Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.
Ülésnapok - 1892-544
544. orsíágos ülés 1896 jék a képviselőket, a kik ily konezesszióért folyamodnak, s a kik közt az én nevem is szerepel, (Mozgás a ssélső baloldalon.) habár egy év óta alkalmam sem volt foglalkozni azon ügygyei, de hogy az illető vonalnak, mely saját megyém forgalmát volna hivatva élénkíteni, szükségessége csakugyan fenforog, mutatja, hogy egy más valaki is folyamodott ugyanazért az engedélyért, és én részemről nem is kívánok és nem is akarok vele élni többé. De ismétlem: szükségességének jele, hogy más ember is ugyanazzal a gondolattal foglalkozott. (Helyeslés jobbfelöl.) Ennélfogva részemről visszautasítok minden olyan inszinuácziót mely hasonló feltevésekből indul ki a vasúti konezessziók megszerzése körül, a minőkkel itt találkoztunk, és részemről nagyon kérem a kormánynak figyelmét, a kormány szigorú ellenőrzését arra, hogy oly engedmények és oly eltérések az eddigi konezesszióktól, a milyenek abban a bizonyos esetben fordultak elő, a jövőben lehetségesek ne legyenek. Különben gr. Csáky Albin t. képviselőtársam határozati javaslatát elfogadom. (Helyeslés jobbfelől. Derültség a seélső baloldalon.) Dániel Ernő kereskedelemügyi miniszter: (Zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) T. képviselőház! Meg fogja nekem bocsátani a t. ház, hogy most, a mikor tulajdonképeu a belügyi tárczának, és pedig (Halljuk! Halljuk!) a főispánok fizetésének tétele forog napirenden, mégis én, mint kereskedelemügyi minisster, a vitába belenyúlok; de tekintve azt, hogy egek a felszólalások, a melyek itt a vita folyamán történtek, kisebb részben foglalkoztak belügyi és főispáni kérdésekkel és nagyobb részben viezinális vasúti építkezésekkel, sőt a határozati javaslatok is, a melyek felmerültek, nagyobbára olyanok, a melyek tisztán az én tárczámba tartoznak: ennélfogva a magam részéről szintén kötelességemnek tartom, hogy a tárgyhoz és a határozati javaslatokhoz hozzászóljak. Annyival szívesebben teszem ezt, mert ezáltal alkalimim nyílik nekem bizonyos téves felfogásokat, a melyek az előfordult viczináíis vasÚtépítési esetre nézve elterjedtek, rektifikálni. (Halljuk! Halljuk!) De midőn ezt ezélúl és szándékúi kitűzőm, lehetetlen, hogy ezen feladatomba belemenjek, mielőtt egy előzetes megjegyzést, észrevételt ne tennék. Vonatkozik pedig ezen megjegyzésem Herman Ottó t. képviselőtársam azon nyilatkozatára, melylyel ő rámutatott, hogy az engedélyezés a minisztertanácsnak határozata alapján történt, és mintha ezzel reá akart volna mutatni, hogy a felelősség nem egyedül a kereskedelmi minisztert, hanem az összes minisztériumot illeti. Bár hiszen ezen felfogás ellen nem is igen lehet észrevétel, és bár hozzátehetném IUÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXIX. KÖTET. jauuár 28-án, kedden. 3g azt is, hogy hiszen maga a törvényhozás, maga a képviselőház ezt az ügyet már magáévá tette akkor, midőn törvényt hozott erre nézve, mégpedig, hogy ha szabad kiemelnem >nemine contradíeente*: azért mégis engedjék meg nekem azon határozott kijelentést, hogy miután a minisztertanács határozata az én előterjesztésem folytán történt, miután a képviselőház és a törvényhozás intézkedése is az én előterjesztésem folytán történt, e tekintetben a felelősség alól kibújni nem kivánok; (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) s engedjék meg, hogy ezt a felelősséget másokkal meg ne oszszam, hanem azt egész mértékben magamnak vindikáljam. (Helyeslés.) Ezeknek előrebocsátása után, t. képviselőház, bátor leszek röviden és objektíve előadni, hogy a boldvavölgyí vasút engedélyezése miképen történt, és milyen fázisokon ment keresztül. (Halljuk! Halljuk!) Visszaemlékezem még a múltakra, midőn, mint a pénzügyi bizottság tagja a közlekedésügyi tárczának referense voltam, egy szemleútat tettem a felső-magyarországi vasutakon. Bejártam akkor a fiilek-miskolczi vonalat is. Annak egyik állomásán — gondolom Sajó-Szent-Péter volt — nagy küldöttség fogadott bennünket, és ez a küldöttség, melyet a boldvavölgyí érdekeltek küldöttek ki, azon kérését terjesztette a társaságomban levő államvasúti igazgató elé, hogy a boldvavölgyí vasút kérdését karolja fel, azt mozdítsa elő, meri ez a völgy nemcsak népességénél, nemcsak lakosságának szorgalmánál fogva, hanem már kifejlett iparáért és az ott levő gyárakért is, különösen és első sorban megérdemli azt, hogy a vasúti összeköttetés jótékonyságában részesüljön. Ez, t. ház, ezelőtt 17 évvel történt. Azóta folyton mindig dolgoztak, mindig iparkodtak azon, hogy ez a vasút létrejöjjön. Sok akadály gördült útjába. Az engedélyezés húzódott 1894. évig, míg végre az én elődöm április 20-án 21,846. számú határozatával a vasút építésére az engedélyt rendeletében késznek nyilatkozott megadni. (Félkiáltások a ssélső baloldalon: Kinek ?) Megadta Miklős Gyula országgyűlési képviselőnek, a ki. akkor, gondolom, az edelényi kerületből volt megválasztva, tehát oly kerületből, a melyen épen végigment volna ezen boldvavölgyí vasút. A műszaki osztály ez alkalommal az összes költségeket 1,830.000 forintban állapította meg, ezt az összeget azonban az engedélyezési bizottság — és itt, sajnálom, bármennyire is utána jártam, de nem találtam meg az adatokat, a melyek alapján azt tette — 30.000 forinttal leszállította, és így 1,800.000 forintban állapította meg e vasút összes költségeit, annak kimondásával, hogy a Sajó hidja vasszerkezettel 5
