Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-562

362. országos ülés 189G. február 18-án, kedden. megtakarítunk a latin nyelvi oktatási órákon, annak szűkebb keretekbe való szorítása által, azt határozottan felhasználhatjuk más, nekünk csakugyan életszükségletünket inkább képező tárgyak tanítására, pl. a magyar nyelv és a magyar történelem tanítására. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ugyancsak eltörülendőnek tartanám a magyar nyelvből a latin nyelvre való fordítást az iskolai dolgozatoknál. A mint feleslegesnek tartom az idegen nyelvek tanításában a magyar nyelvből az idegen nyelvre való fordítást, úgy felegesnek tartom azt a latin nyelv tanításánál is, hogy az írásbeli dolgozatok alkalmával a magyar nyelvből latinra fordítsanak. Ez csak kínzás, mert az ifjú nem veszi hasznát az élet praktikus körülményei között annak, hogy a magyar nyelvből a latinra fordítson, hanem igenis hasznát veszi annak, ha különösen ügyvédi vagy papi pályára lép, hogy a latin írókat olvassa, hogy latin forrásokból merítsen. T. ház! A magyar nyelvi képzésnél az alsóbb osztályokban határozottan nem vagyok barátja ennek a methódusnak. Megismerkedik a gyermek az alaktannal, megismerkedik a mondattannal az első két évben olvasmányok alapján és a harmadik évben rendszeresen adják elő a magyar nyelvet, Ebben az alaktanban és mondattanban olyan filozófia van, a minek megértésére csakugyan nem képes az a harmadik osztályú gyerek. Én a magyar nyelvtan rendszeres tanítását a felsőbb osztályok számára tartanám fenn, midőn a filozófiának bizonyos elemeivel megismerkedett, megismerkedik pedig az ötödik osztályban, mert ott már bizonyos része a filozófiának elő van adva, a mi tudniillik az eszthetikához szükséges. Ugyancsak a magyar nyelv oktatásánál olyan írásbeli dolgozatok fordulnak elő, a melyek nem odavalók. Es ennek körűlbelől az az oka, hogy nem lévén elégséges tanerő az egyes gimnáziumoknál, e miatt nem lehet a tanárokat beosztani úgy, hogy mindenik tanár a maga szakmáját tanítsa, hanem kénytelen másik szakmát is tanítani és néha kénytelen a nem szaktanár a magyar irodalmat is tanítani, mondjuk, a IV., V. osztályban. Az a nem szaktanár pedig bizonyára nem fogja fel a maga feladatát azzal a lelkesedéssel, nem adja elő a tárgyat úgy, mint a szaktanár ég megelégszik esetleg az olvasókönyvekből vagy jeles írók által felállított tételek kidolgoztatásával. Csakhogy a szemléltetés legyen akkor is a fő ezeknél az írásbeli dolgozatoknál. (Helyeslés balfelől.) Már most hogyan lehet kivánni úgy alföldi gyermektől, hogy írjon le egy napfölkelést a hegyek között? (Derültség. Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Vagy hogyan tud írni az a felső vidéki középiskolai fiú az Alföld délibábjairól, mikor sohasem látta, csak hallott róla? (Úgy van !) Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter: Az a professzor dolga! ~ Hévizy János: Mindenesetre. Konstatálnom kell, hogy ez nem a tanrendben van, ez már a methódusnak, a módszernek hibája. T. ház! Feleslegesnek vélem végre — az írásbeliekről szólva — az érettségi alkalmával a magyarból latinra való fordítást. Ha az egész gimnáziumi oktatáson végig ezt a rendszert fogadjuk el, hogy latinból magyarra fordítsunk, nem lesz értelme többé annak sem, hogy az érettségi alkalmával magyarból latinra fordított dolgozatot adjunk fel. És mi, kik foglalkoztunk vele, tndjuk is, hogy mennyit érnek ezek az írásbeliek, hogy akármilyen ellenőrzést fejtsen is ki a tanár, mégis legtöbbször nem a saját munkáikat adják be a tanulók. T. ház! Figyelmeztetni kell a tanárjelölteket már képzésük alkalmával arra, hogy lehetőleg benső viszonyt igyekezzenek létesíteni maguk és tanítványaik között, mert csak úgy fűzhetik a gyermekeket bizalommal magukhoz; csak így nem fog a gyermek zsarnokot látni a tanárban, a kitől úgy retteg, hogy ha felelnie kell, még azt is elfelejti, a mit tudott. A szeretetre alapított érintkezés átalakítaná az iskola beléletének szellemét ég biztosítaná a tanítás intenzivebb hatását; sőt pótolná még a szülői mulasztásokat is, pótolná a családi körnek talán nyomorúság okozta nevelési hiányait. (Úgy van! balfelöl.) Áttérve a gimnázium többi tárgyaira, én például a német nyelvet nem kezdeném taníttatni a harmadik osztályban. Az elsőben tanúi a gyermek magyarul és latinul, s mikor még e kettővel sincs tisztában, a harmadikban új nyelvet akasztanak nyakába, a németet, és az ötödikben ismét ujat, a görögöt. Túlságosnak találom, hogy a humanisztikus nevelés ennyi különböző nyelvi képzéssel jár. Meg vagyok győződve, — s tán némely tanártársam apprehenzióját vonom ezzel magamra — hogy a görög idejét múlta. Elég egy klasszikus nyelv, a latin. Jó fordításokból sokkal jobban megismeri a gyermek a görög szellemet, mint az aorisztusok kínzó kamrájában. A görög helyett én az ötödikben kezdeném a németet, s azt hiszem, a siker nem volna koczkáztatva. Mert ha a görögből a gyermek megtanul a nyolczadikig annyit, mint a németből hat év alatt, akkor a németből is eleget tanúina négy év alatt, mert hisz akkor már az ifjak fejlettebbek. (Helyeslés balfelől.) A reál-tárgyak közül a fizikánál nem a gyakorlati fizikára fektetik a fősúlyt, hanem a mennyiségtani fizikára. Minek azt nagyképűen bizonyítani a tanúlónak, hogy mily mathematikai tételen alapszik