Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.
Ülésnapok - 1892-576
576. országos ülés 1896. márczius 5-én, csütörtökön. 409 dologra felhívom a t. ház figyelmét. Mikor ezen szerződés megköttetett, Rapaich, a társaság nauikus igazgatója a "miniszter úrnak volt alárendelve, mint a magyar hajópark felügyelője és ugyanő volt egyszersmind ennek a társaságnak kinevezett igazgatója. (Zaj a bal- és szélsőbalon.) Az ilyen informácziók alapján, szakértelem nélkül azután könnyen lehetett ilyen szerződéseket megkötni. (Zaj a bal- és a szélső baloldalon.) Ezen dolgok elősorolása után csak egy ténybeli dolgot korrigálok meg, ez pedig az, hogy a miniszter úr kijelentette," hogy Luczenbacker czégnél nem Luczenbaeher Páltól, hanem Luezenbacher utódaitól vette meg a hajókat. Ezt elismerem és készségesen konstatálom. (Derültség a bal- és szélsőhalon.) Ezek után pedig engedjen meg a t. ház, hogy még egyszer kiterjeszkedhessen! a t. képviselő rir azon érvéie, a mit felhozott, hogy a magyar állam, igaz, hogy nyújt 12,000.000 segélyt egy 10 millióval megalakult részvénytársaságnak, tehát annyival járul hozzá, mint maga a részvénytársaság és 20 év múlva mégis egy vasdarab sem lesz az államé, de azt mondja a képviselő úr, a kamatokat nem számítom. Hát, t. képviselő úr, a 10 millió tőkében van 5 millió alapítási és 5 millió részvénytőke. Az 5 millió alapítási tőkét pedig a törvényben is előírt mód szerint 4 és fél százalékot jövedelmező elsőbbségi kötvények alakjában visszatérítik 20 év alatt és egyetlen egy krajczárig megkapják az alapítók, a hitelbank és az escompte bink. Polonyi Géza: A pénzügyi bizottságban ott itlnek! (Mozgás) Elnök: Polónyi képviselő urat rendreutasítom, mert a szónokot csak az elnöknek szabad félbeszakítani. (Zajos helyeslés jobbfelől. Nagy zaj és mozgás a bah és szélsőbalon.) Polónyi Géza: Ott ülnek a pénzügyi bizottságban, ismétlem. (Folytonos zaj. Elnök csenget.) Hock János: Az 5 millió részvénytőke pedig, a melyhez az állam 20 év alatt 12 millió segélylyel járul, és a mellett átad neki 1,500.000 frtot érő hajóparkot, mely 20 év múlva ócska és használhatlan vas lesz, évenkint leíratik, mert 4 és 5 százalék leírás történik a hajóüzemhez tartozó tárgyakra, a mi pedig új befektetés, azt legfeljebb odaírják a forgalmi teherhez. Miért? Mert az államtól kapnak 400.000 frt szubvencziót, ha az nem elég, kapnak még évenkint 50,000 frtot, ha még ez sem elég, kapnak kamatmentes kölesönt: usque ad infinitum. (Nagy zaj a bal- és szélsőbalon.) Ily körülmények között, t. ház, még ez a kamatnélkííli kölcsön is egy Achilles sarka ezen szerződésnek. így nem csoda, t. ház, hogy a magyar magánhajózás azt mondja: Nem bírjuk ki a versenyt; mi a gazdaközönség érdebeit KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXX. KÖTET. nem szolgálhatjuk, mert a kormány bennünket intézményileg tönkretesz. (Úgy van! a baloldalon.) Ha a részvénytársaságok és nagy vállalkozások kedvéért megfojtja a kisipart, (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon) Magyarországban az állam nemhogy az állampolgárok prosperálását, vagyoni fejlődését mozdítja elő, hanem ráteszi minden jövedelmező vállalatra kezét, hogy osztalékokra osztassa azt szét. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ez az a politikai irányzat, a mely ellen tiltakozom én, és itt a t. miniszter úrnak, a kit beszédem nem érintett, mert kívül áll ezeken a megkötött szerződéseken és átvette azokat, mint örökséget, még egyszer felhívom figyelmét a magánhajósok sérelmére és jogos panaszaira. Én is oly vidéknek vagyok képviselője, a mely érdekelve van, értem a csougrádmegyei magánhajósokat. A midőn ezek országos egyesületüket megalakították, azt mondottam nekik: »Uraim, én önöket szívesen kalauzoltam, míg meg nem alakultak, most válaszszanak maguknak egy befolyásos kormánypárti embert, mert csak úgy mehetnek memorandumukkal valamire.* És mikor azt kérdezték, hogy kit ajánlok, azt mondottam: »Uraim, ha boldogulni akarnak, vagy Hegedűst válaszszák, vagy Matlekovitsot.« (Hosszantartó, zajos derültség és tetszés a a bal- és szélső baloldalon.) Akkor a magánhajósok országos egyesülete megválasztotta elnöknek Matlekovitsot 4 (Mozgás és zaj a bal- és szélső baloldalon.) Mikor azután figyelmét felhívták (Halljuk! Halljuk!) azokra a sérelmekre és titkos kedvezményekre, a melyekkel a magánhajózást tönkre teszik, akkor Matlekovits úr azt mondotta: »Kérem, önök általában beszélnek, én nekem nem adnak a kezembe kézzel fogható, konkrét adatot, hogy felléphessek. Addig, míg e sérelmek ilyen általánosságban mozognak, én nem terjeszthetem be még a memorandumot sem a miniszterhez és nem felelek az érdekükben semmit.* A magánhajósok megszerezték a konkrét adatokat is; átadták Matlekovits urnak és ő kénytelen volt azt a memorandumot, a melyben sérelmeik előterjesztve vannak, a miniszter úrhoz be is nyújtani. Én remélem, hogy a miniszter úr épen ezeknek az alaposságáról meggyőződést szerezvén, összes kormányzati erélyét és bölcseségét beleviszi, hogy sorsukon segítsen ; bár a magánhajósok maguk mondották, hogy: »Uram, kár ezt a dolgot előhozni az országházban, mert ha ott fenn az osztrák kormány megtudja, hogy a magyar folyamhajózást minő titkos szubvenczióval támogatja a kormány, akkor kifogást tesz az osztrák kormány a magyar kormánynyal szemben, és sajnos, azt tapasztaltuk mi, valahányszor ily kontroveiziák 52