Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-544

544. országos ülés 1896. január 28-án, kedden. 4} szabadulni, ne itt, hanem Romániában vezetné a kormányzat kezelését, és az ottani prefekturák élére állíttatnának azok a nagyon is zsarnok főispánok. Azt hiszem, hogy ilyen intézkedéssel nagyon hosszú ideig nyugodtan meglehetnénk a nemzetiségi izgatások tekintetében. (Felkiáltások szélső balfelől: Tessék indítványba hozni, megszavazzuk!) Általában felhozatik a főispánokra, hogy eltekintve az adminisztrácziótól, magát a társadalmat megmételyezik, és a korrupcziót oda is beviszik. Én ezt olyan vádnak tekintem, mely nem annyira a főispánok, mint inkább a magyar társadalom ellen van intézve; mert ha létezik olyan magyar társadalom, melyet egy főispáa az ő hatáskörében képes annyira lesülyeszteni, akkor én nem vagyok az ilyen társadalom, az ilyen állam iránt semmi bizalommal. Históriai falzum, vagy legalább lapszus az is, hogy tekintettel a múltra, kell írni, hogy a társadalom megmentette a hazát, megmentette az államot a kormánynak túlkapásai és azon tendencziája ellen, hogy ezen állam megsemmisüljön. Nem a társadalom mentette meg, hanem azon időben, a mohácsi vész után fejlődött, még pedig irott paragrafusok nélkül a municzipium, mert a központi kormány nem is érvényesíthette befolyását az akkori háborús időben, mikor az egyik héten ez a megye és város azon fejedelem uralkodása alatt, másik héten vagy hónapban már a másik uralkodása alatt volt, közben még a török is uralkodott. Ez időben fejlődött a municzipálizmus, ez látta el az egész közigazgatást úgy, hogy az ország védbástyájává lett. Akkor tulaj donképeni társadalomról modern értelemben egyáltalában nem lehetett szó. A főispánokra nézve felhozzák, hogy rendkívül nagy hatáskörrel vannak ellátva, és ezen hatáskörrel visszaélnek. Én azonban különbséget teszek, t. ház, a között, hogy joggal lehet helyesen élni és joggal visszaélni, és hogy a törvények minden látszatával lehet a joggal is visszaélni. Erre nézve egy esetre vagyok bátor felhívni a t. ház figyelmét, a mely talán ezen házban már érintve is volt. Egy román községben, mint mindenütt a görög-keleti községekben, hitfelekezeti iskola volt. Ezen községnek összes külsőségeit megvette egy szomszéd németajkú tevékeny, szorgalmas község lakossága, minek folytán ezen román község az egyházi czélokra kivetett adót pontosan sem fizethette, és a tanitó fizetése is csak elvben, papíron volt meg. De a község leleményes volt, s egy szép napon elhatározta, hogy tekintve a mostani áramlatot, mely az iskolaügyben lábrakapott, felhagyja a felekezeti iskolát, s felkéri a politikai községet, állítson községi iskolát. IÄPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXIX. KÖTÄT. Nemsokára összegyűlt a politikai községképviselőtestülete — természetesen nagyobbrészt azok, kik a felekezeti község képviseletében hozták ama határozatot — s magukévá téve a megkeresést, kimondták, hogy községi iskolát fognak fentartani, még pedig nem oly nyomorúságos »elvi« fizetéssel, hanem 600 forintban állapították meg a tanítói fizetést. Hogy a közérdek iránti buzgóságuknak még inkább tanúságát adják: bár külsőséggel a község nem bírt, négy mezei csősz fogadását határozták el, s azokat is a község vagyonához képest igen jól dotálták. A szomszéd község lakosai ezt csak akkor tudták meg:, midőn adókönyvecskéjükkel megjelenve, látták, hogy 4 forint helyett 12 forinttal vannak megadóztatva. Nem akarták magukat oly hamar megadni, s felebbeztek a községi határozat ellen, azt állítva, hogy gyermekeik nem járnak abba az iskolába, csőszökre pedig nines szükségük, mert jobban bíznak a saját maguk által alkalmazott csőszökben. A község e felebbezést azzal utasította vissza, hogy idegen község lakosai az ő belügyeikbe bele nem szólhatnak, és így felebbezéshez sincs joguk. Hogyan végződött aztán ez ügy, nem tudom. A főispánokról is mondják, hogy visszaélnek a hatalommal. Hát nézzük sorra, mily esetekben élnek vissza. Itt van a törvényhatósági tisztviselők választása, melyre nézve a törvény úgy intézkedik, hogy a főispán a kandidáló bizottsággal, melybe három tagot ő jelöl, teszi meg a kandidácziót. Régente a főispán minden kötelező forma mellőzésével kandidált, és ez alapon történt a választás. Az 1848: XVII. tcz. azt mondja, hogy a legközelebb megejtendő általános választásokat és az időközben beálló hézagokat a közönséggel egyetértőleg eszközölje. Ez egyetértés akkor különböző módokon jutott érvényre, de többnyire úgy volt, hogy a főispán maga mellé vévén néhány bizottsági tagot, ezek ajánlata értelmében tette a kijelölést. Elhiszem, hogy ma a főispán befolyása a kandidáczióban túlsúlylyal bír, minthogy az általa kinevezett három egyén az ő nézeteiben osztozik. De ha ettől eltekintünk, kérdem, mi ad nagyobb jogot a főispánnak : az-e, ha minden forma mellőzésével saját szubjektív felfogás szerint kandidál, vagy ha úgy van, mint ez most szabályozva van. Nagyon jól tudom, hogy a kijelölést sokféleképen lehet elintézni; tudom, hogy lehet a megye közönségére is bízni a választást olykép, hogy kandidáczíó mellőzésével szavazva tisztákkal történjék a választás arra az állásra, a melyre nézve a közönségnek rálasztási joga van. Ámde ennél még tovább is lehetni menni; és^azok, a kik még azt is keveslik, vagy sokalják, hogy a mostani bizottsági tagok gyakorolják a törvényhatósági jogokat, némi joggal azt 6