A kik a választások feletti bíráskodásnak, illetve ezen jognak bíróságok által való gyakorlásának ellenzői, azok rendesen két argumentummal állanak elő. Az első az, hogy ez által a képviselőház tekintélye szenved, a második, hogy a képviselőház szuverén jogai csorbulnak meg. Igazán sokat gondolkoztam, t. ház, a kérdés felett, vájjon mennyiben és mi által szenved a képviselőház tekintélye akkor, ha a bíráskodás jogát, a mely kétségtelenül őt illeti meg, valamely a parlamenten kivú'í álló, független bíróságra ruházza át, de nem tudtam igazi, valódi okot találni. Ellenben megtaláltam annak ellenkezőjét: azt tapasztaltam, azt olvastam, hogy bármiként zárjuk is ki a vitatkozást a bírálóbizottságok ítélkezése és eljárása felett a képviselőház tanácskozásaiban, mindenütt és minden körülmények között tudtak találni alkalmat és okot a kisebbségek — általában beszélek, nem a saját viszonyainkról — hogy ezeket a kérdéseket a ház tanácskozásaiba belevigyék, hogy a választási visszaélések s a választási bíráskodás miatt a bíróságot, a kormányt felelőssé tegyék, s azzal vádolják, hogy erőszakoskodik a választásoknál, hogy a visszaéléseket megtorolni őszintén, igazán nem akarja; végre ki lett mondva már nem egy helyen a kisebbségi pártok részéről nyílt ülésen, hogy a többség nem képviseli, ennélfogva az egész parlament sem képviseli a nemzet hamisítatlan akaratát. Ezek a viták, ezek a vádak képesek igazán a parlament tekintélyét csökkenteni; de nem ám magában véve az a körülmény, hogy e bíráskodási jogot, mely a képviselőháznak rendes funkcziói közé úgy sem tartozik, átruházzuk egy független testületre. A mi pedig a szuverén jogokat illeti, hiszen itt nem a parlament rendes funkczióinak átruházásáról, nem is a parlament valami függési viszonyáról van szó, hanem egyedül arról, hogy egynéhány kérvénynyel megtámadott választás érvényessége fölött ítéljen a parlamenten kivül álló, független testület. És egyedül csak ebben a kérdésben ítél, nem bírálja fölül a képviselőháznak semmi tényét, nem is áll szemben annak tényeivel, hanem, egyes választások cselekményeit, lefolyását, eredményeit vizsgálja és szabályszerű bizonyítás útján állapítja meg a választás érvényes vagy érvénytelen voltát. Az a képviselő pedig, a ki törvénytelen választással került a parlamentbe, ne takaródzék a parlament szuverenitásával. (Általános helyeslés.) Eljutottam most már, t. ház, magához a kérdéshez: helyes és czélszertí volt-e az 1874: XXXIII. tcz. 89. §-ának amaz intézkedése, a melyben kimondatott az az elv, hogy a kérvénynyel megtámadott választások felett a kir. kúria ítél és nem volna-e helyesebb és czélszerűbb e végből más bíróságot választani, vagy egy külön bíróságot fölállítani. (Halljuk! Halljuk!) Magam is abban a nézetben vagyok, t. ház, bogy talán legczélszerűbb lenne egy külön bíróság felállítása, ha a képviselőválasztások fölött való bíráskodás azt a külön bíróságot állandóan és folytonosan foglalkoztatná. Ámde az oly bíróság volna, a melynek az év legtöbb szakában dolga sem volna. Csupán csak minden általános választás után, talán néhány hónapon keresztül és esetleg egyes időközi választások alkalmával volna dolga; egyébként pedig igazán nem tudnám, hogy e bíróságot micsoda hatáskörrel ruházhatnák föl. Ennélfogva kétségen kivűl helyes és czélszerű, hogy egy már fennálló bíróságra ruháztassák ez a jog. Ilyen bíróság a kir. kúria. Felmerült a bizottsági tárgyalások során, hogy talán egy vegyes bíróság volna felállí-