Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-561

42 561. országos ülés 1896. február 17-én, hétfőn. középiskolák elhelyezése körűi felmerülő számtalan helytelenségeket, melyek egy részben rendszer nélkül dolgozó kor alkotásai, komolyan orvosolni kívánjuk, két szempontot semmi körülmények között figyelmen kívül nem hagyhatunk. Az egyik az, hogy tekintettel kell lennünk a társadalom azon osztályára, a melyet általában »közhivata!nokok« nevén imerünk. Ez a társadalmi osztály az, a mely részint uralkodó fogalmak, részint megszokás, végül pedig átérzett szükség által mintegy kényszerítve van arra, hogy gyermekeit iskoláztassa, a mi azonban a nem valami nagy arányokban megszabott tisztviselői fizetésekben nem kis akadályokba ütközik, midőn az a fizetés alig elégséges sírra, hogy abból a tisztviselő és családja tagjainak életszükségletei fedezetet nyerjenek. Hátha még arra a közhivatalnokra az a teher is nehezedik, hogy'gyermekét, esetleg gyermekeit messze földre kell küldenie és az idegenben való iskoláztatás súlyos terheit magára venni kénytelen. Azért nézetem szerint a középiskolákat csak nagy városokban és vármegyei székhelyeken lehet czélszerííen és helyesen elhelyezni, a hol a legtöbb érdek nyer kielégítést. (Helyeslés a haloldalon.) A másik főszempont az, hogy a középiskolák a magyar államot egyedül fentartó magyar állameszme szolgálatába kell, hogy szegődjenek. (Helyeslés a baloldalon.) Ezelőtt az volt az uralkodó jelszó Magyarországon, hogy a középiskolákat a nemzetiségi vidékeken kell felállítani, hogy az idegen ajkú lakosság a magyar állameszmének és talán a nyelvnek is megnyeressék. Egy ily tanintézet felállításánál elég volt kimondani, hogy az nemzetiségi missziót teljesít — mint Bessenyei Ferencz t. képviselő úr ac imént megjegyezte — és akkor épült a százezrekbe kerülő palota, a fentartási költségek sohasem voltak a birálat tárgyai, s megtettünk mindent, mert azt hittük, hogy ezzel az imádott anyaföldnek teszünk szolgálatot és odaadtuk utolsó fillérünket is. Nos hát ez helyes politika volna, ha a magyar elem már el volna látva mindennel, a mi a kulturális haladást biztosítja. De épen ellenkezőleg van. A magyar elem nem bírván középiskolával, gyermekeit messze földön nagy költséggel kénytelen iskoláztatni és igy szellemileg hanyatlik és anyagilag pusztul, míg az előnyöket az idegen nemzetiség élvezi. {Úgy van! a szélső baloldalon.'} És sajátságos fátuma a magyar népnek, hogy ez az önfaj rovására gyakorlott türelmesség, a mely szerint egy kis idegen sziget itt századokon keresztül fentarthatjá és fen tartja nemzetiségi nyelvét, szokásait, ruházatát, az ott ellenségei által van kiszemelve arra, hogy mint egy archimedesi pontból a levegőbe röpítsék. Azért, t. ház, én nem tudok szabadulni azon gondolattól, hogy ezt az eredményt felmutatni egyáltalán nem képes politika téves alapokon nyugszik. Nekünk mindenekelőtt a magyar faj, az államfentartó magyar faj anyagi és szellemi előhaladását kell • előmozdítani, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) és csak akkor, mikor ez már minden lehető eszközzel biztosítva van, lehet az eddigi divatos nemzetiségi politikával foglalkozni. Mi eddig mindig ellenkezőleg cselekedtünk és van körülöttünk egy hatalmas, vagyonosodásnak és felvilágosodásnak indult vasöv, a mely immár agyonszorításunkra tesz előkészületeket. Azért ismétlen: a középiskolákat magyar lakta vidékeken felállítani és szaporítani! Ezt tette a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, midőn támogatást nyújtott annak a mozgalomnak, a mely Szegzárdon, Tolna vármegye székhelyén, egy tiszta magyar városban középiskola felállítását tekintette feladatának, a miért is nem mulaszthatom el, hogy a miniszter úrnak ezen támogatását tiszteletteljesen megköszönjem. Azonban meg fog bocsátani az igen t. miniszter úr, ha ezen köszönetnyilvánításom mellé mindjárt egy kérést is csatolok. Tolna vármegyében eddig létezett két felekezeti algimnázium és van egy latin tanszékkel ellátóit polgári iskola. Az ott tanulmányaikat végzett algimnáziumi tanulók, ha főgimnáziumra akartak áttérni, rendesen messze földre, idegen vármegyébe voltak kénytelenek vándorolni, a hol többnyire ki voltak téve a visszautasításnak. Már most ott abban a vármegyében minden körülmény azt követeli, hogy ezen algimnáziumot és polgári iskolát végzett tanulóknak alkalom nyújtassák, hogy vármegyéjük területén folytathassák tanulmányaikat. Azért okvetetlenül szükséges volna, hogy Szegzárdon a folyó évben megnyitandó állami gimnáziumnak ne első és második, mint a kultuszminiszter úr leiratában kifejezte, hanem első és ötödik osztálya nyittassák meg. Tudom, hogy ez irányban a t. vallásés közoktatásügyi miniszter úr miként gondolkodik, micsoda nehézségeket lát fenforogni, azonban azt hiszem, hogy azt jó akarattal könynyen mellőzni lehet, llgy tudom, hogy a t. vallásés közoktatásügyi miniszter úrnál a legfőbb akadályt az képezi, hogy ilyen új gimnáziumok felállításánál nem rendelkeznék a szükséges tanerővel. Ez egy igen fontos, nagy horderejű kérdés, a melylyel ezúttal foglalkozni nem kívánok, csak egyszerűen kijelentem, hogy azt hiszem, hogy ha a tanárkar pragmatikával birna és ha a korpótlékokra vonatkozó intézkedés szigorúan alkalmaztatnék, talán ez a pálya is, természetesen hozzá értve a kellő javadalmazást is, keresetté, fogna válni az országban. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Magam is tudok