Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.
Ülésnapok - 1892-549
549. országos ülés 1896. február 3-án, hétfőn. 163 sincs — tudok rá esetet — építettek 15—16—20 házat egymásután, spekuláczióra, s azokba lakókat szerződtettek. Mikor azután be kellett volna a házakba hurczolkodni, akkor kijött az elöljáróságtól a bizottság s megállapította, hogy azokba a házakba behurezolkodni nem lehet. Ezek mind oly épületek voltak, hogy sem a garádiesok, sem a mellékhelyiségek nem voltak kiépítve, szóval közegészségügyellenes állapotok uralkodtak bennük. Ott állott november elsején 500—1000 család, a mely nem tudott behurczolkodni a lakásokba, mert közegészségügyi szempontból az elöljáróság természetesen nem adta meg a behurczolkodásra az engedélyt. Ezek a szegény földhözragadt emberek, a legszegényebb osztályhoz tartozók, a kik nem is egyszerre, hanem hetenkinti részletekben fizetik a házbért, most egyszerre hajlék nélkül maradtak, mert a régi lakásokat felmondották, onnan kihurczolkodtak, s az új lakásokba be nem mehettek. Már most mi volt a tennivaló? A főváros, e nyomorra való tekintetből, a legnagyobb humanizmus szempontjából, hogy ezek a szegény emberek százszámra hajlék nélkül ne maradjanak, ezeknek a házpióczáknak üzérkedése folytán, kénytelen volt a barakkokat le nem bontani, hanem legalább e szegény embereknek valahol menedéket nyújtani. (Helyeslés a szélső talon.) E barakkokat azonban nem szabad már most a szükséglakások szempontjából mérlegelni; ezeket pusztán humanizmusból csak azért tartotta meg a főváros, hogy végső szükség esetén az említett szegényeknek legyen hová menektílniök. Győződjék meg a t. belügyminiszter úr, nem volt elöljáróság, a melyet el nem leptek volna oly emberek, a kik részben csalás miatt is panaszkodtak, mert nem tudtak hova menekülni télvíz idején, úgy, hogy kénytelenek voltunk többen a polgármesternél közbenjárni és könyörögni, hogy ezeknek az embereknek legalább a fedél alá jutást lehetővé tegyék. Pap Sámuel t. képviselő úr, ha a főváros viszonyait kívánja szellőztetni, a jövőre szerezzen magának e tekintetben tájékozást, s ne tegyen szemrehányást a fővárosnak ott, hol azt méltán elismerés illeti meg. Ha már felszólaltam, kötelességem kinyilatkoztatni, hogy mi a fővárosban a közegészségügyi viszonyokkal, annak adminisztrácziójával a legnagyobb mértékben meg vagyunk elégedve, s ezt különösen szükséges hangsúlyozni most, mikor a nagyvilágnak tájékozva kell lennie, hogy a főváros közegészségügyi viszonyai szempontjából emelt ily kifogások teljesen méltánytalanok és helytelenek. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Én, ki éber figyelemmel kísérem a közéletet, s megmondom a hibát ott, hol felfedezem, azt tapasztaltam, hogy a főorvosi hivatal feladata magaslatán áll, s minden tekintetben híven teljesíti kötelességét. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez megnyugtatásul szolgál a miaiszter úrnak is. Azonban van egynehány baj. így például, hogy a fővárosnak százezrei vannak kint a megyéknél, törvényhatóságoknál betegápolási díjak czíinén, és nem vagyunk képesek behajtani egy krajczárt sem. A t. miniszter úr hónapról-hónapra, negyedévrőlnegyedévre, vagy ha máskor nem, a költségvetésből látja, hogy a fővárost ez a hiány folyton terheli, és semmi intézkedés nem történik, hogy ezek a díjak behajtassanak. Nagyon kérem a t. miniszter urat, hogy akkor, midőn látja, hogy a főváros ma is az új nagy kölcsönből tetemes közegészségügyi berendezésre, szükséges beruházásokra nagy összegeket fordít s mértéken túl költekezik, legyen szíves figyelemmel lenni arra, hogy a főváros legalább azon jogos követeléseit, melyek a többi törvényhatóságoktól törvény szerint megilletik, megkaphassa idejekorán, hogy a közeledő kiállításra való tekintettel e czímen nagy áldozatokat hozhasson. Ezeket tartottam szükségesnek megmondani, nehogy felvilágosítás nélkül maradjon oly vád, mely a fővárost méltányosan meg nem illeti. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Illyés Bálint jegyző: Visontai.Sonia! Visontai Soma: T. ház! Polónyi Géza t. képviselőtársam azon kijelentése, hogy a fővárosban az egészségügy igen jó kezekbea van, megnyugtat engem az iránt, hogy az a tárgy is, melynek védelmére kelek, igazságos, mert hiszen arról van szó, hogy a t. miniszter úr a főváros egy szabályrendeletét, melylyel a főváros legjobb tapasztalata és tudomása szerint egy egészségügyet kellően és helyesen vélt szabályozni, megdöntötte. (Halljuk!) Már Horváth Géza képviselőtársam szóba hozta a múltkor azt, hogy a t. belügyminiszter úr egy, az egészségügyre vonatkozó rendeletével számos családnak legsajátabb magánjogait megsértette. (Igaz ! a szélső baloldalon.) Ertem a t. belügyminiszter úrnak azt a rendeletét, melylyel a főváros területéa a csont- és rongyszedést megtiltotta. Megjegyzem előre is, hogy a t. miniszter úrnak minden intézkedését, melylyel az egészségügyet szabályozni, vagy előbbre vinni szándékozik, csak helyeselni lehet. Azonban méltóztassék tekintetbe venni azt, hogy ezeknek az intézkedéseknek is megvan a maguk hatása, és nagyon természetesen, hogy ha az államnak érdeke összeütközésbe jő az egyes állampolgárok érdekével, akkor azt kell nézni, hogy vájjon oly imminens-e már a veszély, hogy az 21*
