Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.
Ülésnapok - 1892-580
580. országos ülés 1896. márczlus KMa, kedden. i; gyón érdekes ez a hypokrizis. Megcsinál a t. miniszter úr, illetőleg, hajói tudom, elődje, egy ügyviteli szabályzatot és abban azt írja az 5-ik §-ban, hogy a vizsgálati foglyok csak annyiban korlátoznndók az ő személyes szabadságukban, a mennyiben azt a viszonyok megkívánják, de egyébként természetesen más, megfelelőbb bánásmódban részesüljenek. Foganatba lette ez véve? Pedig ezt csak két évvel ezelőtt hozták meg. Figyelmére méltatta-e már a t. miniszter úr, hogy mi történik az olyannal, a kit Magyarországon letartóztatnak? Nem hiszem, hogy Oroszországban, nem hiszem, hogy a kényuralom alatt álló exotikus államokban a vizsgálati foglyok oly helyzetben vannak, a miot vannak ma Magyarországon. Pedig annak daczára, hogy a bűnvádi perrendtartás még csak megalkotás alatt áll, kellő gondosság és az ügyviteli szabályok respektálása mellett az ügyészségeknek adandó utasítások alapján ezen nemcsak segíteni lehet, de jog és igazság szerint azon mindenképen segíteni kell. Itt van a boszniai bűnvádi perrendtartás, mely a szabadelvű eszméknek — mondhatom örömmel lehet konstatálni — egész tárházát képezi. A legszabadelvűbb eszmék azok, melyek a a Kállay Béni közös pénzügyminiszter által alkotott boszniai bűnvádi eljárásban meg vannak valósítva. Annak első szakaszai azt a szankcziót, illetve utasítást tartalmazzák, a vizsgálati foglyokkal való bánásmódra nézve, hogy az tökéletesen azok helyzetének megfelő kell, hogy legyen, és hogy tőlük, míg elítélve nincsenek, semmi olyat, ami akár a műveltségük, akár fizikai állapotuk, akár igényeik szerint őket megilleti, megvonni nem lehet. Ez a liberális felfogás vezeti Boszniában az új bűnvádi eljárást. És mi történik nálunk? Nálunk azt az embert, a kit vizsgálati fogolynak deklarálnak, attól a pillanattól fogva, közönséges gonosztevővel egyenlő elbánásban részesítik. Csak egyet nem tesznek meg, haját nem vágják le, de azt hiszem, ha ez a rendszer tovább megy, megérjük, hogy, a mint a régi magyar büntető jogszolgáltatás idejében, a raboknál láttuk, rövidre levágott hajjal fognak megjelenni. Mindezek oly dolgok, a melyeken, szerintem, segíteni kell. Azokról a dolgokról, melyeket az igen tisztelt miniszter úr tegnapi beszédében már felemlített és a melyekre nézve orvoslást igért, úgy vévén szavát, mint a miniszter igéretét venni kell, hogy tudniillik a mint módjában lesz, teljesíteni fogja, beszélni nem szándékozom. A t. miniszter úr megígérte, úgy hiszem, helyt is fog állni, hogy első sorban a polgári törvénykönyv megalkotását abban az állandó bizottságban elősegíti és gyorsítja. Megígérte, hogy a revizióra váró hiteltörvényeinket mielőbb a ház elé hozza. A t. miniszter úr maga is kongtaKÉPVU. NAPLÓ. 1892—97. XXXI. KÖTET. tálta, hogy például a csődtörvény revizióra vár, hogy a mostani esődtörvéuykezés szerint a vagyoni javaknak egy óriási halmaza vész el azáltal, hogy a csőd ma kényszerű, kötelező. A t. miniszter úr maga is konstatálta, hogy a csődön kívüli megtámadásra vonatkozó javaslatot és magát a, csődtörvényt revideáló javaslatot mielőbb a ház elé terjeszti, Ott van a biztosítási vállalatokra, ott van a szövetkezetekre vonatkozó javaslat, mind égető szükséget képeznek. A t. miniszter úr kijelentette beszédében, hogy mindez gondosságának tárgyát képezi és ezt a magam részéről elfogadva, várom ígéretének teljesítését. Az ügyvédségi reform is szóba került; de nem hallottam s azt hiszem, nem is beszélt a miniszter úr arról a sajátságos helyzetről, a melyben Magyarország ügyvédi szervezetének helyzete Fiume város ügyvédségének helyzetével szemben van. Ott van Fiume városa, a mely Magyarországhoz tartozik (Úgy van! a szélső baloldalon.) és ott még ma is az 1852-ből érvényes osztrák ügyvédi rendtartás dívik. Maguk a fiumei ügyvédek régóta fejezik ki azt az óhajukat, hogy ők — honfiúi érzettől eltelve — szeretnék, ha idecsatoltatnának a magyar ügyvédi szervéthez s daczára annak, hogy esztendők óta vajúdik e kérdés, a t. miniszter úr egy jottányival sem hozta közelebb a kérdést a megoldáshoz. Azután itt van az a szerencsétlen katonai büntető eljárás. (Mozgás a oál- és a ssélsobalon. Halljuk! Halljuk!) Mondhatom, nagyon örülök, hogy a t. miniszter úr beszédében említést tett róla, mert Issekutz t. barátom kikaparta és ki is kellett kaparnia. Itt igen sajátságos jelenséggel állunk szemben; akkor, mikor a minisztériumban a régi Szilágyi-féle jelentést, mely az 1892 —5. évről szól, ätmódosították Erdély-féle jelentéssé, minden ugyanabban a formában maradt, a melyben volt; egy különbség mégis szemembe tűnt Szilágyi Dezső, volt miniszter úr még legalább ígérte a katonai büntető eljárás reformját, de Erdély t. miniszter úr már nem is ígéri. Ez az egy dolog ki van hagyva jelentéséből. A t. miniszter úr tegnap szó szerint elmondotta azt, a mi a régi jelentésben volt, hogy tudniillik nagyon nehéz olyan dolgot megalkotni, a hol három minisztérium közreműködésére van szükség, (Félkiáltások a sséhdbalon: Ötre!) azaz ötre: két igazságügyi, két honvédelmi és egy hadügyminisztériumra. Azt mondja a régi jelentés: »Mihelyt a katonai büntető eljárás tekintében az egyetértés létrejön, az igazságügy minisztérium szándéka az anyagi büntetőtörvény reformját is javaslatba hozni.« De fájdalom, ez máig sem érett meg és nem is találtam valami biztató kijelentést a miniszter úr beszédében. Nagy kár, hogy a t. miniszter úr ugyanazt az önérzetet, a melyet mus