Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-549

54f». országos ülés 1896. február 8-án, hétfőn. 147 városaink, melyek úgyszólván most fejlődnek, annyira túl vannak terhelve más kiadásokkal, hogy a színészetre aránylag keveset költhetnek. Pedig, t. ház, az államnak feladata, hogy e téren is az inieziativát kezébe ragadja. Magyarországon a magyarosítás tekintetében már eddig is rendkívül sokat használtak a vidéki színházak. Hivatkozom például Sopronra, Pozsonyra, Temesvárra, a hol az utóbbi évek alatt már magyar színházi szezonok keletkezhettek, és hogy ezen városokat még nem lehetett teljesen a magyar színészetnek megnyerni, és a német múzsát kiküszöbölni, ennek tisztán csak az anyagiak az okai, és nagyon csekély áldozatokkal lehetne ezen városokban is a magyar színészetet államosítani. így például Sopronban már tárgyalások folytak, ajánlat is tétetett igen jó igazgató által, a ki 8000 forint segélyt kért arra, hogy egész hét hónapi szezont csináljon, és ezt a 8000 forintot egy oly fontos pontra és véghelyre, a hol a magyarosodás szépen halad, nem bírta sem Sopron városa, sem Sopronmegye, sem a magyar állam ezen czélra kiadni. Bocsánatot kérek, de a mikor mi a fővárosi két állami színházra öt- és hatszázezer forint segélyt adunk ki évenkint, (Úgy van! a siélsö baloldalon.) olyan városban, a hol voltaképen már nagy közönség van, a hol bizonyos tekintetben azt látjuk, hogy a maguk erejéből is fenn lehet tartani a szinházakat, akkor az öszszes vidéki városoknak Magyarországban odavetni 10.000 forintnyi segélyt: ez igazán szatíra. Madarász József: Szégyen! Pázmándy Dénes: De nem is felel ez meg azon viszontszolgáltatás fogalmának sem, a melylyel az állam kell hogy a lakosság igényeit kielégítse, mert hisz ezen Budapesten elköltött százezreknek a legnagyobb része a vidéki közönség pénzéből hordatik össze. Tehát nagyon jogosult a vidéknek az a kívánsága, hogy az állam az ő érdekeivel is foglalkozzék, az ő színházaikat is segítse. ÉS hogyan állunk, t. ház, e tekintetben épen most? Úgy állunk, hogy a millenáris esztendő, ha az állam gyorsan nem jő segélyére a vidéki színészetnek, igazán a koporsója, sírja lesz a vidéki színészetnek, (Úgy van ! a szélső baloldalon.) mert az összes vidék Budapestre szándékozván jönni, be sem várja a milleniumi kiállítás megnyitását, hanem már most, ebben a téli szezonban nem látogatja a szinházakat; mindenki arra takarítja meg a pénzét, hogy majd a nyáron Budapestre jöjjön fel. (Igás! tJgy van! a szélső baloldalon.) Ma már oly üresek a vidéki színházak, hogy csak az őszi szezontól idáig négy igazgató teljesen megbukott, feloszlatta társaságát, és a még meglevők is a legrosszabb auspicziumokkaí mennek be a nyárba. Hiszen méltóztattak olvasni, hogy a direktorok nyáron nem akarják társaságaikat szervezni, vagy feistartani; különösen a kis igazgatók semmiféle társaságokat nem akarnak tartani, (Mozgás a szélső baloldalon.) mert lehetetlenség rajok nézve a nyári szezonban megélni. Itt 1500 — 2000 ember sorsáról van szó, és azt hiszem, hogy ezek is méltán foglalhatnak helyet a nemzet napszámosai közt, mert a ki tudja, hogy micsoda igyekezet, szorgalom és kitartás kell a magyar vidéki színészetben, az lehetetlenség, hogy szemet hányjon ezen emberek szerencsétlen állapota előtt, és lehetetlenségnek fogja tartani, hogy ne segítsen a kormány, ne segítsen a törvényhozás ezen a bajon. Nem tudom, hogy a t. belügyminiszter úrnak vannak-e erre nézve már adatai, de gondolom, igen ; mert hiszen az ő ajtaján kopogtatnak leginkább. De azt sem tudom, hogy vannak-e erre nézve már bizonyos tervei, hogy tudniillik hogyan fogja a nyáron a magyar vidéki színészetet fentartani, vagy pedig micsoda segélyben akarja őket részesíteni. Mindenesetre idejében gondolkodni kell erről, és én a t. kormány figyelmét felhívom arra, hogy itt aránylag csekély összegről van szó, mert az egész magyar vidéki színészetet egy résiével azon áldozatoknak, a melyeket a budapesti állami színházakra fordítunk, fenn lehetne tartani. T. ház! A vidéki színészet rendezése nem olyan nehéz kérdés. (Ealljuk! Halljuk!) Hiszen a ki ezzel foglalkozott, az tudja, hogy a szinészegyesület itt Budapesten már igen sokszor adott véleményt erre nézve; kész tervezettel állott elő. Hentaller Lajos: De mindig roszszal! Pázmándy Dénes: És a főalap erre a rendezésre nézve az, hogy tudjuk, hogy mennyi és minő segélyben akarja az állam részesíteni a magyar vidéki színészetet, mert a szerint fogjuk a színészetet megteremteni. Én a legegyszerűbbnek azt tartom, hogy mindenekelőtt azokban a városokban, melyek magas kultúrával bírnak, de a melyek különösen nemzetiségi szempontból is olyan exponált vidékeken vannak, hogy ott a magyar nyelv és a nemzeti irodalom terjesztethetik, hogy ott mi egy pár nemzeti színházat alapítsunk. így példának okáért Pozsony, Kassa, Temesvár, Kolozsvár, Pécs a végvidéken és Sopron a dunántúli nemzetiségi vidékeken, mind igen fejlett városok. Mindezekben a városokban, kivéve Kassát, hol most akarnak egy új színházat építeni, igen szép tervezetek is vannak már. Ezeken a vidékeken alkotni kellene magyar színészetet, és a hol egy esztendei vagy hét hónapi szezon fejlesztetik ki, az ezen városokban jól organizált, jól begyako19"