Képviselőházi napló, 1892. XXXII. kötet • 1896. április 8–május 9.
Ülésnapok - 1892-596
íí! 596. országos ülés 1896. április 8-án, szerdán. hogy például BeregbőL az ország széléről én lássam el Budapest piaczát szép gyümölcscsel ? Hiszen nem akarom én Kecskemétet ezzel megrontani, mert ha én arról a vidékről hozok ide gyümölcsöt, akkor csakugyan a kecskemétiek almaterméséből bort kell csinálniok, mert másra nem veszik meg, míg a mienkből tart. Hanem ez a vidék éljen Budapestből, az a másik vidék éljen onnan, a hová természetes útja vezeti: Oroszországból és Lengyelországból. De ugyanakkor a miniszternek nem szabad elfelejteni, hogy például Lemhergbe, Varsóba vagy máshova nagyobb városokba az első években 2—3 hónapon keresztül egy niegbizottat kell küldeni; mert a magyar ember olyan konzervatív hajlammal bír, hogy nagyon nehezen mozdítható ki régi szokásaiból, szükséges tehát, hogy lássa, hogy ott van valaki, a ki ott értékesíti az ő terményeit, mert maga a piaczra nem megy, a kecskeméti sem ment először, míg rá nem jött, hogy micsoda haszonnal jár a gyümölcskereskedés. De ha látja, hogy ott van valaki, a ki értékesíti az ő terményeit, nem fog Budapesre jönni, a többieknek konkurrencziát csinálni. Ott vannak a vándortanárok. Tessék elhinni, hogy az erre fordított költség kidobott pénz. Én láttam szőlészeti,! gyümölesészeti, méhészetii és mindenféle vándortanárt, de hasznát nem láttam egyiknek sem. Annyit láttam, hogy az egyes szaklapokban, melyeket a minisztérium ad ki, hébe-korba írnak egy-egy czikket, vagy valami külföldi újságból kiollóznak egy-egy czikket, azt lefordítják, ennyi az egész; de a vidék csak annyi hasznát látja, mint ha sohasem lett volna egy sem. Teljesen kidobott pénz úgy az egyik, mint a másik. Ott van a méhészet, az is olyan, hogy egyetlen embert ismerek, a ki annak hasznát vette, mióta vándortanárok vannak, de a nép most is úgy csinálja, mint eddig. Van egy nagyon szép elv, a mit a gazdasági írók hangoztatnak, hogy hozzunk gazdaságunkba helyes arányokat. Ez igen szép dolog, de ha visszamegyek arra, hogy mikor Magyarországon a gazdaság annyira sem volt fejlődve, mint ma, azt mondták, hogy mindent el kell követni, hogy olyan gazdasági szerszámaink legyenek, mint a külföldön, mert jó szántás mellett a jó rnuuka nagyobb hozamot biztosít, tehát igyekezzünk, hogy a hol eddig 5 mm. termett, ott 10 mm. teremjen, a hol 10 mm. termett, ott 20 teremjen. Ez ellen ma már kitogás nem lehet, mert a szemtermelés tekintetében az átlag minden tekintetben javult. Hanem egy baj van: hogy mikor a szemet el kell adni. nem tudjuk, hogy hol értékesítsük. Mert 5 frt 50, 6 frtos búzaár mellett nem az a kérdés, hogy mennél többet produkáljunk, de az én felfogásom szerint, ha Magyarországnak 6—7 millió métermázsa a búzakivitele, a mit a külföldnek elad, részemről azt ajánlanám, hogy, aki 900 hold búzát szokot vetni, beszélne össze az egész gazdaközönség s 900 helyett vetne 800-at és így körülbelül oly mennyiségű búza állna elő, a mi az ország belfogyasztására szükséges. Épen az a 6 — 7 millió nem kényszerítne bennünket arra, hogy a külföldön keressünk piaczot és így talán jobb áron adhatnók el, mint ma. Én ezt csak közbevetőleg hoztam fel, nem állok jót az eredményért. A szemtermelés érdekében feltörik az erdőt, völgyet, kaszálót, mindent, hogy a szemtermelést növeljék, de ebből vagyonosodást a gazdasági téren nem látok. Azt mondják azután, hogy nem lehet, egyoldalú a gazdálkodás, elő kell mozdítani az állattenyésztést is. Mindent meg kell próbálni az állattenyésztés fejlesztésére, előmozdítani a gulya-, hízó-, eladó marhák tenyésztését. Mikor evvel készen vagyunk, akkor előáll az az eset, hogy a prima marha nálunk 25 frt lesz, míg a bécsi hús mázsája 28 frt. Komáromban, a hol a t. miniszter úr is birtokos, tudhatja nagyon jól, hogy a hízott marhát alig lehet értékesíteni, mert jó, ha azt az árt megkapja az illető a mennyiért vette, és az összes darapogácsa és takarmány kárba vész, a mivel hizlalt. Fixa ideánk, hogy a szabad ipart kell protegální, s ettől hízik egy rakás mészáros és hentes, ki adófizetővé teszi a publikumot. Vesznek ma egy 45 forintos tehenet s holnap levágják, kimérik 40 forint tiszta haszonnal! Hogy tűrhet ilyent az állam? Vesznek H2 krajczárjávaí hízott sertést s holnap eladják a zsírt 70 krajczárért, a húst 60 krajczárjávaí kilóját? Hisz akkor legjobb volna mindenünket eladni és beállani mészárosoknak! De hátha például én ezt ma megtenném, az illető helység többi mészárosa mindjárt összeállana s fél évig olcsóbban adná el a húst mint a hogy én adhatnám. Engem megbuktatnának s aztán megint följebb vernék a hús árát 10 krajczárral. Hajdan a vármegyének megvolt a limitáló joga. Ha olesóbb volt a marha, olcsóbban kellett adni a hústí ha drágult a marha, az is drágulhatott. Tisztességes polgári hasznot senkitől sem irígylek, de ilyen zsebelést tűrni nem lehet. (Helyeslés halóidalon.) Csak még egy pár kérdésről akarok röviden szólani. (Halljuk! Halljuk!) Itt van az állami bikatelepek ügye. Figyelemmel kísértem, hogyan kezelik az apaállatokat. Beregmegye alsó részébe hoznak például Bácskából, TordaAranyosról, jászol mellett pogácsán nevelt bikát, mert hisz tudjuk, az állam mindent drágábban