Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-561

4N 561. országos ülés 1896. február 17-én, hétfőn. műveltség alapelemeit nyújtani a tanulónak, tehát miután a czél egy, ennélfogva a középiskolák szervezetileg nem is térhetnek el és egységeseknek kell lenniök. Különben is a mai törekvés, összhangot teremteni a tudományban, az a czentralisztikns irány, a mely a politikában is utat tört, utat tört a tudományokban is, és ezért sokan az egységes iskolát, az egységes tervezetet a külföldön sürgetik. Csakugyan; t. ház! ha túlterhelés nélkül lehetne a humanisztikus és realisztikus irány nevelő hatását egyesíteni, valóban nagy tanügyi hasznot várhatnánk tőle. Mert a humanisztikus irány a tudományos ideálizmust neveli, a realisztikus irány pedig gyakorlati szempontokat visz bele a nevelésbe s így megvolna a gyakorlati haszon az erkölcsi lendülettel. Míg az egyoldalú humanisztikus irány inkább a dialektikai képességet neveli, frázisok kultuszát eredményezi, addig a realisztikus irány egyoldalúságával letörli az ideális zománczot az eszmékről és veszélyezteti a társadalom vallási és etikai alapjait. A tökéletes középiskola mintája szerintem az volna, hogy ha a humanisztikus irány nevelő hatásat a realisztikus irány gyakorlati előnyeivel egyesíteni lehetne. Ez lenne az eszményi középiskola és nagy szolgálatot tenne a középiskola ügyének az, a ki e két irányt tartalmilag és alakilag egyesíteni tudná. (Igás! Ügy van! a haloldalon.) Csakhogy minél tovább halad a század műveltsége, ez a feladat annál nehezebb lesz. Ennek a kornak művelődési anyaga oly bő, oly gazdag, oly óriási, hogy egy középiskola keretébe azt beleszorítani nem lehet a nélkül, hogy annak az ifjúnak szellemét tönkre ne tegyük, agyon ne nyomjuk. (Igaz! Ügy van !) De, t. ház, én azt hiszem, hogy a középiskolának nem is az a feladata, hogy minden bő anyagot kimerítően tárgyaljon. Mind ezt az anyagot a középiskolának felölelnie nem ke]!. Itt csak világnézletet kell adni a növendékeknek a kulura alapvető tételeinek megismertetése által. Németországban, a hol az iskolák egyesítése szenvedélyes eszmecserét idézett elő, még ott sem sikerült a középiskola egységesítésének behozatala, pedig ott a társadalom is megmozdult, megalakultak az úgynevezett »Einheits-Schulverein«-ok, ez egy nagy társadalmi szövetség, melynek az volt a czélja, hogy rákényszerítse a tanügyi kormányt, hogy a reál-gimnáziumokat a gimnáziumokkal egyesítsék, ott tehát nem is léptek fel oly túlzó igényekkel, hogy a reáliskolákat a gimnáziumokkal egyesítsék, csupán a reál-gimnáziumokat akarták a gimnáziumokkal egyesíteni s még ez sem sikerűit nekik. Franeziaországban szintén megindult egy mozgalom, hogy az úgynevezett »enseignement dassique Francais« tantervét, a mely az úgynevezett »enseignement secondaire speciel« volt, lehetőleg összeolvaszszák a humanisztikus irány tantervével. Lockroy a Coucours générale nagygyűlésén, a mikor a Sorbonneben beszélt a középiskolai kérdésekről, felemlítette, hogy a reáliránynak lehetőleg nagyobb terjedelmet kell adni a középiskolai oktatás keretében, mert a kasszikai nyelvek becses nevelő hatását mi sem pótolhatja ugyan, de a reáltárgyak tanítását és expansiv oktatását maga az élet követeli és erővel sürgeti. Daczára azonban minden törekvésnek és kísérletnek, a nyugati államok sem tudtak az egységes középiskola tekintetében végleges megállapodásra jutni. Úgy szólva, csak Dánia, Svédország és Norvégia az, a hol iskolai kérdésekben előljárnak, hol a középiskoláknak egy egységes formájában állapodtak meg, de ott is csak úgy, hogy az első három osztály egységes, és azután kezdődik a bifurkaczionális irány, vagy pedig hat osztály egységes, és ott kezdődik a trifurkaczionalis irány. Az egységes középiskoláknak tehát ez még alegmegközelítőbb formája, de teljesen ők sem voltak képesek egységes középiskolát létesíteni, és erre mi is hiába vállalkoznánk. A túltömött iskolák sokkal nagyobb bajai a mi tanügyi szervezetünknek. Itt a fővárosban még segíthetünk rajta a parallel iskolák felállításával, de a vidéken bizony nem tartják be azt a szükséges számot, a mely a tanítás eredményéhez megkívántatik. Egyes vidékeken az a tanár képtelen a rábízott anyagot kiképezui, és ez az oka, hogy a tanügyi eredmények is silányak. T. ház! (Hal/juk! Halljuk!) E házban felemlítették már a túlterhelés kérdését is, mely a középiskolai oktatásban megnyilatkoznék. Ezzel szemben azután tanügyi körök, főleg pedig, azt hiszem, maga a t, kormány azzal védekezik., hogy talán nem is a tananyag mennyiségében és terjedelmében van a veszély, hanem inkább a tanítás irányzatában, a melyet egyes tanárok túlhajtanak, s ekként az ifjú értelmét túlterhelik. Hát én azt hiszem, hogy úgy a tananyag mennyiségében, mint a tanítás módszerében együtt van meg a baj. Hiszen már szakférfiak konstatálták, hogy most, a jelenlegi középiskolai oktatásban mindenkit mindenre akarnak tanítani. Alig hogy egy-egy tudomány belép a kultúrába és utat tör magának a többi tudományok sorába, alig hogy kifejlődött és még rendszerré úgyszólván nem is tudták fejleszteni, nálunk már rögtön arról gondolkodnak, hogy hogyan lehetne ezt belevenni az oktatás programmjába. Pedig a középiskolának csak a tudomány alapvető és összefüggő ismereteit kell tanítania; nem azt a sok részletet, adathalmazt, a melylyel túltömik az ifjú értelmét és ez a reárakott teher