Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.
Ülésnapok - 1892-587
226 587. országos ülés 3896. márczins 18-án, szerdán. apadni a törlesztési összeg, a mely azonban garasokra, legfeljebb egy pár hatosra fog menni. De, t. ház, a t. földmívelésügyi miniszter úr, miután az 1877: VIII. t.cz. alapján felvetett jogi kifogásaim folytán egyúttal kérdést intéztem, miért nincs a javaslatban arról is intézkedés, hogy az általános jogszabály alól adott kivétel ellenében kapnak-e az adósok visszatérítést, azt méltóztatott mondani, hogy igen, 100 forintonként 30 krajczárt, és hogy ezért van a javaslat szerint a drágább kölcsönnel 9 frt 47 kr., illetőleg 9*47°/° számítva; e tekintetben méltóztatott a Spitzer-féle táblákra hivatkozni, melyekkel kénytelen vagyok foglalkozni gr. Festetits Andor volt földmívelésügyi miniszter úr beszédére vonatkozólag is. Ezúttal csak azt jegyzem meg, hogy az 5 1 /* százalékos, tehát drágább törlesztésííek alapszáma: 9, 54, 92, tehát 9*55. A földmívelésügyi miniszter úr által beadott javaslat szerint a drágább kölcsön alapszáma lesz: 9'47, tehát nem 30 krt tesz a kamatkülömbség, hanem, ha kamatvisszatérítést akar jelezni a t. földmívelésügyi miniszter úr, akkor ne méltóztassék ezt 30 krban megállapítani 100 frtos összegnél, hanem úgy, a hogy tényleg van 8 krban, mert tényleg a tabellák és javaslat szerint a numerusokban 8 kr. szerepel, mint különbség. Hát, t. ház, gr. Festetits Andor volt földmívelésügyi miniszter és Darányi miniszter ír is ismételten Spitzer tabelláira voltak szívesek hivatkozni és különösen gr. Festetits Andor képviselő úr quasi aposztrofált engem, hogy én idézésemben valótlan adatokat hoztam volna fel, midőn határozottan azt állította, hogy ő is nézte Spitzer tabelláit és úgy győződött meg, hogy 10°/ 0-nál olcsóbb törlesztési tételre nem talál ötös kamat mellett 15 évre kötött kölcsönöknél. Hát, t. ház, én elismerem, ha oly nagymúltú férfiú, mint gr. Festetits képviselő úr állítja, hogy megnézte a tabellákat, de higyje el ő is nekem, ha megnézte is, de nem találta meg, mert ha meg is találta volna ezen tabellákat, úgy az 505-ik oldalon olvashatta volna az úgynevezett Sechster Tilgungs-Plánt és ezt a földmívelésügyi miniszter úrnak is bátor vagyok figyelmébe ajánlani, hogy 10%-os törlesztési összeg megfelel, •— ha nem 15 év, hanem 14 x /2 év alatt történik a törlesztés, — nem ö 1 /* 0 /^' nak, hanem öYa'Vo-nak. Ellenben gr. Festetits t. képviselő úr az 508-ik oldalon az úgynevezett Achter TilgungsPlanban megtalálhatja azt, hogy 15 éves törlesztéses kölcsönöknél B 1 /* 0 ^ 08 kamat mellett a törlesztési járulék 9-5492, vagyis 9*55%. Hát, t. ház, mindenütt lehet vitatkozni és mindenütt lehet tételeket felállítani, melyeknél valaki állításának súlyát egyéni súlyában keresi, de számoknál és számtannál ezen egyéni súly, bármily értéket tulajdonítsanak is annak, azonnal léggömbbé válik, mihelyt a felállított tétel a számok bizonyító erejében rejlő igazsággal ellenkezik. Azon megjegyzéseimmel szemben, hogy az állam nagy terheket vállal magára, a miniszter úr azt mondta, hogy tévedésben vagyok, hogy nagy numerusokkal dobálódzunk és azt is mondta, hogy Molnár Józsiás képviselő úr az egyedüli, a ki a realitást megközelítő kalkulust felállította. En, őszintén szólva, nagyon nehezen foglalkozom e tekintetben a földmívelésügyi miniszter úrral, mert nagyon különösnek tartom azt, hogy a földmívelésügyi miniszter úr foglalkozik ezen tétellel és a pénzügyminiszter úr hallgatásba mélyed, mikor ilyen kérdésről van szó, hiszen Magyarország pénzügyeinek jövő alakulása iránt az erkölcsi felelősség a pénzügyminiszter urat terheli első sorban. Az ellenzék részéről felhozatott, mondjuk, az a félelem, hogy Magyarország pénzügyi helyzetét alkalmas lesz ezen javaslat, ha törvény erőre emelkedik és ha beválik, megdönteni, megbomlasztani ; felhozatott, ha ezen javaslat törvénynyé válik és ha azután az a törvény valóban beválik, úgy a hogy a javaslat azt kontemplálja, tudniillik, hogy azon 300.000 hold szőlőterület fel fog nyittatni, akkor Magyarország egy olyan garáncziát vállal el, a mely garancziának pénzbeli meghatározása és kövekezménye ma még kiszámíthat! an, de a mely esetleg milliókkal fogja megterhelni a magyar állam évi költségvetését, évi hozzájárulását. A t. földművelésügyi miniszter úr úgy nyilatkozik, hogy hiszen csak 25 millió az, a miről szó van. Ez nem áll. A javaslat szerint legalább 25 millió; ha tehát ennyi legalább, és ha a javaslat indokolásában 300.000 hold szőlőről van szó; ha az előadói székből halljuk, hogy egy hold restaurácziója legalább 800 frtba kerülhet: (Halljuk! Halljuk!) akkor, t. ház, 240 millió forint az, a mely, ha kölcsönnel történik az összes szőlők felújítása, kell hogy folyósítassék. Én számításomban ennek felét sem: csupán 100 millió forintot vettem alapúi és ha ekkora kölcsön fog folyósíttatni és azok a szőlők a különböző betegségek folytán tönkre fognak menni, akkor a magyar államra évenkint 14 millió forintnyi teher fog háromolhatni. E tekintetben egyszerűen csak a javaslat pozitív intézkedésével szemben álló kijelentéssel ez ellen egy olyan kijelentéssel, hogy a kormány egyelőre a bankkal csak 25 millióra kötötte meg a szerződést, kibújni nem lehet azért, mert a törvény felhatalmazza a kormányt, hogy legalább 25 millióról szer-