Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-545

52 545. országos ülés 18^. január 28-én, seerdán. törvény utasítja a préfect-ket és főtisztviselőket, hogy a viczinális vasúti építkezések tekintetében elüljárjanak; az engedélyeket kivegyék és azok végrehajtásánál közreműködjenek ? Mi indíthat bennünket arra most, hogy mi egyszerűen kitiltsuk a főispánokat ezen állásukkal szorosan összefüggő teendőkből? Akármilyen legyen az az indítvány ideálig czélja, nem vet-e az rájuk és mi reánk hátrányos világot, hogy megkötjük a kezeinket, és azt mondjuk, hogy nekünk nem szabad többé vasutakat építeni, azért, mert egyes esetekben visszaélések történtek ? Ez igaztalan, és határozottan ellentétben áll a törvénynyel, melyet itt hoztunk, és azon törekvésekkel, melyeket itt éveken keresztül ápoltunk, ez határozottan ellentétben áll az ország közérdekével és azon tiszta reputáczióval, a melyet magunknak hosszá éveken át kivívtunk, és a melyet efféle, könnyen félremagyarázható indítványokkal érinteni nem engedhetünk, annál kevésbbé befeketíteni. Egészen' másutt van a baj, mint önök képzelik. Nem az a baj, hogy köztisztviselők vagy képviselők vettek ki vasúti engedélyeket; hiszen bátor voltam említeni, hogy ez kötelességük volt; ők képezik az ország intelligencziáját, a lakosság azon részét, a mely ily kérdésekkel foglalkozni hivatva van; a baj az, hogy általában véve az eszközök alkalmazása nem volt helyes, hogy a törvény intenczióinak nem tudtunk mindenkor érvényt szerezni, ós különösen, a mit már régebben is mondtam, és a mit minduntalan ismételnem kell, hogy nem gondoskodott a kormány, az országgyűlés arról, hogy a szükséges építési tőke olcsón, rendes és egyenes úton be legyen szerezhető. (Iga»! Ügy van!) Pénz nélkül vasútat építeni nem lehet; s ha a kormány a zsebét bedugja, nem ad rá egy krajczárt sem, vagy ha ad, oly módon ad, hogy csak utat nyit a spekulácziónak, de az illetőn nem segít úgy, a mint kellene, természetes, hogy így tág tere nyílik a spekulácziónak, mert pénz nálunk olcsón meg nem szerezhető, és a ki pénzt ad, az nyerni is akar a pénzén. Tetszett volna a t. képviselőháznak akkor, mikor a viczinális vasútakról szóló törvényt meghozta, egyúttal gondoskodni arról, hogy midőn az illető megyék, törvényhatóságok, birtokosok meghozzák a maguk részleges áldozatát, legyen rendelkezésre egy fórum, akár az állam, akár egy arra alkalmas pénzintézet, mely a hiányzó pénzt rendes úton, nyerészkedés nélkül juttatja az illetők kezeihez, Ez lett volna a feladat; s mivel ez elmulasztatott, mivel minden érdekeltnek vagy érdekeltségnek, a ki vasútat akart építeni, keresnie kellett a pénzt, és gyakran tisztátalan forrásból kellett meríteni, ez volt oka ?nnak, hogy a vasutakat nem úgy, a mint ideális módon képzeltük, de gyakran veszteségekkel, gyakran nem is a legegyenesebb úton és meg nem engedett nyerészkedésekkel építették ki. Végtére, t. ház, minden vidéknek, minden érdekeltségnek meg van azon joga, hogy vasútat építsen, és ha nem kap olcsó pénzt és nem jut hozzá oly úton, mint maga szeretné, akkor megcsinálja bármily áron; és ma ott vagyunk, t. ház, hogy daczára annak, hogy a viczinális vasutak építésénél általában követett eljárással a magam részéről egyet nem értettem soha, és a törvényt oly módon láttam végrehajtani, és az építkezéseket oly módon létesíteni, a mely Ízlésemnek meg nem felelt, mégis állítani merem, hogy az ország mégis kedvező nemzetgazdasági helyzetbe jutott azáltal, hogy ily nagy vasúti hálózatot rövid idő alatt kiépíteni képes volt. Tudja azt a külföld is, és tudva azt is, hogy bizonyos viczinális vasutak nálunk többe kerültek, mint kellett volna, mégis irigyli tőlünk azokat; mert, t. ház, még maga az a birtokos vagy község, a kinek semmi közvetlen része nem volt a nyerészkedésből, ellenkezőleg, ki csak anyagi áldozatot hozott érte, a ki mindazokról értesítve van, a mikről mi itt beszélünk, a miket mi elítélünk, az maga is azt mondja: »Mit törődöm én ezzel, csak vasútam legyen!« Vasút nélkül, t. ház, ma élni nem lehet. És mit akarunk mi itt tenni? Megakadályozni egy hasznos és üdvös mozgalmat egyszerűen esak azért, mert nem akarjuk magunkat gyanúsításoknak kitenni ? Hiszen ez lehetetlen helyzet ! Hiszen ha kimondjuk azt, hogy mi nekünk nem hivatásunk ezen hasznos és közgazdaságilag az országra nézve legfontosabb ügyben közreműködni, ha mi magunkat nem tartjuk oly megbízható embereknek, a kik képesek ily fontos közügyet rendes úton és szabályszerű módon létesíteni, ha mi nem vagyunk képesek e téren hivatásunknak megfelelni, akkor magunknak adunk ki szegénységi bizonyítványt, és ez nagyon szomorú dolog. Ezeket, t. ház, én feltétlenül szükségesnek tartottam itt elmondani. Részemről az egész vitában igenis csak egyetlen egy momentumot látok, a mely rám megnyugtatólag hat, és ezen momentum az volt, a midőn az igen t. kereskedelmi miniszter úr kijelentette, hogy a viczinális vasúti törvény tekintetében mielőbb megfelelő javaslatot fog tenni. Ez az, a mit nekünk követelnünk kell; követelnünk kell, hogy a törvény módosíttassék oly módon, hogy mindenféle visszaélés megszüntethető legyen; hogy az ország ebben az üdvös vállalkozásában, ebben az üdvös haladásában meggátolva ne legyen, de egyúttal biztosítva legyenek az érdekeltek arról, hogy ők nyerészkedés nélkül juthassanak hozzá ahhoz a hiányzó tőkéhez, a melyet a maguk