Képviselőházi napló, 1892. XXXII. kötet • 1896. április 8–május 9.

Ülésnapok - 1892-611

611, országos ülés 1896. április 21-én, hátion. 345 suknál fogva, azt hiszem, ezek lettek volna első sorban hivatva az alispáni állás betöltésére. Megtudtuk azt is, hogy egy árvaszéki ülnök pályázott, a ki a közönség kedvencze volt, a mennyiben 17 év óta szolgálja a megyét, részint mint szolgabíró, részint mint árvaszéki ülnök, s működése kifogástalan, szorgalma páratlan volt, tehát minden tekintetben megfelelt. És mégis épen ennek az árvaszéki ülnöknek a kandidálása ütközött legyőzhetetlen akadályokba. Beszélték, hogy az intéző körök minden áron rá akarják venni, hogy vonja vissza kérvényét, sőt némelyek azt is tudni vélték, hogy a főispán, a ki akkor Pozsonyban tartózkodott, mert székhelyén csak kivételesen szokott megfordulni, magához hivatta ezt a pályázót és rá akarta venni kérvénye visszavonására, sőt kijelentette neki apodikticze, hogy ha vissza nem vonja, nem is fogja kandidálni. Mondom ily izgatott hangulatban volt a közönség, a közgyűlés előtti napig, április 21-ig, mikor végre este 7 órakor, midőn az állandó választmány ülésének vége volt, az ellenzék kérdésére a főispán kijelentette, hogy igenis négy pályázó folyamodott: Pogány József főispáni titkár, miniszteri segédfogalmaző, azonkívül a megye másodalj egyzöje, Sötér Ferencz és Szélessy Károly, a megyének csak nemrégiben kinevezett levéltárnoka, ki talán legkevésbbé lett volna hivatva az első megyei tisztviselői állás betöltésére, és végre az említett árvaszéki ülnök adták be pályázatukat. Mikor a jelenlevők ezt hallották, csakhamar tisztában voltak azzal, hogy itt mi készül. Oly önkénynyel állunk szemben, melyet mi Mosonymegyében eddig nem ismertünk; meg voltunk győződve arról, hogy a közönség szabad választási joga mindenáron is minden furfanggal ki fog játszatni és az egyedüli komoly jelöltje az intéző köröknek, a nevezeit főispáni titkár úr hatalmi eszközzel az alispáni székbe bele fog helyeztetni. Ez be is következett. Az eredmény, valamint a közgyűlés lefolyása ismeretes. Én a részletekkel a t. házat nem kívánom untatni, (Halljuk ! Halljuk l) csak két főmomentumot kívánok kiemelni annak megvilágítására, hogy minálunk mikép lett az alispáni helyettes egyhangúlag megválasztva. Az egyik momentum, a kandidálás körüli eljárás, a másik pedig maga a szavazás. A kandidálás tekintetében már előbb voltam bátor megjegyezni, hogy az ellenzék azt az álláspontot foglalta el, hogy a csak egy pár hóval ezelőtt, múlt év deczember havában közmegegyezéssel megválasztott kandidáló bizottság mandátuma az egész^hat évi ciklusra kiterjedt. Én csak azt mondom, a mi az ottani fe-fogás volt, hogy a megbízatás hat évre terjed, már csak azért is, mert a törvény nem ismer korKÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXXII. KÖTET. látozást e tekintetben, tehát a közgyűlésnek jogában áll a maga bizalmi férfiait hat évre is megválasztani. E mellett szól a gyakorlat is. Természetes, ha ez a felfogás győz, akkor a főispán és a többi intéző köröknek a számadása nem sikerűit volna, tehát minden áron meg kellett akadályozni, hogy ama kandidáló bizottság ebben az esetben is gyakorolja a kandidálási jogot. Ugy látszik, a felvetett kérdés némileg zavarba hozta az intéző köröket, mert Budapestre futottak az igen t. belügyminiszter úrhoz tanácsért és utasításért. És hogy ez így történt, az nagyon kézzel fogható, mert midőn a mostani választó közgyűlést a főispán úr megnyitotta és a pályázat eredményét kimondotta, a kandidáló bizottság alakítására vonatkozólag kijelentette, hogy ő a belügyminiszterhez fordult utasításáért, a ki sietett azonnal neki Írásbeli Jeiratátával a maga tanácsát megadni. Fel is olvastatott (Halljuk! Halljuk!) a belügyminiszter úr rendelete, a melyben azt mondja, (Halljuk! Halljuk!) hogy az 1886. évi XXI. t.-cz. világos rendelkezése szerint a kandidáló bizottság mindig esetről-esetre állítandó össze. így tehát a főispán feltétlenül jogosítva van ad hoc a maga három bizalmi férfiát kinevezni. Ugyam ezen jog illeti meg a közgyűlést is, habár kénytelen a belügyminiszter úr elismerni, hogy az országnak nem minden vidékén áll fenn ez a gyakorlat; vannak oly törvényhatóságok, a hol a közgyűlés a maga három tagját az egész cziklusra megválasztja, vannak mások, a melyek egy, két, három esztendőre választják meg, de vannak olyanok is, a hol tényleg esetrőlesetre alakítják meg a kandidáló bizottságot. Midőn ezen miniszteri rendelet felolvastatott az ellenzék azonnal állást foglalt ellene; hivatkozott arra, hogy magában a törvényben ezen szavak »esetről-esetre« nincsenek benn, hogy ennélfogva a törvény maga e tekintetben korlátozást nem tartalmaz, tehát a közgyűlés e tekintetben szabadon határozhat. Hivatkozott továbbá arra, hogy az első kandidáló bizottság megalakítása némileg közmegegyezéssel történt, főleg azért, hogy a megzavart béke helyreállíttassák, a jó egyetértés kedvéért, de határozottan tiltakozott a miniszteri leiratban nyilván való azon felfogás ellen, mintha a miniszter jogosítva volna a közgyűléssel szemben a, törvényt egyoldalúlag hitelesen magyarázni. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.f Ily joga a miniszternek nincs; igenis van joga konkrét esetben, mint legfőbb fórum határozni, de nincs jogosítva a törvényt akkép magyarázni, hogy a közgyűlés köteles volna ezen magyarázatot mérvadónak elfogadni. (Úgy van! Úgy van! a hal- és szélső baloldalon.) De hát hiába; a főispán határozottan kijelentette, hogy rá nézve a miniszteri leirat 44