Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.

Ülésnapok - 1892-580

580. országos ülés 1896. márczins 10-én, kedden. Irí nását az előnyomozatba, a mint itt azt — az ő különben igen érdekes és beható — jeletésében látjuk. És, t. képviselőház, a bűnvádi pereknek ez a szaporodása és ez az ellenállhatatlan üldözési irány kifejezésre jut a kúria judikaturájában és hátralékainál is. Én néhány, talán két esztendővel ezelőtt, még Szilágyi Dezső t. elnök úr volt akkor igazságügyminiszter, konstatáltam itt a házban, hogy a kúria hátralékainak egy igen nagy részét az képezi, hogy a magyarországi ügyészi kar minden ügyet felvisz mind a három fórumra. Tessék beszélni gyakorló ügyvédekkel, tessék beszélői kúriai bírákkal, — a jogszolgáltatásnak mind e két osztálya konstatálja -- szomorúan, de nem tehetnek róla — hogy egyik fontos oka a kúria hátralékainak — majd a statistikából is bebizonyítom, az, hogy minden ügy megjárja mind a három fórumot. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalion.) Mert nem létezik olyan ítélet — akár milyen szigorú legyen is — a melynek szigorítása miatt, vagy sokszor akademicze, a minősítése miatt az ügyészi kar nem felebbeziie. És, t. képviselőház, itt sem a bűnvádi eljárás az oka, mert nagyon jól tudjuk, hogy az ügyészi karnak, mint aJminisztrativhatóságnak meg lehetnek az ő utasításai, meg voltak az utasításai azokban az esztendőkben — a mikor még az időt is indítványozta, vagyis határozott büntetési tételt indítványozott; azontúl azonban nem terjeszkedtek felebbviteli jogaik gyakorlása tekintetében. Egy másik adminisztratív intézkedés volt az, hogy ma ugyan indítványoz büntetési tételt, de az az éidekes a dologban, hogy daczára annak, hogy azt a régi rendszert helytelennek kellett tartanunk, épen helyes jogszolgáltatási szempontokból azt látjuk, hogy ez a felebbviteli joga az ügyészi karnak milyen könnyedén, mily meggondolatlanul, mily rendszer nélkül gyakoroltatik, hogy halmozzák el a bűnügyek sok ezrével a felsőbb bíróságokat, akkor még sokkal helyesebbnek kellett tartani azt a régi rendszert, mint a mostanit, íme itt van a kúriai hátralékok kimutatása, melyet szintén a jelentésből átvettem. (Halljuk! Halljuk!) Ebből látható, hogy míg a polgári ügyek, tekintettel az érkezett számokra, bizonyos konstans jelleget tüntetnek fel, addig a bűnügyek folytonos emelkedést mutatnak, látjukhogy pl. 1892-ben 14.106 bűnügy volt a kúrián, 1893-ban már 15.177, 1894-ben 16.177, 1895-ben 17.300. És mit látunk? Egy érdekes rovat van itt, melyet szintén a t. miniszter úr figyelmébe ajánlok, mert ez is az orvoslás egy érdekes módja, tudniillik míg a czivilis ügyeknél az úgynevezett visszutasított felebbviteli beadványok száma csak néhány, azt látjuk — s ez egy igen különös jelenség, —hogy 1892-ben a kúriának 3014 felebbezést kellett nem elintézni, hanem visszautasítani, mint nem odavalót, 1893-ban 3739-et, 1894-ben 4500-at, 1895-ben 5000 felebbezést, tehát körűlbelől 17.000 ügyet kellett a kúriai magas bíróságnak áttanulmányozni, mert nem ab in visis, hanem tanulmánvozás után történik a visszautasítás, annak konstatslása után, hogy ott érdemleges elbírálásnak helye nincs. Igen jól méltóztatik tudni a miniszter urnak, hogy ez összefügg a felebbvitelt korlátozó törvénynek egyik-másik helytelen intézkedésével, mely alól a kúria évek óta szabadulni szeretne, melyre nézve igen magasrangú bírák reformjavaslatot tesznek, de még mindig egész halmaza ezen ügyeknek nehezedik a kúriára. Elismerem az átmeneti időszak nehézségét, de nem fogadhatom el, hogy ezen a körülményen sem lehetne segíteni. Igen fontos t. ház, hogy a szakképzés ezen a téren is minden irányban a helyes mederbe tereitessék. Igen jól tudja a t. miniszter úr is, hogy a kriminálistikában, különösen azoknál, a kik akár mint vizsgáló bírák, akár mint igazságot szolgáltató, törvényt alkalmazó bírák, akár mint a büntetést végrehajtó közegek vannak alkalmazva, alapos szakismeretekre van szükség, és nem lehet itt dilettáns módon a nagy feladatnak megfelelni. És e tekintetbea nagyon érdekes példával szolgált nekünk nem rég épen Ausztria. Ott van az előadásoknak az a cziklusa, melyet Bées városában a vizsgál óbírák számára rendeztek, a hol a jeles képzettségű Johann Grross, a gráczi vizsgálóbíró, a ki a vizsgálóbírói intézményről azt a nagyszabású munkát írta, az osztrák igazságügyi kormány megkeresésére egy-két hónapra terjedő előadási cziklust rendezett Ausztria fővárosában, ott van az igazságyi kormány intézkedése, hogy Gráczban épen a vizsgálóbírák okulására bűnügyi muzeumot teremtenek. És mit látunk nálunk ma, t. ház? Az igazságügyi kormány, mely a bíróság és ügyészség szervezete módosításáról szóló törvény végrehajtásával van megbízva, van felruházva a törvény által, csak úgy egyszerű előterjesztésre, a szakértelemnek, — amely pedig nagyon fontos volna, hogy meglegyen — minden kutatása nélkül rendeli ki a vizsgálóbírákat. Vájjon kutatása tárgyává tette-e már a miniszter úr, hogy ezek a vizsgálóbírák, eltekintve a régi, hagyományos nyomozati iránytól, a kérdések föltételétől, ezen kérdéseknek egyszerű jegyzőköuybe vételétől, rendelkeznek-e azon tudással és gyakorlattal, a ( mely vizsgálóbírónál föltétlenül szükséges % | Vájjon tett-e valamit a t. miniszter úr, hogy a I vizsgálóbírák szakképzését emelje? Nem tett