Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-561

561. országos ülés 1896. egy esetet, hogy egy felekezeti gimnáziumból átment tanár, mikor állami gimnázium szolgálatába szegődött, biztosíttatott arról, hogy a korpótlékot meg fogja kapni. Később, mikor a kormányváltozás bekövetkezett, neki az határozottan megtagadtatott. Ez egy izolált, elszigetelt eset, a melyet természetes dolog, nem lehet példaképen ide állítani, de ez is egyik indoka annak, hogy a tanári pályára jelentkezők szarna évenkint fogy. Az imént elhangzott kérésemet a t. vallásés közoktatásügyi miniszter úr szíves figyelmébe ajánlva kijelentem, bogy a tételt elfogadom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hévizy János jegyző: Hock János! Hock János: (Halljuk! Halljuk!) Engedje meg t. ház, hogy a középiskolák tételénél egy kissé részletesebben kiterjeszkedjem mindazokra a tanügyi kérdésekre, a melyek talán természetüknél fogva nem tartoznak teljesen ide, de vonatkozásaikban mégis ide vágnak. Először is Örömemet fejezem ki, t. ház, hogy most már komolyan kezd foglalkozni a t. ház a kultusz-tárczának épen az oktatásügyi feladataival, a mire bizony éveken keresztül soha időnk, alkalmunk nem volt. Az egyházpolitikai kérdések dominálták inkább a kultusztárczát, és én nem tudom, mi volt az oka, de a képviselőházban is bizonyos közömbösséget lehetett az egyes képviselő urak részéről is észlelni épen a közoktatásügyi kérdések iránt. Jobban érdekelték őket a kereskedelmi tárczának, vagy az ilyen reális politikának vonatkozásai. (Élénk tetszés balról.) T. ház! Ha Magyarországon lépést akarunk haladni a külföldi mozgalmakkal, akkor nekünk is két irányban kell a nemzeti erőt fejleszteni, mert külföldön is úgyszólván parallel fejlesztik a nemzet véderejét a nemzet intellektuális képességevek Ezzel mintegy jelezni akarják azt az igazságot, hogy a népek nagy versenyében csak az a nemzet fogja megállani helyét, a mely elég erős lesz poziczióját megvédelmezni, és elég értelmes lesz a kultúra utján a többi népek előtt járni. Ez, t. ház, általános igazság, a melyre sok szót vesztegetni nem akarok; de ha keresem, hogy nálunk mennyiben érvényesült az összes polikai irányzatokban a közoktatásügy felkarolása, bizony nagy hiányokat tapasztalok. Nem a miniszter úr jóakaratát vonom kétségbe, mert elismerem, hogy rövid itt léte óta nagyon sok dolgot vett a kezébe, és nagyon sok részletkérdést megelégedésre és szerenesésen is tudott megoldani, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) de a kultúra minden rétegeire kiterjedő, a közoktatásügy minden intézményét felkaroló nagyszabású politikánk nekünk évtizedek óta nem volt. Nem február 17-én, liétfőn, 43 lehetett már pénzügyi nehézségeknél fogva sem, de nem lehetett azért sem, mert hiszen úgyszólván, 1867 óta lépett ez a nemzet saját kultúrájának örökségébe; akkor vette kezébe a közoktatásügy fejlesztését, és ahhoz nem elegek az évtizedek, hogy kiépítsük az egész organizmust, oda egy hosszú idő kell. Beismerem tehát, hogy politikai természetű akadályoknál fogva is csak nagyon későn térhettünk át közoktatásügyi intézményeink kiépítésére. Azt mondtam, t. ház, hogy mindeddig nem volt nekünk organikus tanügyi politikánk. Ez alatt értem azt a politikát, mely az iskolák szervezetének, egyöntetűséget, a tanítási eljárásnak biztonságot, az ügykezelésnek világosságot és az iskolák külső és belső berendezésének kellő emelkedettséget nyújthat. Pedig, t. ház, a kik figyelemmel kisérik — ismétlem — a külföld tanügyi mozgalmait, azok láthatják, hogy úgy az elemi oktatás, valamint főleg a középoktatás az egész külföldön, az egész vonalon, az átalakulás válságos stádiumába jutott, (Úgy van! balfelöl.) és úgy szervezetileg, valamint a tananyag terjedelmében és a tanítási eljárás módszerében czélszeríí reformokat követel. Minálunk e hiányok nemcsak azért menthetők, mert szervezeti és didaktikai kérdésekben még a nagy kulturnemzetek sem tudtak véglegesen megállapodni, hanem menthetők az által is, hogy az autonóm felekezeti iskola fentartók jogköre az államnak nem enged teljes intézkedési szabadságot, és bizony sokszor a pénzügyi viszonyokon kivííl ép az autonomfelekezetek jogköre is megakadályozta az állami kultúrpolitika érvényesülését. T, ház! Megérett egész kultúrintézményünk és oktatásügyünk a reformokra. Ha jól emlékszem, már évekkel ezelőtt ép ezekről a padokról hangoztattuk, hogy a népiskolai törvény revízióját tekintse a kormány főfeladatának, és ebben nemcsak az oktatásügyi követelmények tartassanak szem előtt, hanem súlyt fektessen a kormány arra a politikai gondolatra is, hogy az elemi oktatás szervezetébe a nemzeti iskola eszméjét vigye be. E mellett az álláspont mellett harczoltunk akkor is, mikor a legalsóbb elemi oktatásnak, azaz a kisdednevelésnek a kérdése volt itt a házban felvetve, és a mikor ezt a törvényt gróf Csáky e házban bemutatta. Igaz, hogy gróf Csáky Albin, akkori kultuszminiszter teljes tapintattal és politikai érzékkel nem is igen idegenkedett elfogadni propozicziónkat, és dicséretére legyen megvallva, hogy a törvény eredeti konczepeziójába vett be oly irányelveket, melyek nemcsak a kisdednevelés előnyeit biztosítják, hanem egyúttal ott a nemzeti politikának is térfoglalást nyújtanak. De szükséges oktatásügyi tekintetekéi*