Képviselőházi napló, 1892. XXXII. kötet • 1896. április 8–május 9.

Ülésnapok - 1892-611

336 011. orszigos ülés 1896. április 27-én, hétfőn. mint az egyes tárczák megvitatatása alkalmával, az egyes tárczák keretén belül folytatott politikát is. Ez teszi lehetővé, hogy feladatomat ennél a vitánál röviden végezhessem el; de. nem érzem magamat felmentve az alól, hogy most, midőn, talán hosszú időre kiterjedőíeg, az utolsó alkalom kínálkozik általános politikai vitára, az ország helyzetének egész általánosságában megvilágítására, ezt tőlem telhető világossággal n.egtegyem és reaszummáljam :i tényeket. (Helyeslés a baloldalon.) Hogy az ország helyzete súlyos és sok tekintetben aggasztó, a tekintetben ismét, gondolom, nincsen véleménykülömbség nemcsak ebben a házban, hanem egyáltalán az összes gondolkodó honpolgároknál. A vélemények csak *a visszásságok súlyának mérlegelésében és a kedvezőtlen jelenségek okainak felderítésében térnek el. Én ueni akarok, — és nem is találnám azt helyesnek — túlságos pesszimismusba átcsapni a helyzetnek ecsetelésében ; mert akármilyen súlyosnak tartsam is én az országnak jelenlegi állapotát, akármennyi veszélyt látok is, sohasem feledkezem meg arról és sohasem mulasztom el e mellett hangsúlyozni azt a törhetetlen hitemet és bizalmamat, hogy a nemzetben meg van az erő arra, csak feszítse meg, hogy a helyzetnek minden nehézségével és minden veszélyével szembeszálljon. (Élénk helyeslés balfélöl.) Ez a törhetlen hit és bizalom és ennek kifejezése ment fel engem a pesszimizmusnak és sötétrefestésnek vádja alól, a midőn a rideg valóságot iparkodom az ország elé állítani. (Halljuk! Halljuk!) Kezdem egy olyan témán, a mely a házban már régóta nem volt vitatásnak tárgya, a melyre azonban épen most némely vonással ki nem terjeszkedni szerintem lehetetlen; kezdem a külpolitikai helyzeten. (Halljuk ! Halljuk!) Én azt tartom, hogy ennek a monarchiának külpolitikai helyzete ma sokkal kevésbbé kedvező, mint a milyen hosszú idő óta, legalább látszólag volt. (Úgy von ! balfelöl.) Tény az, hogy a minket legközelebb érdeklő délkeleti részekben jóformán minden talpalatnyi befolyást elvesztettünk, (Úgy van! balfelöl.) és hogy ennek a befolyásnak, ennek a presztízsnek, ennek a hatalmi állásnak örökébe épen azok léptek, a kiknek törekvéseit monarchiánk — és különösen a magyar nemzet — állandó érdekeis^el ellentéteseknek kell tartanunk. (Ügy van! balfélöl.) Hogy egy ilyen helyzet nem fejlődik magától, hogy egy nagyhatalomnak ilyen helyzetbe jutása és ilyen erkölcsi térvesztése csak is súlyos politikai hibák elkövetésének, vagy legalább ilyen hibák elkövetésének is, lehet következménye, az szerintem kétségtelen. (Úgy van! balfélöl) Hogy honnan datáljuk a hi[ bát: 'ez lehet a kontroverziának tárgya, mert annak a politikának, a mely Európa keletének jelenlegi helyzetét előidézte, két nagy fejezetét lehet megkülönböztetni; az egyik, a melyhez gr. Andrássy Gyula dicső emlékezetének presztiszeje fűződik, a mely a berlini szerződéssel végződött és a melyben megtörténtek azok a geográfiai átalakulások, hogy úgy] mondjam, a hatalmi, a politikai kereteknek ama változásai, a melyek lényegükben még ma is fennällanak. Ez az első fejezete ama nagy átalakulásnak, melynek eredményei előttünk vannak. A másik fejezet az a politika, a mely a berlini szerződés megkötése után keletkezett s a melynek feladata volt a változott geográfiai viszonyok s a változott politikai keretek közt is érvényesíteni és fentartani e monarchia befolyását azon a helyen és területen, a melyen rögtön veszély áll elő, mihelyt egy más befolyás a túlnyomó, mihelyt egy más befolyás a mienket kiszorítja, helyettesíti. Már most a históriának feladata megállapítani, hogy a keleti politikának melyik fázisában eredt a hiba, vájjon alapjában volt-e a hiba azon keleti politikának, a mely ellen én annak idején küzdöttem s a mely a berlini szerződésben nyerte^végső pontját, vagy azután követtetett-e el a hiba, a mikor a monarehia keleti politikájának későbbi vezetői nem tudták megtalálni az utat, eszközöket és módot arra, hogy e monarchiának hatalmi súlyát a változott viszonyok közt is biztosítsák. Gzéloztam arra, hogy én annak idején elleneztem azt a keleti politikát, a mely a berlini szerződésben és Bosznia okkupácziójában nyerte végpontját; de korántsem akarom állítani, hogy a hiba, a melynek következményeit most látjuk, az 1878-ig vezetett politikában rejlik; mert az 1878 utáni fázisokban is mindig figyelmeztettem arra — és méltóztatnak erre vissza emlékezni azok, a kik a delegácziókban tagtársaim voltak — hogy habár én a külpolitikának általános kereteit helyeseltem, és különösen helyeslem azt a hármas szövetséget, melyben e monarchia hatalmi állásának egyik békés biztosítékát találta, e mellett, mindig úgy vélekedtem és mindig az az aggodalom kisért, engem, hogy a hármasszövetség nyújtotta biztos helyzetet külügyeink vezetése nem tudta kellőleg kihasználni, hogy a kínálkozó alkalmakat nem tudta helyesen kiaknázni, hogy némely pillanatban megnagyobbodott befolyásunkat nem tudta, hogy úgy mondjam, organieze megalakítani és olyan tényezők helyzetét megerősíteni, a melyekre befolyásunk akkor támaszköd hatott. Mindig szemben állottam azzal a passzivitással és várakozással, a dolgokat a saját természetes fejlődésüknek átengedő politikai módszerrel,