Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-577

677. országos ülés 1996. márczhig 8-án, pénteken. 435 ellenében a Felséghez intézett eredeti felterjesz­tés ide vonatkozó passzusát felolvasni, (olvassa): »Ezen legalázatosabb előterjesztésem tárgyát képező győr—veszprém—dombóvári vasút, két eleinte külön-külön tervezett helyiérdekű vasútvo­nalnak, nevezetesen a Győrtől Veszprémig s a Veszprémtől Dombóvárig tervezett helyiérdekű vasutaknak egyesítése folytán állott elő. Az előbb nevezett győr— veszprémi helyi­érdekű vasútvonalra még az 1886-ik évben Tisza László és érdektársai kaptak engedélyt, kik azonban ezen előmunkálati engedélyből kifolyó­lag szerzett összes jogaikat és kötelezettségeiket az 1891-ik év folyamán ifjabb gróf Batthyány Géza és íteé Jenőre, — kik a győr—veszprémi vasút előmunkálataira 1891-ík év január hó folyamán külön is kaptak engedélyt, — átru­házták. Ezen vonal közigazgatási bejárása, — mely­nél a csász. és kir. ap. Felség közös had­ügyminiszterének képviselője is részt vett, az 1891-ik évi május hó 19-én és következő nap­jain foganatosíttatott. A veszprém- dombóvári helyiérdekű vasút előmunkálataira pedig 1888 ik évi deczember hó folyamán dr. Matkovich Tiva­dar országgyűlési képviselő nyert engedélyt, ki is ezen engedély alapján a pálya műszaki mű­veleteit elkészítvén, azok alapúi vétele mellett a veszprém-dombovári vonal közigazgatási bejárása, melynél császári és királyi apostoli Felséged közös hadügyminiszterének képviselője szintén résztvett, 1891-ik évi márezius hó 14-én és következő napjain tartatott meg. Időközben gróf Batthyány Géza és érdek­társai, mint a győr—veszprémi vasút előmun­kálati engedélyesei, dr. Matkovich Tivadar or- ' szággyűlési képviselővel és érdektársaival, mint a veszprém—dombóvári vasút előmunkálati enge­délyeseivel a tervezett két vasútvonalnak egy­séges helyiérdekű vonalként leendő kiépíthetése érdekében egyesültek, majd pedig 1893-ik év folyamán, — az ilykép egyesűit érdekcsoport, a győr—veszprém-dombovári helyiérdekű vasiit- < vonalra szerzett összes jogait és kötelességeit szerződésileg Szél Kálmán budapesti vállalko­zóra ruházta át, ki magához érdektársúl előbb gróf Festetich Andor országgyűlési képviselőt, ennek visszalépése után pedig Steiner Ignáczot fogadta el.« Méltóztatik látni, t. ház, hogy ezen előter­jesztésben a legnagyobb részletességgel van elő­ttíntetve a vasút engedélyezésének genezise, tör­ténete, és egész lefolyása. (Igaz! Ugy van a jobboldalon.) Ebből tehát azt kiemelni és meg­jegyezne hogy nem oly teljes objektivitással, nem teljes részletességgel történt azon felterjesz­tés, egyáltalában nem lehet. De azt állítja továbbá a t. képviselő ur, hogy azon 64.500 ez. határozatban mindizon kifejezések, a melyek a miniszter úrra vonat­koztak, egy más kéz által és más tintával ki­töröltettek. Hát, t. ház, hiszen az nem csoda, hogy egy előadói ív, a melyet a minisztérium­ban egy fogalmazó készít elő, több retortán megy keresztül s mindazok, a kik hivatva van­nak revízióra, azon korrektúrákat, javításokat eszközölnek. (Mozgás a szélső baloldalon. Egy hang a szélső baloldalon: Friss tintával.) Itt van előttem, t. képviselőház, ez az előadói ív; tessék megnézni, szívesen megmutatom. Itt egyáltalában semmi más korrektura és semmi másféle tintá­val eszközölt javítás nem fordul elő, mint az osztályvezetőnek korrektúrája, aki niäaféle tin­tát használ, mint a fogalmazó. De ezen korrek­túrák egyáltalában nem vonatkoznak a volt minisztériumra, hanem egész másféle, egészen alárendelt dolgokra. Ugy, hogy ebből egyálta­lában nem bírom megérteni, miért emelte ki ezt a körülményt a t. képviselő úr. (Mozgás a jobboldalon. Egy hang jobbfelöl: Csak úgy dobta oda a gyanúsítást! Egy hang a szélső baloldalon : Majd holnap felel rá!) Hát, t. ház, kiterjeszkedtem mindazon meg­jegyzésekre és észrevételekre, a melyeket a t. képviselő úr előadott. A t. képviselő úr azt mondta, hogy ő pártja megbízásából tekintette át ezen aktákat is véletlenül épen ezen vasútnak aktái kerültek kezébe. Én, a mint kijelentettem, a legszívesebben adtam a t. képviselő úr ren­delkezésére ezen aktákat és csak azt vártam volna, hogy ha bizonyos körülmények nem egé­szen világosaknak tűnnek fel előtte, azok iránt a felvilágosításokat tőlem, vagy az illető osztálytól megkéri. (Úgy van! Ugy van! a jobboldalon.) De ilyen felvilágosításokat a t. képviselő űr nem kért és itt elő áll ilyen állításokkal, a melyekről ugyan teljesen megvagyok győ­ződve, hogy optima fide történtek, de mégis oly színben tűntek fel ezen előterjesztés alkalmával az egyes tények, mint ha csakugyan ama legkiterjedtebb gyanúra alapos okot szolgáltat­hattak volna. Pedig, amint méltóztatott meg­győződni t. ház, ezen adatokból, ezen ténykörül­ményekből egyáltalában semmiféle gyanúra ala­pos ok nem meríthető. Ezeket voltam bátor a t. képviselő úr elő­terjesztésére felhozni. (Helyeslés jobbfelől.) És most, t. ház, még csak egy megjegyzést kívánok tenni azon határozati javaslatra vonat­kozólag, (Halljuk! Halljuk!) amelyet Rosenberg Gyula t. képviselő úr előterjesztett és a mely­hez a mai nap folyamán többen pártolólag hozzászolottak. T. ház! Én már tegnap bátor voltam meg­jegyezni azt, hogy a magam részéről teljes el­imeréssel vagyok a törvényhatósági tisztviselők 5a ;í-

Next

/
Oldalképek
Tartalom