Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-561

561. országos ülés 1866. február 17-én, hétfőit. 47 kereseti módot nyújt és még sem lép fel oly igényekkel, hogy a középiskolák nyolczadik osztályának versenytársává nőjje ki magát, hanem a praktikus foglalkozásra képez ki. (Élénk helyeslés balról.) Azt mondja a t. miniszter úr, hogy ez egészen más. Igen, a mennyiben a polgári iskolának a fejleménye és betetőzése, de én épen azt követelem, hogy a polgári iskolákat utolsó sorban ily nemtí intézményekkel kapcsolják össze, hogj a praktikus neveléssel ez iskolák közt fennálljon az összeköttetés. T. ház! A középiskolák szaporítása helyett tehát nálunk inkább a középiskoláknak belső fejlesztése legyen a programúi, mert középiskola elég van. A népességnek számviszonyait tekintve mi jobban állunk, mint Ausztria, mert míg nálunk minden 72.000 lakosra esik egy középiskola, addig Ausztriában 85.000 lakosra esik egy. Bőven el vagyunk látva tehát középiskolával, hogy ha tekintetbe veszszük azon anyagi és kulturális különbségeket, a melyek köztünk és a szomszéd állam közt ez idő szerint vannak. Az elhelyezésnél azonban már nagyobb baj van ; főleg baj van a gimnáziumok és reáliskolák elhelyezése közti aránytalanságban. Mi évtizedek óta hirdetjük itt e házban és a lapokban figyelmeztetjük a szülőket, hogy gyermekeiket lehetőleg vonják el a gimnáziumi oktatástól és adják a technikai irány felé, a reáliskolákba, szóval szakképzettséget nyújtsanak az ifjaknak és teoretikus pályák helyett, a gyakorlati életpályákra tereljék őket. Ezt hirdettük folyton, de alkalmat nem nyújtott semmi reá, hisz tehnológiai intézet, a melyet az előbb fel is említettem, csak egyetlen egy van itt a fővárosbun, úgy hogy a jelentkezőknek 4

/5-ét kénytelenek visszautasítani. Igazán nevetséges dolog, hogy Magyarország annyira áll a kulturális haladás terén, hogy úgyszólván nem akarja megengedni, hogy a tanulók bevégzett oktatást nyerhessenek és magukat gyakorlati szakpályákra előkészíthessék. Nem az elméleti iskoláknak szaporítása legyen tehát a kormány gondja, hanem ezeknek az iskoláknak a szapoiítása, (Helyeslés a baloldalon.) sőt itt is, ha lehet, párhuzamos osztályok felállításával arra kell törekedni, hogy a jelentkezők négy ötöd részét ne legyenek kénytelenek visszautasítani. Magam is ott jártam az év elején s tudom, hogy mily óriási protekczióval lehet csak az építészeti, vagy vegyészeti szakosztályba, a hol alig egy pár gyermeket vesznek föl, bejutni; 4—5 esztendeig jelentkezik a szülő gyermekével, a kivel elvégeztette a polgári iskolát s gyakorlati pályát még sem tud neki nyújtani. Az igazgató kénytelen visszautasítani, mert nincs elegendő hely. Tehát a reáliskolák és a gimnáziumok közti aránytalanság is nagybau hozzájárul ahhoz, hogy a míg az elméleti pályák túltömöttek, addig a gyakorlati képzettséget nyújtó iskolákban hiányosság mutatkozik, mert a míg nálunk a gimnáziumok és reáliskolák az összes középiskoláknak úgyszólván alig 1

/s-öd részét képezik, addig Ausztriában a reáliskolák a középiskoláknak úgyszólván egy harmadrészét teszik, Bajorországban pedig, figyelmen kívül hagyva az ipariskolákat, 87 gimnázium mellett 60 reáliskoi i áll fenn. Ily aránytalanság mellett egyes vidékeken, 3—4 gimnázium küzd egy kis városban és nincs reáliskola. A szülők utalva vannak arra, hogy gyermekeiket csupán csak ezekbe az intézetekbe küldjék és a tanuló ifjúságnak nincs megoszlása a reál irány és a humanisztikus irány között. A fővárosban körülbelül egyensúlyban áll e két irányú iskola és mondhatom, hogy a tanuló ifjúság megoszlása helyes és normális adatokat tüntet fel. A sok gimnázium oka annak, hogy a jogi pályák túltömöttek, a műszaki, ipari, orvosi, kereskedelmi pályák pedig panganak és hiányát érzik az erőknek. Főleg a katonai pályára ifjúságunknak csak egy és fél százaléka jut. Én nem akarom ezt pusztán a középoktatásban keresni, van ennek egy másik oka is, mely ellen mi a nemzeti programm teljességével küzdöttünk, hogy az intelligencziának utat törhessünk a hadsereg kötelékében a tiszti oktatás magyarosításával, vagy legalább nemzeties irányával. Ez egy nagy szocxiális bajnak forrását tömné be nálunk, mert az értelmi készültséget elhelyezhetnők. A gimnáziumot, vagy reáliskolát végzett és felsőbb akadémiát, vagy egyetemet végezni nem tudó ifjúságot az olctsó katonai nevelés által tiszti állásokba elhelyezhetnénk s e midlett véderő-szervezetünk nemzetileg is fejlődhetnék. Épen a reáliskolák és a gimnáziumok közti aránytalanság az oka annak, hogy műszaki pályára is sokkal többen lépnek a gimnáziumból, mint a reáliskolából. Mikor látja az ember, hogy még a tulajdonképem felsőbb iskola, a teehnika, a mely koronája a reáliskolának, több anyagot merít a gimnáziumból, mint a reáliskolából, szinte szükségtelenül teszi fel a kérdést, vájjon nem volna-e tanácsos e két irányú középiskola tantervét össze venni, egységesíteni a nélkül, hogy túlterheléssel az iskolákban küzdeni ne kelljen. A középiskolák egyesítésérő! itt a házban már évek óta beszélnek a szakemberek, s azt mint egy alkalmas tanügyi ideát mindenki magáévá tette és csak előnyeit látták. E fontos elvi kérdés felett Európa-szerte a tanügyi körök folytonosan vitatkoznak, a humanisztikus és reál irány egybevonását sürgetik és azt mondják, hogy miután a középiskola feladata az általános