Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-550

186 550. országos ülés 1896. február 4-én, kedden. határából is lökni. Nekünk századokon keresz­tül az volt a helyes politikánk, hogy minél több munkaerőt, munkaképes és tanúit embert az ország kebelébe befogadjunk, és hogy az itt, ezen országot, annak alkotmányát, szabadságát megismerve, ezen országnak önmaguk, de gyer­mekei is hű polgáraivá változzanak át; és ha végigtekintünk a magyar társadalmon, lát­juk, hogy az a sok német nevíí ember, külö­nösen sok olyan, a ki -katona-iskolából került ki, és a katonai nevelésnek évtizedeken keresz­tül való kihatásai után is, ha Magyarországon megtelepszik, itt a politikai jogokat és szabad­ságokat használta: Magyarországnak nemcsak leghívebb, de egyúttal, lehet mondani, leg­ansarnirozottabb polgárává és a magyar nemzet leghívebb barátjává változott át. Mi tette ezt? Tette a jogoknak és szabad­ságnak az az élvezete, a melyet Magyarország mindenkinek juttat, és a melyet másutt nem találni fel. (Igám ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Micsoda gondolkozás vezetheti a rendőrsé­get és a belügyminiszter urat akkor, mikor a munkásokat, a kiknek foglalkozásuk van, a kik mestereknél avagy műhelyekben vannak alkal­mazva, minden bírói ítélet nélkül, egyszerű gyanúsításra, csak a fogdmegek rájuk küldésé­vel megragadják és az országból kihurczolják, eltávolítják? (Halljuk! Halljuk! a szélső hal­oldalon.) Eltávolítják nagyobb számban és fel­tűnő módon. Azt hiszi a t. belügyminiszter úr, hogy a szocziális kérdéseket ilyetén módon, hogy a szocziálisták vezérembereit, vagy pedig némely agitátorait eltávolíttatja, meg lehet oldani? Higyjék meg, hogy a békülékeny, sza­badság alapján álló és a munkások ügyeiről atyailag gondoskodó politika sokkal többet tud meggátolni azokból a szocziális törekvésekből, mint a brutalitás, az igazságtalanság, a jogok nak elkobzása. (Élénk helyeslés a szélső bal­oldalon.) Itt van például egy eset, mely mostanság történt. (Halljuk! Halljuk!) Jakobovszki Sándor szabó, a ki Oroszországból származott lengyel ember, dolgozott Budapesten egy Martini nevű szabónál; egy napon a rendőrség szépen elvitte őt a műhelyből azon a czímen, hogy őt ki fogja szolgáltatni Ausztriának; kiszolgáltatta Bécsnek és ott azt mondották annak a munkásnak, hogy a svájezi határra fogják tolonczolni. Bírói ítélet nem létezett, a melynek alapján ez történhetett volna. (Nyugtalanság; zaj a szélső baloldalon.) Mit követett el ez az ember, a miért vele ilyen kurtán és ilyen erőszakosan, a polgári szabadság megsértésével kellett elbánni? Miért nemcsak a magyar polgárokat, hanem minden idegent, a ki az országban van, védelmeznek és oltalmaznak a mi törvényeink? Nem tudom, majd megmondja a belügyminiszter úr; de a mi később történt, az az érdekes. (Halljuk! Halljuk!) Az az érdekes, hogy Bécsből pedig a rendőrség ezt az Oroszországból származó lengyel embert a muszka határszélre tolonczolta, és csak a közbelépésnek, épen egyik képviselő társunk közbelépésének köszönhető, hogy az orosz rendőrhatóságnak ki nem szolgáltatták, hogy a magyar kormány szabadelvüségének dicsőségét Szibéria ólombányáiban zenghesse. (Élénk tetszés és helyeslés a snélsb' baloldalon.) Engedje meg a t. belügyminiszter úr, de az ilyen esetektől óvakodnunk kell; mert bármint gondolkozzanak is a t. túloldalon a szocziális kérdésről, én meg vagyok arról győződve, hogy az az egész világnak egy nagy közgazdasági kérdése, a melyet hatalommal, erőszakkal meg­oldani nem lehet, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) a mely a közgazdasági politika útján kell hogy megoldást nyerjen. Igaz, hogy Európa és a világ ma nem látja ezen kérdésnek fejlődési útját, de kétségtelenül tudjuk azt, hogy mikor a bajok felhalmozódnak és a bajoknak felhalmozódása a társadalmi rend hibás beosztásából támad, előbb-utóbb megtalál­ják e tanok azt az utat és módot, a melyen érvényesülni fognak. De kétségtelen az is, hogy egész Európában egy oly hatalmas szervezet a szocziálista párt, a mely hatalmas szervezet Európának nagy megrázkódtatásokat okozhat. Arról a kérdésről, hogy ezzel a hatalmas szervezettel szemben Magyarország, a mely ipari­lag hátra van maradva, milyen politikát köves­sen, nekem megvan a magam nézete. (Halljuk! Halljuk!) Minekünk épen hátramaradottságunk­nál fogva alkalmunk van kézzelfoghatólag és szemmelláthatólag megismerni a szocziális bajok­nak keletkezését, okait és kútforrásait. El kell távolítanunk azon okozatokat, a mely okozatok Európának társadalmi rendjét ily nagy megráz­kódtatásokkal fenyegetik, és nekünk, kik hátra vagyunk maradva, társadalmi szervezet és anyagi élet rendében ezen elmaradottságunk hátrányai mellett egyetlen előnyünket, hogy az előre­haladottabb nyugoti államok példájából okulást meríthetünk, fel kell használnunk és igye­keznünk kell a szocziális kérdést itt annyira megelőzni, annyira elejébe kerülni bölcs és okos törvényhozással, de nem rendőri önkénynyel és üldözéssel, hogy midőn Európa nyugatában talán a megrázkódások és véres forradalmak ideje be fog következni, itt Magyarországon ez a gazdaságilag részben megelőzött, részben meg­oldott kérdés ne okozzon nagyobb izgalmakat és megrázkódtatásokat. Ha ezt a magyar poli­tikusoknak sikerül elérniök, akkor Magyar­ország jövendőjét biztosították, még pedig az­által, hogy míg Európa nyugatán a társadalm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom