Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.
Ülésnapok - 1892-549
§4». országos iÜés 1896. február 3-án, hétfőn. 161 az iiy kérdésben a bírói ítéleteknek alapját tisztán és kizárólag az orvosi vélemény képezi, szükséges, hogy ezen orvosi vélemény tekintetében úgy a szakképzettség, mint az állásnak fizetése, rendszeresítése és az ezekkel karöltve járó megbízhatóság tekintetében teljes garanczia nyújtassék. És ma e tekintetben mi áll? Áll az t. ház, hogy egyes orvosok, a kik, — mint tudok esetet — két-három fizetéses állást foglalnak el, háromszáz vagy négyszáz forint tiszteletdíj mellett megbízatnak azzal, hogy az illető törvényszéki fogházakat kezeljék, s ezzel azután czímet nyernek arra, hogy bírói kiküldések, bonczolások vagy megvizsgálásoknál, mint az illető bíróságnak hivatalos szakértői működjenek. Hát ennek mi a következése ? Ma, midőn elismerem, hogy minden irányban s a tudomány minden ágában szakképzettség és úgynevezett különös szakképzettség szükséges, akkor az ilyen fontos kérdésben a kir. törvényszéki orvosok, mint a kiknek e tekintetben különös szakképzettséggel kellene hogy birj:mak, azon orvosok közül neveztetnek ki, a kiknek életpályájuk, működésük teljesen elvonja az ő figyelmüket attól a munkától, a melyben azután ők hivatalos szakértők és csak kivételes esetekben fognak foglalkozni azzal a kérdéssel és azon specziális tudományággal, melynek alapos tanulmányozása lenne szakvéleményük helyességének a biztosítéka. És ennek következtében történik azután az, hogy gyakran és a legtöbb esetben, mihelyest egy kissé bonyolultabb kérdés merül fel, úgy a védelem, mint a vád, mindig szükségesnek tartja a közegészségügyi tanács és más ilyen orvosi fórum véleményét, felülbírálását kikérni, mert hiszen azokban a vidéki szakértőkben, legyenek bármily megbízhatók, sőt szakképzettek is, nem találhatja meg a közvélemény épen állásuk sokoldalúságáért a megnyugvást. És ez onnan van, mert állásuk, fizetésük, működésük, foglalkozásuk nem olyan, mely a nagyközönségnek teljes tájékozást, biztosítást nyújtana arra, hogy azokkal a kérdésekkel, a melyekre nézve véleményt kell mondaniok, csakugyan szakavatottan és kiváló készültséggel foglalkoznak. Hát, t. ház, ezt is vagyok bátor a közegészségügy javítása szempontjából a t. kormány figyelmébe ajánlani, kérvén, hogy az igazságügyi kormánynyal együtt foglalkozzanak a törvényszéki orvosi állások rendszeresítése kérdésével. Végül, t. ház, felvettetett itt a gyógytárak kérdése és e tekintetben a szabadipar álláspontjára méltóztattak helyezkedni, és Thaly Kálmán t. képviselőtársam, a gyógyíárakitak szabadiparrá való átváltoztatásánál a t. kor mánynak az úrbéri megváltás eszméjét is figyelmébe ajánlotta. Én, t. képviselőház, azon helyKÉPVH. NAPLÓ 1892—97. XXIX. KÖTET. zetben vagyok, hogy ma, a midőn a verseny feltétlenül minden irányban nagy, midőn a közegészségügyet minden tekintetben javítanunk kell, és ennek első feltételét a gyógyszerek olcsóbbítása képezi, a midőn nem állttnk ott, a hol állottunk akkor, midőn a gyógyszertárak monopóliumszerű felállítása azért volt szükséges, mert különben nem akadtak volna egyének, kik gyógytárakat nyissanak és arra alkalmasak legyenek, most, midőn ez okok megszűntek, eljött és eljöhetett annak az ideje, hogy a gyógyszertári ügy szabadiparrá változtassák át. Elismerem, hogy lehetnek egyes kivételes esetek, midőn ezen szabadiparrá tétel azután a régebben szerzett jogoknak a kárpótlását követelné, de engedelmet kérek, azok nagyon kivételes esetek. Ismeiem ezen gyógyszertári ügyeket, ismerem azokat is, a melyekre rá szeretik fogni, hogy azok reáljogok, azok legnagyobb része a reáljogok kellekével és bizonyítékaival — a melyek csakugyan képesek legyenek a reáljogot igazolni — nem bírnak. Nagyon kis része a jelenleg fennálló gyógyszertáraknak az, a melyeknek tulajdonosai úgynevezett kártérítési igénynyel bírhatnának. És e tekhitetben nem lenne szabad, •— mert nem lenne helyes, és mert talán az állami költségvetés keretébe sem lenne beilleszthető — egy úrbéri váltságszeríí kárpótlás. Az ilyen gyógyszertárak kárpótlásánál alapot képezhetne az, hogy minden nem reáljogú gyógyszertár engedélyezése, vagyis minden újabban nyitandó gyógyszertárnál egy bizonyos kicsiny díj fizetése szabassák ki, és ekkor elérhető, hogy azon kis díjfizetéssel, mely a konkurrencziát nem csorbítaná, kikerülne azon alap, a melynek fedezését kárpótlási tőke czímén adná az állam a reáljogú gyógyszertáraknak. És ez ma, midőn a közegészségügy fejlesztését általánosítani akarjuk, igenis szükséges, de szükséges azért is, mert hiszen valóságos visszaélések, de részben, mondjuk, egy olyan lutriszerű, sorsjátékszerü űzleíet képez ma már egyes gyógyszertár vétele és szerzése, a melynek mint egy szerencsejátéknak a megszüntetését maga után vonná a gyógyszertári kérdés szabadiparrá tétele. (Igazi Úgy van! bafelől.) Midőn már a gyógytár-ügygyel foglalkozom, legyen szabad a t. belügyminiszter úrnak egész röviden egy esetet figyelmébe ajánlani, (Halljuk! Halljuk!) és ez az erzsébetvárosi második gyógyszertár kérdése. Ez az ügy több mint egy esztendeje hever a belügyminisztériumban. Tudom, hogy nem feneklett egészen ott meg, mert az iratokat leküldték a vármegyéhez, a községhez, onnan ismét visszaküldöttek az iratokat, és tényleg itt vannak ezek a dolgok már régen. Azon kérdésben, hogy ki kapja meg a gyógyszertári jogot, vagy hogy az engedélyeztessék-e, én 21