Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.

Ülésnapok - 1892-630

630. országos ülés 1896. május 29-én, pénteken. 143 a tárgyalást megtartotta és jelentését e hó első napjaiban a képviselőházhoz beterjesztette. Ez rövidre összefoglalva a kérdés törté­nete, fejlődése nálunk Magyarországon. Mielőtt magának a javaslatnak ismertetésére áttérnék, engedje meg nekem a t. képviselőház, hogy elmondjam saját nézeteimet; absztrahálva a mi specziális viszonyainktól, hogy szükséges-e, ezél­szerü-e, hogy a képviselőválasztások fölött egy­általán, különösen pedig a megtámadott válasz­tások érvénye felett parlamenten kivűl álló független testület, bíróság ítéljen ? Előrebocsátom azt, hogy magát az igazolási eljárást és az ebből kifolyó bíráskodást, mely inkább mindazon ada­toknak vizsgálatából áll, a melyeket kell, hogy magában foglaljon a megbízó levél, másrészt annak csatolmányai, ezt, azt hiszem, senki közü­lünk valamely 'parlamenten kivül álló testület eljárására bízni nem óhajtja, itt csak a szoros értelemben vett bíráskodásról lehet szó, a mely a bíráskodás jellegével valóban bír is. Mert itt már nem egyedül az alakszerűségek döntenek, hanem konkrét jogsérelmek panaszoltatnak, a mely konkrét jogsérelmek fennállása megvizs­gálandó, bizonyítási eljárás útján megállapítandó és ennek alapján hozandó meg a választás érvé­nyessége vagy érvénytelensége felett az ítélet. Ez már, t. képviselőház, határozottan bíráskodási funkczió és ha valóban bíráskodási funkczió, akkor már a dolog természetéből folyik, hogy arra leghivatottabb testület a bíróság. Mert, t. képviselőház, előadásom elején kiemeltem azt, hogy a bíráskodásnak elfogulatlannak, részre­hajlatlannak, igazságosnak, szigorúnak és szak­szerűnek kell lennie; de feltalálhatók-e ezen tulajdonságok mindig és minden körülmények között a képviselői kamarákban? Nézetem sze­rint, sajnos, mindezek a tulajdonságok a bíráló bizottságok minden tagjánál — absztrahálva saját specziális viszonyainktól — mindig fel nem találhatók. Először azért nem, mert a képviselő­ház politikai testület, hivatásához nem is tartozik az, hogy a törvény rendelkezéseit, diszpoziczióit, az élet jogeseteire hivatás szerűleg applikálja. Eljárásában a politikai eszély és czélszerűség vezérli és nem az igazságosság szempontja. Míg a parlament politikai testület marad, addig sorai­ban ott lesznek — mindig elismerem készség­gel — elegendő számmal kiváló képességű jel­lemes, igazán nagy férfiak, de mindegyik tagja valamely politikai pártnak, a melyért szívének egész melegével érez s szellemi tehetségének egész erejével küzd. Pártjának aspiráczióit híven támogatja, hűségesen küzd azon zászló alatt, a melynek diadalától várja a közérdek gyarapo­dását és saját hazája felvirágzását. Mentől erő­sebbek lesznek ezek a küzdelmek, annál nagyobb lesz ugyan a lelkesedés az egyes képviselőkben, de annál hamarább ki vagyunk téve annak, hogy ezt a lelkesedést a fanatizmus fogja felváltani, és ha ítélkezni kell, s ha egy-egy választás iga­zolása és érvényességének vagy érvénytelensé­gének kimondására lesz az illető hivatva: attól félek, hogy az illető, legyen bár a parlamentnek igen beesült, pártjának igen hasznos tagja, az objektivitás teljes mértékével nem fog bírni és saját pártjának czélzatait, aspiráczióit fogja bíráskodásába belevinni. Azonfelül a parlamenti választásoknál nem szokott figyelembe vétetni a szakszerű kvalifikáczió kérdése, mert bizonyos törvényes feltételek mellett egyedül a bizalom, a választók bizalma az, a mely a képviselőt a mandátummal felruházza; ennélfogva nincs meg még az a garanczia sem, hogy kellő számban megkaphassuk egyes bíráló-bizottságokba azon szakerőket, a melyek szükségesek volnának az ilyen szakszerű, elfogulatlan bíráskodásra; Másodszor minden bíráskodásnak első pro­czesszuális elve az, hogy senki oly ügyben, melyben maga vagy hozzátartozója érdekelt, ne bíráskodjék. Az ezzel ellenkező eljárás mindenütt semmiségi esetet képez. Ámde a képviselők már pártállásuknál fogva is érdekeltek, a mennyiben saját pártjuk hatalmi erejét kiterjeszteni, számbeli növekedését elő­segíteni fognak igyekezni. Normális viszonyok közt ez az érdekeltség nem lesz szembetűnő, azt készséggel megengedem; de ha heves parla­menti viták folynak, akkor ez az érdekeltség fel fog fokozódni, különösen ha két, meglehető­sen egyenlő számú és erejű párt áll egymással szemben, a hol aztán minden egyes megmentett szavazat igen becses lesz. Ekkor a pártférfiúnak lelkesedése, érdekeltsége igen gyakran egész a fanatizmusig fel fog fokozódni, egészen az igaz­ság beismerésében való teljes vakságig. Azonban vegyük figyelembe, hogy a legtöbb parlament­ben nem is maga a parlament, — és talán sehol sem — hanem átruházott hatáskörben egy vagy több bíráló-bizottság ítél a választások érvé­nyessége felett. Már most mentül több ilyen bíráló-bizottságot alakítunk és mentül nagyobb ezekben a tagok száma, annál kevésbbé lehet megfelelni azon kívánalomnak, hogy oda a bíráló­bizottságokba valóban arra termett, szakszerűen képzett s ezen bíráskodásra alkalmas erőket kapjunk. Mentül kevesebb a bíráló-bizottságok száma, mentül kisebb a bíráló-bizottsági tagok száma az egyes bizottságokban, annál kevésbbé lesz igaz az, hogy maga a képviselőház intézi ezen bíráskodást, mert hisz annak csak kis töre­déke foly be magába az ítélethozatalba. Jól tudjuk azt is, hogy a bíráló-bizottságok közvetlenül a ház megalakulása után szoktak a többi bizottságokkal egyetemben megalakulni. így már a megalakulás is, különösen az általa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom