Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.
Ülésnapok - 1892-545
gO 5 *^* országos ölás 1898. január 29-én, szerdán. a melyet a kir. ügyész hivatalból üldözni tartozik, hogy a kir. ügyész ez iránt a megfelelő indítványt az illető törvényszéknél megtegye. Ilyen értelemben, t. ház, erre a határozati javaslatra, — a mint a t. barátom említeni szíves volt — szükség nincsen, az ilyen értelemben teljesen felesleges, mert hiszen írott törvény van arra, (Helyeslés jóbbfeUl.) hogy bárhol, bármikor oly bűncselekmény merül fel, a mely a btintetőtörvénykönyy értelmében hivatalból üldözendő, a kir. ügyész ez iránt az indítványt az illető bíróságnál megtenni köteles, köteles pedig hivatalvesztés terhe alatt. (Úgy van! jóbbfeWl.) Ily körülmények között, t. ház, ez a határozati javaslat az én nézetem szerint teljesen felesleges, mert a mit elérni akar, az már törvényben van szabályozva, és általában azt hiszem, hogy oly kérdésekben, melyeket már törvény szabályoz, országos határozatok már nem is hozhatók. (Élénk helyeslés jóbbfelöl.) Ezen okok figyelembevételével kérem a t. házat, hogy méltóztassék ezt a határozati javaslatot mellőzni. (Helyeslés j obi felöl) Szalay Károly: T. ház! Most értesülvén arról, hogy az, a mit én elérni óhajtottam a határozati javaslatommal, már meg is történt, mert az illető kir. ügyészség részéről az indítvány már meg is tétetett, határozati javaslatomat visszavonom. (Helyeslés.) Molnár Antal jegyző: Horváth Gyula! Horváth Gyula: T. képviselőház! Az előttem szólott igen tisztelt képviselőtársam és barátom, Horánszky Nándor, nagy mértékben megkönnyítette és megrövidítette felszólalásomat. Abban az álláspontban, a melyet t. barátom a főispáni intézménynyel szemben elfoglalt, teljes mértékben osztozom, ehhez semmi hozzátenni valóm, sem abból elvenni valóm nem lehet. A ki két dolgot egyszerre el akar érni, a ki azt akarja, hogy az ország adminisztrácziójában egy állandó, tisztességes rendszer legyen, a melyben úgy felülről, mint alulról megbízzék mindenki, a ki akarja azt, hogy a főispáni kar oly intézmény legyen, a mely iránt az országban mindenütt a bizalom megszilárduljon, annak tekintetbe kell vennie, hogy a bizalmatlanságnak legfőbb oka az, hogy a főispán^ állásánál fogva, melyet ma egészen másképen értelmeznek, mint a múltban, oly politikai és társadalmi helyzetekbe vouatik be, melyek mellett kikerülhetetlen, hogy a támadásokat nemcsak az egyének, hanem az intézmények ellen is intézik. (Úgy van! balfelöl.) És, t. képviselőház, méltóztassék megengedni, ha kénytelen leszek én is, úgy mint képviselőtársaim mindnyájan, a belügyi táreza egyik pontjának tárgyalásánál egy egészen heterogén természetű kérdésre áttérni, a mely, ha Ugron Gábor t. képviselőtársam határozati javaslatának keretében marad, nem csapott volna túl a maga medrén. (Halljuk! Halljuk!) Mert fontoljuk meg egészen nyugodtan és higgadtan, hogy minő kérdés forgott akkor itt szőnyegen. Fölmerült egy eset, a melyből kitűnt az, hogy a borsodi főispán eljárása, az ő főispáni állásával inkompatibilitási esetet képez. Ugron Gábor t, képviselőtársam felszólalásában megtartotta a mértéket, a mikor magyarázatába bocsátkozott annak, hogy oly esetben, a milyen a bodvavölgyi vasút építése körűi fölmerült, a főispáni állás azzal a cselekménynyel, a melyet ő, mint konczesszionárius, elkövetett, iukompai tibilitásba jött. T. képviselőtársam tehát nem ment túl a határon, és — nézetem szerint — igen helyesen cselekedett, mert meghallgatás nélkül sem ;; a bűnöst, sem a bűntelent elítélni nem lehet. 0, a nélkül, hogy felhasználta volna az alkalmat, hogy az egyéneket becsmérlő verdiktet mondjon adatok alapján, a melyek akkor i közkézen forogtak, azt hiszem, oly értelmet kivánt adni magyarázatának, hogy ily verdikt kiadására akár a parlament, akár a társadalom csak akkor jogosult, ha a tény mindkét fél meghallgatása után kétségtelenül áll a nyilvánosság előtt. És csak odáig ment határozati javaslatában, hogy ott. a hol egy megyének a főispánja, mint konczesszionárius, ugyanabban a megyében kell, hogy a főispáni hatalmat és jogokat gyakorolja és egyszersmind a konczesszionárius érdekeit is képviselje, hol tehát inkompatibilitási eset forog fenn, az illető főispánra nézve az inkompatibilitás határozatilag kimondassák. Ez oly természetes dolog, hogy ehhez szó sem férhet. Itt az volt a kérdés: vajjou ez az eset, mint preczedens, világosan mutatja-e azt, hogy hasonló esetben inkompatibilitás forog fenn ? Már most, t. ház, itt felmerül egy másik kérdés, az, a mit régebben is itt a házban több alkalommal, s a házon kivűl és a sajtóban akárhányszor felemlítettek, hogy ezeket a konczeszszió-kórdéseket bizonyos gyanú kiséri, s a ki ezen gyanúnak útjában áll, helytelenül cselekszik, de az, a kinek módjában áll a gyanút eloszlatni és nem teszi, még helytelenebbik cselekszik. Ebből azonban, t. ház, nem következett volna az, a mit gróf Csáky Albin t. képviselő indítványa foglal magában, hogy tudniillik mielőtt kimutattatnék a házban, van-e a gyanúnak jogosultsága vagy sem; mielőtt meggyőződik az ország arról, volt-e jogosultsága a gyanúnak vagy sem: stigmatizáltassanak mindazok, — ha mindjárt nem is akarta őket gyanú alá helyezni, — a kik a törvény értelmében és a törvény szerint gyakorolták azon
