Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.
Ülésnapok - 1892-560
16 560. országos Ülés 1896. február 15-én, szombaton. proczesszus folytán akármilyen tanszéket felállítani, annak megvolt a tanszék, de mikor előrelátás, bölcs hazafias felfogással a magyar jogtudomány művelését kellett volna előmozdítani, a magyar jogtudománynak teljes szükkeblűséggel mérték a dotácziót és a tanszékek felállítását. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A t. miniszter úr — ismerem privátnézetét — sok tekintetben osztozik felfogásomban, de el kell ítélnem az ő eljárásában is, mint az eddigi kormányférfiakéban, azt a huzavonát, halasztást, egykedvűséget, melylyel ezen kérdés fontosságát tekintették. Ha felismerte ezen irány helytelenségét, akkor ne várjon, vegye kezébe a dolgot és mielőbb segítsen e hiányon. A magyar jogtudomány ő tőle, mint kiváló jogásztól leginkább megvárhatja azt, hogy súlyt helyezzen a mi egyetemi és jogi képzésünknek nemzeti alapokra való helyezésére. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Ez volt, t. képviselőház, a miért felszólaltam. Még csak néhány szót akarok szólni a jogi iskoláztatásra vonatkozólag. (Halljuk!) Az a rendszer, a melyet itt a jogi iskoláztatásnál követnek, igen változatos és tartalmában sűrű sor#zatban egymást követő. De mindig csak azon okoskodnak, hogy legyen-e kötelező doktorátus vagy sem, hogy a vizsgáknál mily formákat állítsanak fel; magának a dolognak a lényegére nézve, hogy az idejövő jogász ifjúság helyes módon foglalkoztassák, semminemű intézkedést nem találok. Mert két föltétlen alapigaz ság mindenféle rendszerben van. Az egyik hiba az, hogy jogász ifjaink az egyetemen a lehető leghaszontalanabbúl és munka nélkül töltik idejüket. (Úgy van! balfelöl.) Az egész rendszer arra van alapítva, hogy négy év alatt az apjuk és maguk idejét és pénzét elpocsékolják. (Igaz! a szélső baloldalon.) A másik hiba pedig az, hogy akármilyen berendezés mellett, akár kötelező, akár nem kötelező doktorátussággal csinálják azt, annak végén oly összezsúfolt munkával és oly nagy teherrel sújtják az ifjakat a vizsgákon, hogy szellemi megerőltetésük nélkül azoknak meg nem felelhetnek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mert hogy lehet azt egy ifjútól megkívánni, hogy egy vizsgán tíz nagy tantárgynak anyagát ölelje fel, a mikor egy államvizsgába a közigazgatási jognak, a közjognak, a politikának, a statisztikának, a magánjognak minden stúdiumát beleszorítják; egy olyan ifjútól, a ki négy év alatt dologtalanúl töltötte el idejét? Ez egy egyszerű brutalitás az illető fiatal emberrel szemben pályája kezdetén és végén. Ne méltóztassék tehát a formákkal annyit bíbelődni és ezeket mint nagy reformokat a jogászközönségnek előadni. Ez mind semmi; hanem arra fektessék a súlyt, hogy az ifjú azon a szép pályán, melyre magát szánta, az egyetemen hasznosan töltse el idejét. Mert ezen rendszer mellett a fiatalabb vérű és könynyebb gondolkodású ifjúság tanulatlanul fog az életbe kilépni. (Helyeslés a szélsőbalon.) És arra helyezzék a súlyt, hogy az iskoláztatás végén kellő kímélettel legyenek az illető ifjaknak tehetsége iránt is. Persze nem magának a tudománynak rovására, hanem hogy a vizsgáknak megfelelhessen mindenki, a kiben komoly igyekezet és becsületes szándék van a tudomány művelésére, a nélkül azonban, hogy egy helytelen rendszer mellett magát tönkre akarná tenni. (Helyeslés a szélső báloldalon.) Ezeket akartam a t. miniszter úr figyelmébe ajánlani. (Élénk helyeslés a szélső báloldalon.) Balogh Géza jegyző: Veres József! Véres József: T. ház! Teljes készséggel csatlakozom Holló Lajos t. képviselőtársam nyilatkozatához, a melylyel beszédjét elvégezte, és meg vagyok győződve arról, hogy minden szülőnek, sőt az ifjúságnak is óhajtását fejezte ki, a midőu a magyar ifjúság szellemi oktatását másként kívánja berendeztetni. Én a budapesti egyetemnek csak rövid ideig voltam növendéke, de azóta tudomást szereztem arról, hogy itt a tanulmányok ideje talán kevesebb, mint maguk a szünnapok. A tanítvány az egyetemen alig ismeri a tanárokat, a tanár épen nem ismeri a növendékeket. Az ifjú azokban az időkben, mikor szellemi és testi ereje leginkább fejlődésben van, kávéházakban fecséreli el idejét, a legjobb esetben regényolvasással tölti azt el, de ott egyáltalában nem divat, hogy az egyetemre feljött fiatal ember a tanszabadságot úgy értse, hogy neki szabad tanúinia mindent, a mit akar, hanem úgy érti, hogy neki nem kell tanulnia semmit. így természetesen idejét, éveit eltöltvén komoly szellemi tanulmányok nélkül, elkölti egyúttal a szülők pénzét, elheveri, elfecséreli az idejét, s mikor a vizsgálatra kerül a sor, a vizsgálat előtt három-négy héttel megkezdi a tanulást, és az ifjúság közt az a vélemény van elterjedve, hogy ez a három-négy hét, ha nekifekszik, elég a vizsga letételére. Már most kérdem, ha három-négy hét elég a vizsga letételére, miért köteles ez az ifjú itt négy évet tölteni, miért köteles a drága időt itt eltölteni, mikor azt másutt sokkal hasznosabban eltöltheti? A gyakorlatban ez az egyetemi év különben is úgy van, hogy a vidéki gimnáziumokban a rendhez és tudományhoz szokott ifjú feljön, beiratkozik, néhány hetet eltölt, megismerkedvén a fővárosi élettel, akkor aztán haza megy írnoknak, vagy a gazdaságba, elmarad az egyetemről s legfeljebb a beiratkozáskor jön vissza az egyetemre. Ennek semmi haszna nincsen és nem csodálom, ha az ifjúság szelleme és az egész intelligenezia
