Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-566

ŐÖ6. országos illés 1896. február 22 én, szombaton. 155 évenkinti jövedelmek kimennek Magyarországból azon külföldi tökének kamatoztatására. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Az a nagy hangoztatása a kormánynak és kormánypártnak, hogy íme, a gyári ipar hogyan virágzik, nem szolgál annak bizonyítékául, mintha ez a magyar közvagy onosodást valami rendkivíílileg emelte volna, mert íme, most már a mezőgazdaság a tönk szélére kezdett jutni, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) a kézműipar és a kisipar teljesen megsemmisült, az adók pedig fokozatosan emelkedtek; a szegény osztály, a proletárok száma óriásilag szaporodik, úgy hogy ma Magyarországon az emberek legnagyobb része csupán esak a kenyérért izzad és fárad, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon,) hogy nagyon szegényes élelmi szükségleteinek kielégítésével csupán az állam által követelt adókat fizethesse. (Úgy van! Úgy van! a széhő baloldalon.) Vagyongyűjtésre, vagy tőkegyűjtésre ma már ritkán lehet gondolni Magyarországon. Ezek az állapotok, t. ház, mind megfontolandók, komoly dolgok, és ha mégis forszírozza a kormány, hogy továbbra is a közös vámterület mellett folytassa közgazdasági politikáját, akkor kérdem azt, vájjon nem húnyja-e be a szemét a kormány Magyarország azon közgazdasági bajai előtt, a melyeket ezen padokról már évek hosszú során át hangoztattak. Micsoda eljárás az, hogy egy ország ne folytathasson önálló közgazdasági politikát, csak azért, mert Magyarország kormánya meg akarja kötni Ausztriával a közös vámterület iránti szerződéseket. Hallott-e valaha a kormány az egész világ közgazdasági történetében egy második esetet arra, hogy egy magát önállónak és függetlennek nevező ország a saját közgazdasági érdekeit ne a szerint intézze, a mint azt az ő külön érdekei parancsolják, hanem mindig tekintettel legyen a szomszéd országnak külön, beczézett közgazdasági érdekeire? Hiszen, hogy e tekintetben mennyire hátrányban vagyunk, elég csak arra hivatkozni, hogy Magyarország közgazdasági érdekeit a külföldön mind idegen, osztrák emberek képviselik. Ez mutatja legjobban, hogy e jelenlegi közgazdasági rendszer mellett Magyarország érdekei tökéletesen háttérbe szorulnak. Azok az osztrák urak, a kik a külföldön védik és képviselik a mi érdekeinket, azok mincl olyan emberek, a kik a legrosszabb indulattal vannak Magyarország irányában, irigylik az esetleges előhaladást, vagy ha nem ilyenek, akkor teljesen ismeretlenek a magyarországi közgazdasági viszonyokban. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Hogyan lehetne kívánni egy osztrák külképviselőtől, hogy figyelemmel kisérje, vájjon azon országba, a melybe megbízva van, minő czikkeket lehetne Magyarországból szállítani, vagy minő czikkek volnának azok, a melyeket azon országból Magyarországba behozni lehetne, hiszen ezek az urak Magyarország közgazdasági viszonyainak ismeretében teljesen járatlanok, sőt még talán Magyarország geográfiáját sem ismerik. Minő elfogultság kell tehát ahhoz, hogy elhigyjük, hogy a közös külügyminiszter a mi kereskedelmi politikánkat jól viheti akkor, mikor maga a közös külügyminiszter is alig tud & magyarországi viszonyokról egyebet, mint hogy esetleg Budapesten jól lehet ebédelni. (Derültség a szélső baloldalon.) Hiszen az a körülmény, hogy a külügyminisztériumban évek hosszú során át a kereskedelmi osztálynak az élén az az ember állott, a ki jelenleg osztrák kereskedelmi miniszter, — ez eléggé mutatja, hogy milyen tekintettel vannak Magyarország közgazdasági viszonyaira, — és a ki a jelenlegi kiegyezési tárgyalásokban épen a leghatározottabb ellenfelünk. De micsoda kereskedelmi politikai intézkedés ugyancsak a vámszövetség mellett az, hogy a kereskedelmi konzulátusokhoz az utasításokat és rendeleteket kizárólag a külügyminiszter eszközli ? Vagy kell-e nagyobb lealázása viszonyainknak és közállapotainknak, mint az, hogy a konzulok eljárása elleni felebbezéseket a külügyminiszter intézi el, és pedig akkép, hogy a két államfél minisztereit csak abban az esetben köteles értesíteni az elintézésről, midőn a külügyminiszter ennek szükségét látja. No már most ilyen rendszer mellett kérdezem bátran minden komoly politikustól, hol és miben van garanezia a tekintetben, hogy a közgazdasági, külön magyarországi érdekek megvédhetők legyenek? Hiszen látjuk, hogy egy hatóságainkon kivűl álló egyéniség, a külügyminiszter viszi a kereskedelmi politikánkat; igaz, hogy a két fél minisztériumának meghallgatása után, de mégis nagyrészt a saját feje szerint. Látjuk, hogy képviselőink legnagyobb része, sőt mondhatjuk, mind osztrák emberek, kik irántunk semmiféle jóindulattal nincsenek. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha sem az institucziókban, sem az emberekben nincsen gondoskodva Magyarország közgazdasági érdekeinek megvédéséről, miben állnak hát azon előnyök, melyek a közös vámterület mellett még felhozhatók? Már maga az a körülmény, hogy mi Ausztriából az utóbbi időben évenkint 400—450 millió forint értékű iparczikket hozunk be, már ez maga mutatja, hogy mily nagy fokban adózunk Ausztria iparának. Mert, t. ház, ezek az ipari czikkek nem a világpiaczi árakon fizettetnek általunk, hanem átlag 15 —20°/o-os vám20*