Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.
Ülésnapok - 1892-561
561. országos ülés 1896. február 17-én, hétfőn. 01 Áttérek, t. ház, a másik általam érintett kérdésre, tudniillik a tanszékek szaporításának, illetőleg párhuzamos tanszékek felállításának kérdésére, és ezzel kapcsolatosan a magyar magánjog második tanszékére is. (Halljuk! Halljuk!) Az igen tisztelt miniszter úr költségvetésében a tanszékek szaporítását maga is kontemplálta, a mennyiben négy rendkívüli tanszék felállítását vette tervbe: a bűnvádi eljárás, a nemzetközi magán- és közjog, a jogtörténet és közigazgatás tanszékét. Én, t. ház, ezen négy tanszék felállítását, a mi a számot és a tantárgyakat illeti, nem diffikultálom, de mégis vannak megjegyzéseim, melyeket különösen ajánlanék az igen tisztelt miniszter úr figyelmébe, s azt hiszem, azokat a t. miniszter úr, mint a ki szintén érezheti azon hiányokat, a melyek a jogi fakultásban ez irányban észlelhetők, talán szíves figyelmére fogja méltatni. Jelestíl, első megjegyzésem az, hogy semmi kifogásom az ellen, hogy a büntetőjog számára egy második, rendkívüli tanszék állíttassák fel, hanem nem szeretném, — és a t. miniszter xír leginkább fog ennek érzékével bírni — ha ez pusztán csak az eljárásra szorítkoznék, és az illető tanár nem volna kötelezve az anyagi büntetőjogból is főkollégiumot tartani, mert hisz az anyagi büntetőjog előadását csupán egy tanár el nem láthatja, egy parallel tanszék tehát okvetlenül szükséges, és méltóztatnak tudni, hogy a mostani tanár is nemcsak az anyagi, hanem az alaki jognak, tehát az eljárásnak is tanára. Nem szeretném tehát, ha ezen tanszék tisztán az eljárásra szorítkoznék, hanem kérném a t. miniszter urat, hogy a büntetőjog és a büntető eljárás tanszékeként szervezze ezen rendkívüli tanszéket. Akkor az igényeknek egyelőre meg fog felelni, mert gondoskodva lesz arról, hogy párhuzamos előadások tartassanak úgy az anyagi büntetőjogból, mint az eljárásból. Hasonló megjegyzésem van a nemzetközi magán- és közjog tanszékét illetőleg is. A t. miniszter úr indokolásában is felemlíti, hogy ez egyesítve volt eddig a jogbölcseleti tanszékkel. Jelenleg ez a tanszék teljesen üresedésben áll, és csak helyettesítés útján van ellátva. Minthogy ezt a tantárgyat a másodévesek nagyszámban hallgatják, és ez a második alapvizsgának is tárgya, tehát okvetlenül szükséges a párhuzamos tanszék. És minthogy a két tantárgyat: a jogbölcseletet és a nemzetközi magánés közjogot egy-egy tanerő képes is ellátni minden túlterheltség nélkül, ennélfogva arra kérem a t. miniszter urat, tessék ezen két rendkívüli tanszéket is akként szervezni, hogy az illető tanárok kötelezve legyenek kölcsönösen mind a két tantárgyat előadni, vagy, a mi még czélszerűbb volna, mert akkor ez irányban semmi kételyek sem fognának fenforogni, a két rendkívüli tanszéket mindjárt mind a két tárgy részére, tudniillik úgy a jogbölcselet, mint a nemzetközi köz- és magánjog részére szervezni. Hasonlóképen vagyunk a jogtörténettel is. Azok a bajok, a melyek a jogtörténeti előadásokat illetőleg előfordulnak, az új rendkívüli tanszéknek pusztán az európai jogtörténetre szorítkozásával nem lesznek elhárítva, mert nemcsak az európai jogtörténetet kötelesek hallgatni az elsőévesek, hanem a magyar jogtörténetet is, s vizsgát is tesznek belőle, és ha az új tanerő pusztán az európai jogtörténetet lesz kötelezve előadni, akkor a magyar jogtörténet tekintetében tovább is fenmarad azon állapot, hogy egy tanárnál 900 és 900-on felül lesznek hallgatók beírva, és így ezen párhuzamos tanszék felállítása czélját nem fogja elérni. Igen helyesen jegyezte meg a miniszter űr, és én teljesen osztom felfogását, hogy tulajdonképen az európai és magyar jogtörténet össze volna foglalható; központjának volna teendő a magyar jogtörténet előadása és annak keretében volna előadandó az európai jogtörténet fejlődése. Én ősak helyeslem a t. miniszter úr ebbeli fejtegetését, de azt is belátom, hogy nem lehet ezt gyorsan és rögtön keresztülvinni, míg az egyetemi tan- és vizsgálati rendszer át nem alakíttatik. Tehát most czéiszerü'bb volna, ha már az európai jogtörténet és a magyar jogtörténet mint külön tantárgyak kötelezők, hogy ez új tanszék akként szerveztessék, hogy az a tanár mindkét tantárgynak előadására legyen kötelezve; mert azt megint igen helyesen fejezte ki a t. miniszter úr, hogy e két tantárgy egymással szoros kapcsolatban van, egyik a másik nélkül nem is míívélhető. A ki tehát az egyiket tanítja, annak okvetlenül alapos ismeretekkel kell bírnia a másikból is, és épen azért szükséges — hogy segítve legyen a bajon — úgy szervezni a tanszéket, hogy az európai jogtörténet tanára egyúttal a magyar jogtörténet előadására is kötelezve legyen, illetve mindkét tárgy rendkívüli tanárává neveztessék ki. Hasonló megjegyzésem volna a közigazgatási jog tanszékére is. A közigazgatási jog tanszéke szintén nagyon szükséges, mert parallel előadásokról nincsen gondoskodva és itt is, ha nem is mondható feltétlenül, hogy a közigazgatási jog tanszéke szükségképen a közjogi előadások kötelezettségével kapcsoltassák össze, mégis, ha a t. miniszter úr nem állít fel lehető gyorsan a magyar közjognak is második tanszéket, czélszerü lenne ezen rendkívüli tanszéket is a közjog és közigazgatási jog rendkívüli