Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-553

553. országos Ülés 1896. f kérdésben előbbre menni, és azt, sem értük el, íiogy a megnyilatkozott katholikus közvéleménynek, a kongresszusnak, negyedszázad óta kidolgozott elaborátumot feleletre méltassák. T. ház! E tarthatatlan helyzet ferdeségeít már a 70 es években belátták, és megindult egy nagyon erős áramlat, hogy az állam protektorátusát elvesztett katholikus egyház az önkormányzati jog megadásával kárpótoltassák. Az autonómia felállítását tervezték tehát, midőn oly testületet akartak szervezni a katholikus egyház világi és papi elemeiből, melylyel azután megoszthatja az egyház mindama kormányzati jogot, melylyel a katholiczizmus isteni alapjait megvédelmezheti. És, t. ház, hogy ez az autonómia nem csupán egyházi szempontból volt szükséges, hanem állami Szempontból is szükségesnek tartották, még akkor, az igazi szabadelvü'ség korszakában, mikor intézményekben iparkodtak biztosítani a jogot és nem eszköznek tekintettek minden intézményt a hatalomra; abban a korszakban, mondom, mnga b. Eötvös József kimondotta, hogy fontos állami okok sürgetik, hogy a katholikus autonómia fel ál] ittasa ék. A sajtó és közvélemény sürgetésére közzétett felhívásában szintén kijelentette, hogy a katholikus autonómia felállítását fontos állami okok követelik; viszont egyházi részről sememeltek elvi kifogást. Hisz maga Simor prímás kijelentette, hogy a hierarchikus szervezet még nem zárja ki, hogy a világi katholikus elem egyházi ügyeit a katholiczizmus változhatatlan tanainak szellemében ne rendezhetné és kezelhetné. Sőt az eszme annyira tetszett ép a prímásnak, hogy zsoviáíis modorában bizalmas körben egykor így nyilatkozott barátai előtt: »Az autonómia kedvéért, ha kell, elmegyek veletek a pokol kapujáig, csak azt ne kívánjátok, hogy oda be is lépjek.« De, t. ház, ha az autonómia elodázását még a legújabb időkig menthettük volna is, az új egyházpolitikai törvények életbeléptetése után sürgető erővel követeljük annak rendezését. (Igaz! Úgy van! a bál- szélső baloldalon.) Hisz jól emlékszem, azon egyházpolitikai akczióknak, melyek a reformtörekvések czíme alatt megindultak, az urak részéről is mindig egy kompenzáczionálig része volt az autonómia és kongrua rendezése; mert ha az egyház és állam közti államjogi viszonyokat szabályozni akarjuk, nem elég az egyháztól elvenni azt a jogot, mely kompeteneziájánál fogva az állam körébe tartozik, hanem kárpótolni keli azon jogokkal is, melyek az egyházi élet természetéhez tartoznak. Csakis így háríthatják el magukról az egyházpolitikai reformok azt a gyanút, hogy nem egy felekezet meggyengítésére voltak irányozva, hanem a családi jogrend szacbriiár 7-én, pénteken. 2g7 bályozásával e jogok kompetencziáját akarták az egyház és állam közt rendezni. Csakis így bizonyíthatja be ép a kormány, hogy az a reformtörekvés, mely megindult, nem egy vallásfelekezet elnyomására, hanem az állami jogviszonyok szabályozására van irányítva, T. ház! Szabadságról beszélünk. Na hát a szabadságot csak az a nemzet szeretheti igazán, amely azt kifejlett jogintézményekben és organizált társadalmi szervezetekben iparkodik biztosítani. Ezzel kötjük le állandóan mi is a szabadságot, mint a hogy a nap leköti tömegével a bolygórendszert. Az institucziók azok, melyek egy szabad nemzetnél a szétfolyó államéletet csomókba kötik, hogy azután az a haladásnak biztos támpontjául szolgáljon. És valamint a naprendszerben a nap az a központi égi test, a mely felé minden test nehezül és a nehezedés törvénye az, a mely ott a harmóniát fentartja és biztosítja, úgy a társadalmi érdekeknek is így kell szervezetek köríti tömörülni és csoportosulni, hogy a közös érdekek kapcsán aztán a szabadság intézményeivé nőhessek ki magukat. (Élénk tetszés és helyeslés balfélöl.) így szolgálhat, t. ház, az autonómia még a füji és társadalmi érdekek izmosítására is. És csodálatos, hogy nálunk ily fontos érdekek daczára ezt az autonómiát évtizedekig halogatták és hagyták szunnyadni. Az ember igazán kutatva a dolgot, fölteszi a kérdést, vájjon mi lehetett az oka ennek a hosszas és késedelmes indolencziának? Hát, t. miniszter úr, ne vegye tőlem rossz néven, ha a jogosult kritika útja engem az ő pártrendszerének bírálatához vezet el; de meggyőződésem, hogy ez volt az a kátyú, a melyben sok nemes törekvéssel együtt a mi katholikus autonómiánk is megfeneklett. (Igás! Úgy van! balfelől.) Minden animozitás nélkül akarom tárgyalni ezt a kérdést, és az igazság keretében csak a meggyőződés szempontjai fognak vezetni. (Helyeslés balfelől.) Azt hiszem, ha nálunk a kormányválságok a rendes parlamenti elveknek megfelelőleg pártválságokkal is jártak volna, a katholikus autonómia már régen nyélbe lenne ütve. Mert a dolog természetéből következik, hogy egymással szemben álló politikai pártok a politikai agitáczió fegyveréül felhasználták volna már legalább i? az autonómiát. Programmjaikba vették volna, és a legelső kormány- és pártváltozás folytán obiigójuk kiterjedt volna az autonómia életbeléptetésére. Sajnos azonban, hogy nálunk a pártélet hasonlít ahhoz az alsó szervezetű állat életéhez, a melynek egy része elszakad, de azért újból kinő, a megcsonkúlt része beheged és újból tengődő életet folytat, szóval élete kiszámíthatatlan és folytonos. 1 miniszterek 84*