Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-549

Í62 549. országos ülés 1896. febrnár 3-án, hétfőn. abban állást nem foglalok, mert személyes kérdésekbe belenyúlni nem akarok, (Helyeslés.) mert az a nézetem, hogy ily természetű kérdésekben más személyeknek állást foglalni nem szabad, mert a kormány diszkreczionárius jogából folyik, hogy midőn ily természetű kérdéseknek az elbírálásáról van szó, ott a tényleges felelősségnél fogva a kormány van hivatva arra, hogy az ügyet minden oldalról megbírálja, és a szerint tegyen, a mint ő jónak látja, nem pedig a neki adott tanácsok szerint. Egy körülményre azonkan bátor vagyok felhívni a figyelmet, s ez az, a mi a kérdésben közérdeket, nem pedig magánügyet képez, mely tehát a nyilvánosság ellenőrzése elé tartozik, és ez az, hogy a második gyógytár engedélyezése ügyében a vármegye — mint hallom — egy egyént ajánlott. Figyelmébe ajánlom a t. miniszter urnak, hogy az eddigi helyes és igazságos álláspont szerint azt illeti a gyógytárjog adományozása, a ki a gyógytári kezelésben a legtöbb időt töltötte. Nehogy tehát tévedésben legyen az igen t. miniszter úr, szíveskedjék az iratok között az illető pályázók minősítvényét is megfigyelni. Meg fogja látni, hogy ha van ott, a kit a vármegye ajánlott, lehet, hogy az már ezelőtt húsz évvel kapta az oklevelet, de gyógyszertári kezeléssel nagyon keveset foglalkozott, s az utóbbi években Brassóban, most tán Romániában egészen más üzleti ágakkal foglalkozik. Bármi történjék e kérdésben, én csak azt kérem, hogy annak személyi oldala oldassák meg az igazságnak megfelelően. Be is fejezhetném ezzel beszédemet, ha nem kívánnék még röviden reflektálni Thaly képviselőtársam egy megjegyzésére. Ö tudniillik kifogásolandónak találta a miniszter úrnak azt a kijelentését, hogy még nem foglalt állást az orvosi kamarák kérdésében, hanem erre nézve az orvosi testület véleményét kívánja megvárni. Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy épen Perczel Dezső belügyminiszterrel szemben, kinél még nagyon kevés alkalmunk volt elismerni, hogy testületek autonómikus jogát respektálja, ezúttal elismeréssel említsem, hogy nem kívánta befolyásolni azon orvosi testületek véleményét, hogy nem kívánt prejudikálni azon,saját ügyükben véleményt mondó testület felfogásának. Nem helyeselhetem, hogy ezért megtámadják, és csak azt kívánnám, hogy a belügyminiszter úr az autonómikus jogokat jövőben és minden irányban ugyanígy respekt dná. (Helyeslés balfelől.) A tételt, mint jeleztem, elfogadom. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Thaly képviselő úr kívánja szavai értelmét megvilágosítani! Thaly Kálmán: T. ház! Az előttem szólott t. képviselő úr az orvosi kamarákra vonatkozó kijelentéseimet tette észrevétel tárgyává. Szívesen fogadnám észrevételeit, de kénytelen vagyok megjegyezni, hogy félreértett. Én nem azt nehezményeztem a miniszter úr beszédéből felolvasott részletben, hogy ő, midőn ez ügy szőnyegre kerül, alkalmat fog adni a tanácsnak, hogy véleményét nyilvánítsa. Én e részét a kijelentésnek helyeseltem, csak az előbbi részét kifogásoltam, hogy tudniillik daczára annak, hogy az orvosi kamarák ügye itt évek óta stirgettetik, elődei — nem Ő — mégsem bírták magukat egyik vagy másik pontra elhatározni. Azt kértem, hogy akár mellette, akár ellene foglaljon a miniszter állást, de világért sem kárhoztattam, hogy az autonómikus jogokat respektálja. Ezt dicsértem nála s megmondtam, hogy ezt a második részt helyeslem. így méltóztassék szavaimat értelmezni. Illyés Bálint jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. ház ! Pap Samu t. képviselő úr, kinek beszéde alatt sajnálatomra nem lehettem jelen, a főváros közegészségügyi viszonyait tárgyalta, és különösen a szükséglakásokra való tekintette] kedvezőtlen színben tüntette föl. Mivel nem látom, hogy a fővárosi képviselők közül valaki is fölíratkozott volna, kötelességemnek tartom, hogy legalább néhány szóval tájékoztassam e tekintetben a t. belügyminiszter urat s az egész házat. Ez a czélja felszólalásomnak. ( Rali juh! Halljuk.') T. ház ! Sehol a világon nincs oly viszony állam és főváros között, mint Budapest és a magyar állam között. Hogy többet ne mondjak, az ország fővárosában a magyar államnak egyetlen kórháza sincs. Tisztán a főváros a saját áldozatkészségével tart fenn kórházakat. De ez a dolog a szükséglakások kérdésével kapcsolatos, a menynyiben járvány idejére, midőn a kolera nagyban fenyegette a fővárost, s ez által közvetlenül az országot is, a főváros kénytelen volt e járványnyal szemben az általa nagy költségen szervezett járványkórbázon kivűl úgynevezett barakkórházakat létesíteni, kénytelen volt a bekövetkezett járványra való tekintettel, a sürgős szükség miatt, ilyen barakkokat építeni. Nagyon természetes, hogy ha Pap Samu igen tisztelt barátom ezen barakkok it a Londonban épített állandó szükséglakások mértékével akarja mérni, azok sohasem fognak ama méreteknek megfelelni, mert azokat a barakkokat nem azzal a rendeltetéssel építették, hogy egyúttal szükséglakások is legyenek, hanem azzal, hogy a járvány megszűnte után egyszerűen lebontassanak. Azonban mi történt? Ezt figyelmébe akarom ajánlani a t. belügyminiszter urnak, de egyúttal a t. igazságiJgyminiszter úrnak is. A fővárosban legutóbb egy furcsa betegség kapott lábra. Spekulánsok, a kiknek ötven forintnyi vagyonuk