Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.
Ülésnapok - 1892-548
5á8. országos ülés 1896. február 1-én, szombaton. {27 mint a delfin, hogy elvigye a pluszokat mutogató intendánsokat a szárazföldre, csak plusz legyen s akkor biztosítva van a művészi nivó. Hiszen Zichy Géza volt intendáns számításai itt a házban konstatáltattak és hivatalosan kímutattatott, hogy az 1894-iki előirányzattal szemben 7785 forint volt a többlet és a napi bevétel bruttója 10.000 forinttal több volt, mint azelőtt. Hol van itt az igazság, mikor az intendáns azt mondja: »Nem áll az, mintha akkor rendezettek lettek volna az opera vwzonyai«. (Mozgás jobbfelől. Halljuk ! Halljuk!) Ismétlem, én úgy fogtam föl a kormánybiztos kinevezését, hogy minden erejét, tehetségét és minden ambiczióját, a melyet én nagy készséggel elismerek, s minden lelkesedését, a melyről meg vagyok győződve, föl fogja használni főleg a jubileumi évre. 175.000 forintot fog megszavazni a ház nemsokára, talán még ma, és mivel indokolja az igen tisztelt belügyminiszter űr ezt a tetemes kiadást? Igen helyesen azzal, hogy »szükséges ez az összeg, hogy a Budapesten megjelenő külföldi és vidéki publikumnak a magyar szinművészetet méltóan bemutassuk s hogy a kiállítást látogató közönség magas műélvezetekben részesülj ön«. És ezzel szemben, t. ház, a jubileumi év nincs előkészítve. Az operában, igaz, föl fognak eleveníteni egy pár régi magyar darabot, a mit helyeslek és szükségesnek tartok, .... Ugron Gábor: Ezeréves szépségek! Fenyvessy Ferencz: .... de van szerencsém kérdezni a t. belügyminiszter urat, mi történik a nemzeti színháznál ? Ez ország minden intézményei megülik hazánk ezredéves ünnepét, a legutolsó vidéki kaszinó is ünnepet ül, csak a nemzeti színház hallgat. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Azt hittem, hogy a kormánybiztos úr, mihelyt ki lesz nevezve, első sorban arra fog törekedni, hogy a miniszter indokolása be legyen váltva, azt hittem, hogy a mit megtett a Vígszínház, tehát egy magánintézet, hogy odament Jókai Mórhoz, a költők királyához, hogy írjon alkalmi darabot a színháznak erre a nagy ünnepre, a mit megtettünk mi pápaiak egy kis színházban, hogy megkértük Jókait, hogy írjon egy ünnepi prológot, azt elfelejtették a kormánybiztosi hivatalban. Ma úgy ál! a dolog, hogy a magyar nemzeti színház abszolúte nem vesz részt ünnepélyesen hazánk ezredéves ünnepélyén. Nem vesz úgy részt, a mint kellene. T. ház! Mikor ezeket látom, igazságom teljes értékében állítom újra, hogy úgy, a mint ma az intendáns! állás van, azt tovább fentartani nem lehet, nem szabad. Madarász József: Törlendő! Fenyvessy Ferencz: Am ne töröljük el, de ha már fentartjuk, akkor azt rendszabályozzuk úgy, hogy az minden szempontból a miniszternek közvetlen felelősséggel tartozzék, mert én fogadok akármibe, hogy ha nem kormánybiztos van most a színházak élén s nem intendáns, hanem maga a belügyminiszter úr gondoskodott volna, Percsel Dezső belügyminiszter úr már rég gondoskodott volna arról, hogy a magyar nemzeti színház megülje hazánk jubileumát. Mindezek elmondása után a tételt megszavazom, de e megszavazásban nincs benn elismerésem a kormánybiztos működése iránt. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon) Elnök: Kivan még valaki szólni ? Hévizy János jegyző: Pázmándy Dénes ! Pázmándy Dénes: T. ház! Bartók Lajos t. képviselőtársam határozati javaslatát aláírtam, mert már tíz évnél több, hogy e házban fölszólalok a m. kir. opera tétele ellen és azóta mindig azt követelem, hogy az intendánsi állás szüntettessék meg, az az úgynevezett m. kir. opera pedig egyszerűen zárassák be. (Derültség.) Más megoldása ennek a kérdésnek nincs. Én nem fogok belemenni egyes detaillokba, mert én az intendáns urak személyeit nem veszem kritika alá, azon egyszerű oknál fogva, mert mindegyikét olyan dilettáns egyénnek tartom, ki a színészethez és művészethez nem értve, (Derültség.) bizonyos úri passziók teljesítésére megy oda, bizonyos rangot és állást akar elfoglalni. Én nem irigylem tőlük ezt az állást, (Derültség.) mert abban igaza van a t, jelenlegi kormánybiztos úrnak, hogy egy szánalmasabb, rosszabb, mindenféle bajoknak és támadásoknak jobban kitett állás Magyarországon nem létezik, mint épen az intendánsi állás. 0 maga tudja ezeket a bajokat. Én, ki már 25 esztendeje foglalkozom a színészettel, észleltem ezt az öreg Radnótfaytól valamennyi intendánson keresztül. Mit mutat ez a vita, melynek most tanúi vagyunk? Midőn látjuk, hogy egy kompetens író: Bartók Lajos barátom, és egy másik kompetens ember, ki még hozzá ott ül a kormánypárton: Fenyvessy Ferencz barátom, azt bizonyítják, hogy nemcsak a jelenlegi intendáns, de elődjei sem bírtak a feladat nehézségével megküzdeni; midőn oly tapasztalatokat hoznak fel, melyek azt bizonyítják, hogy a betegség, a kór oly nagy a m. kir. operánál, hogy azt semmiféle orvos kigyógyítani nem tudja: akkor én, mint egyedüli szanálási módot mást tanácsolni nem tudok, mint azt, hogy az a színház zá,rassék be, s motiválni fogom, hogy miért. (Halljuk! Halljuk!) Én minden művészeti törekvéseknek, külö-