Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-574

362 574. országos fllés ! 896. márczius 3-án, kedden. ember, aki azt veszi czélba, hogy elmegy pl. Kassára s azután, hogy, hogyan nem, Belgrádba kerül. (Általános derültség. Közbeszólás: Talán Eperjesre!) avagy Eperjesre. Hát ez csak ágy történhetik, hogy ha elindul Kassa felé és vagy jobbra, vagy balra indul, haboz, letér az egyenes útról, mindig jobban letér és letér, s utóvégre egészen eltér az eredeti irányjától. (Állanos derültség.) Hát, t. ház, az itt és a főrendiházban is elfogadott ama törvényben az van egyik határozatképen kimondva, hogy ha felekezetnélkífli szülők nem akarnak a felett határozni, hogy mely bevett vallásban neveltessenek a gyermekek, ily esetben a gyámhatóság határoz. Nekem ez a dolog az első pillanatra úgy tíínt fel, mintha a főrendiház határozta volna ezt; azóta azonban utána nézvén a dolognak, azt láttam, hogy ezt mi már azelőtt elhatároztuk. (Derültség.) És pedig egy egész lánczolatát a dolgoknak fedeztem fel, a mit nemcsak a t. ház, de én magam is elfogadtam, a nélkül, hogy legalább én, tudtam volna, hogy elfogadtam. (Élénk derültség.) Hát^a dolog csakugyan egy kicsit mulatságos, de egy kicsit szomorú is ; tragikomikus íze van, mert az egyházpolitikai kérdések a liberalizmus összes fegyverzetével ágyúzásával és minden erejével voltak megindítva ésegyteljesen liberálisjavaslat volt benyújtva, melyet én teljesen helyeseltem, megvallva az igazat, nem úgy, mint neháuy igazán lelkes és tanúit tagja a háznak, ki aggodalmasnak találta, én helyeseltem; miután bizonyos tekintetben el is voltam foglalva; nem voltam képes minden alkalommal a minucziózitásokra figyelni, és egyszerre csak azt vettem észre, a nélkül, hogy csináltam volna mást, mint szavaztam, hogy Belgrádba jutottunk. (Elénk derültség.) Tessék csak megnézni a dolgot. Beadatott egy törvényjavaslat a vallás szabad gyakorlatáról gr. Csáky Albin miniszter úr által 1893. május 9-én, tehát nem oly régi, mint pl. az 1867 —68-iki törvények, melyekről most is hétszámra folyt a vita; ez igen rövid idő és mégis megszívlelendő dolgokat fogok kimutatni, hogy milyen alkotások történtek. Kérem becses figyelmüket. Itt van a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslat. Megengedik, hogy az indokolásból is, mely Eötvös József báróra is hivatkozik és a 75-iki bizottság működésére, a melyben egyáltalán sok olyan foglaltatik, ami igazán szabadelvű, kifogástalan, néhány részletet felolvassak, hogy meggyőződjenek róla, hogy ez a törvényjavaslat, mely Késmárknak, vagy Eperjesnek indult, egykét nagyon fontos dologbau csakugyan Belgrádba jutott el. (Derültség.) Az egészet úgy sem olvashatom fel, tehát csak egyes részeket fogok felolvasni. (Olvassa.) »Az előadottakban rejlik indoka annak, hogy a jelen törvényjavaslat a báró Eötvös-féle és az 1875-iki bizottsági javaslat között mint egy középutat tart. Egyrészről az egyéni szabad vallásgyakorlat feltétlen biztosításán kívül részletesen szabályozza a báró Eötvös-féle törvényjavaslat 5. §-ában említett, s az eddig törvényesen el nem ismert, de esetleg ezentúl elismerendő felekezetekkel szemben követendő eljárást, másrészről azonban lehetőleg kerüli a már eddig is törvényesen bevett felekezetek viszonyainak érintését.« De azonkívül, t. ház, a 75-ös bizottság javaslatából a miniszter az indokolásban a következőket czitálja: (Olvassa.) »Hazánkban már jelenleg több százezerre megy azok létszáma, kik magukat keresztényekíil vallják, de a bevett vallásfelekezetek egyikéhez sem akarnak tartozni, s kik különösen egyházi életükben, vagy törvényczikken kivül, és ennélfogva vallási és ezek által meg nem engedett állapotban vannak, vagy lelkiismeretükön elkövetett erőszakkal kénytelenek oly hitfelekezethez tartozni, melyhez őket hitök, s vallási meggyőződésök nem csatolja. Igaz, e tekintetbea az élet annyira túlszárnyalta törvényeinket, hogy ma már, ha valaki törvényeink ellenére a keresztény vallást elhagyja, vagy be nem vett hitfelekezetekhez csatlakozik, a polgári hatóságok nem kényszerítik a visszatérésre, s legfőbb azon méltánytalanságot követik el rajta, hogy továbbra is kötelezik az elhagyott egyház költségeihez járulni. Igaz, hogy ha nem is törvényesen, de tettleg körííibelűl életbe lépett hazánkban legalább az egyéni teljes vallásszabadság, a mennyiben a polgári hatóságok senkit sem háborgatnak vallásáért, bármit higyjen is. De másfelől, a mellett, hogy a polgárok tettleg így gyakorolt hitbeli szabadsága is jogilag nem biztosított, s inkább csak a hatóságok változható tetszésétől függ.« Ez igen fontos kijelentés, de be fogom bizonyítani, hogy ezen törvényjavaslatból két pont kimaradt; egyiknek ellenkezője ment keresztül, a másiknak pedig a türelmetlenség más irányt adott. Aztán ez következik: »Ezekhez a magam részéről csak annyit fűzök hozzá« — itt megint ki az eredeti javaslatot benyújtotta az akkori kultuszminiszter beszél, — »hogy a bizottsági javaslat beterjesztése, vagyis 18 év óta a leírt viszonyok csak annyiban változtak, a mennyiben az e téren fen forgó visszásságok még inkább kiélesedtek.« (Halljuk! Halljuk!) Tehát a miniszter kimondja azt, hogy a mit már 1875-bin is észlelt a bizottság, az ma még jobban ki van élesedve; hogy vannak igen nagyszámú lakosai a hazának, a kik egy felekezethez sem akarnak tartozni, és ezen törvény útján ezeken is akar segíteni, és ezért tett azután a beadott javaslatban intézkedéseket, a melyek teljesen szabadelvűek, de a melyek aztán részint az által, hogy