Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.
Ülésnapok - 1892-561
m 561. országos ülés 1896. február 17-én, hétfőn. tanszékeként szervezni, illetve a közjog előadásának a kötelezettségével összekötni, mert a nemzeti jogélet szempontjából nem kevésbbé fontos a magyar közjog sem, mint a magyar magánjog és így annak párhuzamos előadásáról annál sürgősebb szükség gondoskodni, miután az a második alapvizsgának tárgyát képezi, melynél szintén sok hallgató torlódik össze. E szempontból tehát nem kisebb a szükség a közjog második tanszékének felállítása tekintetében sem, mert épen a közjog nemzeti specziális jogéletünknek legpregnánsabb kifejezését foglalja magában és fontosságára nézve szintén nem csekélyebb tantárgy a magyar magánjognál, épen azon specziális viszonyoknál fogva is, a melyek Magyarország közjogi életében fennállanak. A mennyiben azonban a t. miniszter úr nem szándékoznék most rövid idő alatt a közjog előadásira egy második tanszéket szervezni, akkor legalább arra kérném, hogy miután most is össze van kapcsolva e két tantárgynak, tudniillik a köz- és közigazgatási jog előadása egy rendes tanár személyében, legyen szíves a közigazgatási jog kinevezendő rendkívüli tanárát egyúttal a magyar közjog előadásával is megbízni. T. képviselőház! Ezek a tanszékszaporítások annál könnyebben megtörténhetnek, mert erre nem szükséges a költségvetésben egy krajezárnyi további költség felvétele sem. A t. miniszter úr fedezheti ennek a költségét azáltal, ha mint az indokolásban kéri is az úgynevezett átruházási jogot, azt igénybe veszi, mert a t. miniszter úr tudni fogja velem együtt, hogy a költségvetésben húsz rendes tanári fizetés és lakbér van felvéve és ennyi tanár csakugyan volt is azelőtt, ellenben hogy jelenleg tényleg csak tizenhét rendes tanár van, tehát a költségvetésbe felvett uján Szervezendő tanszéken kivűí három rendes tanári állást betölthet és ha ezek egyikét vagy másikát a miniszter úr rendkívüli tanszékként szervezi, miután a virement megvan, akkor nemcsak még további hárommal, hanem négygyei szaporíthatja a tanszékek számát. Mert azzal is legyen tisztában, hogy egyetemünk hallgatóinak, különösen a jogi fakultáson évről-évre fokozódó száma mellett okvetlenül szükséges a párhuzamos tanszékek felállítása, még pedig az egész vonalon. Némely tantárgyra nézve gondoskodva van erről azáltal, hogy egyes jogosítványnyal biró tanárok párhuzamos előadásokat tartanak. így például a nemzetgazdászat és a pénzügytan tárgyainak, a mely tárgyak a második alapvizsgálatnak anyagához tartoznak, szintén nincs két tanszéke, de itt egyelőre gondoskodva van azáltal, hogy a jogosítványnyal biró tanárok párhuzamos előadásokat tartanak. De már a politikánál csak egy tanár van, ez jelenleg beteg lévén, csupán helyettesítés útján láttathatik el ezidő szerint a politika tanszaka. Ezek után, t. ház, áttérek a magyar magánjog második tanszékének kérdésére. Én egyike voltam azoknak, a kik már évek óta sűrűen hangoztatták, hogy a magyar magánjog előadására egy második tanszék szervezése szükséges. Igen röviden fogok e kérdéssel foglalkozni, mert azokhoz, melyeket ennek sürgősségére nézve az előttem szóló t. képviselőtársaim elmondottak, egészében csatlakozom, valamint elismeréssel veszem, hogy a miniszter úr is belátja a magyar magánjog második tanszékének fontosságát. Van ugyan jogosított tanár is, de az nincs kötelezve tartani előadásokat, sőt ezen félévben nem is tart párhtfeamos előadást. Már most a magyar magánjog hallgatói is oly nagy számmal vannak, mint a második alapvizsga tárgyainak hallgatói, mert ezt másod-, harmad- és negyedévesek vegyesen hallgatják; itt tehát parallel előadásokról gondoskodni okvetlenül szükséges. A mi e tekintetben a t. miniszter úr kijelentését illeti, azt tudomásul veszem ; azonban meg szeretném toldani valamivel, a mennyiben egymagában nem tartom egészen kielégítőnek, és ha tőle teljesen megnyugtató nyilatkozatot nem fogok kapni, akkor kénytelen vagyok Várady Károly t. képviselőtársam határozati javaslatához hozzájárulni avval a feltétellel, ha abból egy pontot kihagy, azon pontot, melyben azt mondja, hogy a miniszter a tanszék költségeit az 1896-ik költségvetésbe állítsa be. Mert erre semmi szükség nincs, miután, mint előbbi fejtegetésemben kimutattam, erről a jelen költségelőirányzatban minden újabb tétel felvétele nélkül gondoskodni lehet, a nélkül, hogy egy krajezárnyi újabb költséget okozzunk vele. S ép azért kérem a t. miniszter urat, a mennyiben szükségét érzi a magyar magánjog második tanszéke mielőbbi felállításának, tessék erre nézve megnyugtató nyilatkozatot tenni, mely esetben magam is kérni fognám Várady Károly képviselőtársamat határozati javaslatának visszavonására. Mert most még csak februárban vagyunk, tehát módjában van a t. miniszter úrnak gondoskodni arról, hogy márcziusban kihirdettessék apályázat, akár rendkívülinek, akár rendesnek kontemplálja is a tanszéket. Nézetem szerint ugyan legjobb volna, ha alternatív alakban hirdettetnék a pályázat, de nem akarok elébe vágni e részben a miniszter úr intézkedésének. Mivel lehetséges — mint mondám — kihirdetni a pályázatot márcziusban, tehát lehetséges az is, hogy az egyetemi testületek a kérvényeket még ezen félév folyamán tárgyalják és így annak betöltése legkésőbb a nyári szünet alatt megtörténhetik és lehetővé válik, hogy az 1896/7-iki tanévben a