Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-545

515. országos ülés 1896. erejéből előteremteni nem tudnak, a melyre szükségük van, és a melyet piszkos forrásokból meríteni többé kényszerítve ne legyenek. Itt a valódi remedium, t. ház, és azért megvallom őszintén: bármennyire méltánylom azon ideális felfogást, melyet gr. Csáky Albin képviselő úr javaslata czéloz és szem elé tűzött, és bármennyire sajnálom és elítélem azt, hogy a viezinális vasúti építkezések terén visszaélések történtek, ép azon a téren, a hol a legkényesebb kritika alá esik minden eselekvény, és a hol leginkább kell vigyázni, nehogy valami visszahatás történjék, nehogy a viezinális vasutak építkezését megakaszszuk; daczára annak, hogy mindezeket magam is szem előtt tartom, én sem az ő javaslathoz, sem semmiféle más hasonnemű javaslathoz hozzá nem járulok. Midőn ezt kimondom egyúttal, azonban ezennel kijelentem, örömmel üdvözlöm a közlekedésügyi miniszter úrnak azon kijelentését, hogy ő törvényjavaslatot fog benyújtani, mely által minden visszaélés a viezinális vasutak építése terén megakadályoztatik. Ez az én álláspontom. Ezek után, bocsánatot kérek, t. ház, hogy idejüket s türelmüket igénybe vettem és ajánlom felfogásomat szíves figyelmükbe. (Helyeslés.) Hévizy János jegyző: Vajay István! (Felkiáltások a szélső baloldalon: Ez is vasutas ? Zaj. Halljuk/) Vajay István: T. ház! A belügyminiszteri tárcza költségvetésének a főispánok és főispáni titkárok fizetését illető tétele az idei költségvetésben a mulc évihez képest mintegy tíz ezer forintnyi emelkedést ttiutet fel. Kun Miklós t. képviselőtársam tegnapi felszólalása folyamán foglalkozott ezen emelkedés okaival és természetével. Én ma nem szándékozom ezeket ismételni és taglalni, azonban kénytelen vagyok mégis kijelenteni annyit, hogy a jelen válságos és nyomorúságos közgazdasági viszonyok közepett az adózó szegénység adózó képessége sokkal több figyelmet, sokkal több kíméletet érdemel, mint a mennyire méltattatik. S épen ez okból kifolyólag kénytelen vagyok a költségvetést visszautasítani és elítélni. Nagyon szép dolog az, t. ház, mikor a pénzügyminiszter úr, a költségvetés előterjesztése alkalmával, takarékosságot emlegetett és ajánlott. Méltóztassék a takarékosság elvét azon főispán urak lelkére kötni és becses figyelmébe ajánlani, a kik államtitkári állásból főispáni állásba mentek át, s ebben az állásban mégis államtitkári fizetésöket igénylik. (Helyeslés a széltó baloldalon.) Utóvégre is a főispáni állás méltóság, és nem hivatal, tehát talán még sem lehet azt életfentartási pályának tekinteni. Ha pedig akadnak ezen testületben olyanok, a január 29-én, szerdán. 5g kik arra vannak utalva, azoknak tessék önmagukat és családjukat az önmegtagadás és takarékosság azon szellemében iskoláztatni, a mely képes a beosztás oly mértékére, hogy jusson is, és maradjon is. (Derültség a szélsőbalon.) Elvégre is, t. ház, a főispáni kar nagyon csekély ellenértéket nyújt az országnak azon 300 és néhány ezer forintért, a mibe évenként az államnak kerül. Ha még valamennyi oly fenkölt szellem volna, és oly előkelően gondolkoznék a maga feladatáról és méltóságáról, mint tegnap Szalay Károly t. képviselőtársam, a szepesi főispánról megjegyezte, a ki élet elvűi tartja, hogy a főispán az alkotmány és a törvény őre, neki a pártokon kívül van a helye, akkor szívesebben barátkoznék meg az ember ezen különben igen drága, fényűzési jelleggel bíró intézménynyel. Azonban ezzel szemben mit látunk ? A főispánok legnagyobb része abban meríti ki életfeladatát, hogy a kormány fizetett politikai ügynöke, kinek főfeladata ide a törvényhozásba igent bólintó Bálintokat küldeni. Hogy e czélt elérhessék, lábbal tapossák az alkotmányt, kijátszszák és figyelmen kívül hagyják a törvény szellemét, az ellenzék elnyomására törekednek minden megengedett és meg nem engedett módon. Hogy a többek közt egynek a tenyéré mutassak rá, legyen elég felemlíteni a jelenlegi trencséni és pozsonyi főispán viselt dolgait. Míg Szalavszky Gyula főispán úr itt köztünk ült, a képviselőház padjain és mint belügyi államtitkár működött, a ki látta és beszélni hallotta, azt gondolta, hogy a legjámborabb embere a világnak. Ha a belügyminisztérium felügyelete körébe tartozó visszaélésekről volt szó, valamint a hivatalnokok túlkapásairól és törvényszegéseiről, és ő provokálva lett, hogy méltóztassék most már azt a híres magyar királyi erélyt alkalmazni a visszaélő tisztviselőkkel szemben, akkor a volt államtitkár és jelenlegi főispán, Szalavszky Gyula úr felállott, és azt mondta: Kérem, nem lehetünk olyan fenegyerekek, hogy családokat tegyünk koldussá, ha a családfő visszaéléseket követett is eb így festett ő ellenőrző szerepében. Most azonban, hogy főispán, s az volna a feladata, hogy egészen közvetlen közelről ellenőrizze közigazgatásunk menetét, kisebb gondja is nagyobb ennél, s legfőbb feladatát abban látja, hogy az ellenzéket tiltott és meg nem engedett módon lábbal tiporja. A múlt év folyamán Trencsénben a törvényhatósági bizottsági tagok választása volt. Ez véletlenül a főispán úr azon életelve ellen ütött ki: »ellenzéket nem tűrök a vármegyében!*, mert megválasztottak 36 ellen zék;it. Ezek választását a főispán úr sommás úton megsemmisítette, és még máig sem intézkedett az újabb választások elrendeléséről. Bo-