Képviselőházi napló, 1892. XXXII. kötet • 1896. április 8–május 9.

Ülésnapok - 1892-596

596. országos ülés 1896 jenek, mint a hogy bevittek minket a társulásba, arról hallgat a krónika! Az ecsedi láp kanálizáczióját elhatároztuk 5^2 millió költséggel, úgy, hogy a munká­latok mind a 3 vonalon 3 év alatt lesznek el­készítve, és addig az 5V2 millió után ka­matot nem fizetünk. Most ismét a Domahida­ecsedi vonalat készítik, a többihez hozzá se nyúl­nak, ha a három év eltelik nemcsak a vár­megye által készített 3—4 százezer forintos kanális költségeit, de az újabb 5 J /2 millió kamatait is fizetni kell, azon birtokok után, a melyeknek se az első, se az újabb kanálizáczió úgy szólván egy garas ára hasznot se hoz. Ez igaztalanság, pedig tulajdonképen haszon­arány szerint kellene fizetni. Tessék nekem az egész három vonalat elkészíteni egyszerre, abba megnyugszom, de hogy én fizessek mai jöve­delmemből olyan óriási kanálisadót, mely bizo­nyos ideig egész jövedelmemet elveszi, nagy meggondolatlanság az illetők részéről, és épen azért figyelmeztetem a t. miniszter urat, legyen szíves minisztersége alatt odahatni, hogy a pro­grammok úgy tartassanak, mint a hogy elő­ír ányoztattak, és úgy intézkedjék, hogy egyik fé! se gyarapodjék a másik rovására. Na, de ebből a vizes dologból, azt hiszem, t. ház, elég volt. Most áttérek arra a kérdésre, a melyet a t. ^miniszter úr is szíves volt fel­ölelni, nevezetesen a gyümölcstenyésztés kérdé­sére. (Halljuk ! Sálijuk!) Nagyon sok ember van úgy itt e házban, mint az országban, a kik a szakkérdéseket vagy oly kérdéseket, a melyek nem végződnek skandalummal, nem is igen szívesen fogadják. De tudom nagyon jól, hogy mi Magyarországon minden iránt érdeklődünk és hogy a földmívelés kérdéséhez mindenki ért. De azért mégis min­denbe stagnálunk és ma sem haladunk úgy gazdaságilag, a hogy kellene, Pl. a gyümölcs­tenyésztést méltóztatott a miniszter úrnak fel­karolni. Én szintén jeleztem már a múlt alka­lommal, hogy az az irány, melylyel a gyümölcs­tenyésztést fejleszteni akarják, 30 esztendő múlva sem hozza meg azt az eredményt, a mit várni lehetne. Miért? Nagyon egyszerű a felelet. Azért nem hozza meg, mert az az irány, az a methódus, a melylyel azt csináják, nem az, mint a melylyel az egész országot elárasztó gyümölestenyésztést lehetne teremteni. Mert pl. itt vannak a gazdasági egyesületek. Vinczellériskolák meg vannak bízva azzal, hogy a faiskolákban a gyümölcsfa-cseme­téket neveljék. Hát ezek azon kezdik a dolgot, hogy először is nem azt a 3—4 fajt nevelik, a mely 3—4 faj ezen faiskolák rayon-jába tartoznék, és a mit nekik nagyban kellene szapo­rítani, úgy hogy ott tulajdonképen mást ne is lehessen kapni, mint ezt a 3—4 fajt: (Helyeslés KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXXII. KÖTET. '. április 8-án, szerdáit. Q balfelől) mert hiszen az illető magánember a saját faiskolájában tarthat, nevelhet 100—150 fajtát, de ezen faiskolákban az eladásra szánt gyümölcsfákból ne is kaphasson mást, mint azt a* 3—4 fajt. De még ez esetben is, hogy méltóztatik azt képzelni, hogy 25—30 krt adjon az a szegény ember egy^ fáért, a miről tudjuk nagyon jól, hogy ha 100 fát elültet a szabadba, abból a Í00 fából akkor, mikor a termésre kerül a sor, alig lesz már 30 darab. Holott ha a t. miniszter úr azt az egyszerű methódust követné, melyet most pár év óta én is követek. Mikor az első gyümölcsöst csináltam én is faiskolákból vettem a csemetéket, nagyon sok pénzt kellett fákért kiadnom, míg most ugyanolyan terület alig keríil pár száz forintomba. Nevezetesen úgy járok el, hogy vagy elvetem a vadalma­vagy körtemagot, de miután ez mégis hossza­dalmas, meghozatom a három'esztendóYvadonczot, a melynek kerül nekem 16 frtba, azt elültetem és mikor két esztendőre reá meg­fogamzott és szépen megerősödött, — megjegy­zendő, hogy a vadoncz sokkal hamarább is fogamzik meg, mint a nemesített, -- akkor adok embereimnek 2—3 faj alma- vagy körtegalyat és azt mondom nekik: oltsák be a vadonczokba, a melyek azután így szépen fejlődnek. Ha kivesz egyik vagy másik, azt pótolom és beleültetek helyette mást. És így az egész eljárás nem kerül többe 300 írtnál. Méltóztassék ezt a t, miniszter úr is megpró­bálni. Adjon a beregi gazdasági egyleteknek tíz esztendőre 1000 forintot és tíz esztendő múlva magmutatjuk, a legszebb gyümölcsfákkal fogjuk elárasztani a beszkidi hegyektől a Tiszáig az egész vármegye területét és mindez az egész nem kerül 10.000 forintba. Méltóztassék elhinni, hogy 100,000 forinttal az országban oly szép eredményt fog elérni, a mit a mostani methó­dussal két millióval sem fog elérni. De még attól ia sok függ, hogy hol mit kell produkálni. Például ott Máramarosban a hegyek közt, a hol bármiféle [nemes almafát ültessen is el az ember, annak a gyümölcse mindig savanyú lesz, ott nem igen kell válo­gatni, hogy miféle almafát ültessenek el, ott ssvanyú alma fog teremni mindig, és megveszik azt a külföldi kereskedők csak azért, hogy bort csináljanak belőle. De nálunk, a honnan az oroszországi és lengyelországi piaczokra kerül a gyümölcstermésünk, nemesebb fajta gyümölcsfák ültetésével új jövedelmi forrásokat lehetne talál­nunk, nálunk tehát arra kellene törekedni, hogy ki­välú 3—4 legszebb és legjobb gyümölcsfaj terjesz­tessék el. Azért higyje el a miniszter úr, hogy azzal a politikával, a mit eddig folytattak, nem lehet eredményt elérni. Micsoda gyönyörűség az nekem, ä

Next

/
Oldalképek
Tartalom