Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-548

124 »548. országos ülés 1896. február 1-én, szombaton. ber havában azt mondotta, hogy Nikisch karmester-direktor úr képességei minden kritikán felül állanak, képzett, kitűnő művész, a ki díszére válik az operának és a magyar színművészetnek. Ma b. Nopesa Elek megtadja, a mit a kormány állított. Hát mit bizonyít ez? Én nagyon köszönöm b. Nopcsa Klek tegnapi őszinte nyilatkozatát, ez bizonyítja, hogy a mindenkori intendáns azt teszi, a mi neki tetszik, a szegény belügyminiszter pedig nem foglalkozván e kérdésekkel, kénytelen elfogadni, a mit az intendáns neki sugalmaz, és itt később azonban az utód által kompromíttáltatik. (Igaz! Úgy van! a hal- és szélső haloldalon.) T. ház! Álláspontom áz, hogy az intendánsi hatáskört meg kell rendszabályozni; az intendánsnak szabad kéz ne adassék, hanem mint bár elsőrendű, de feltétlen hivatalnoka a miniszternek ám neki referáljon, de az intendáns helyett a miniszter gondolkodjék. Beöthy Ákos: Azt is ! (Nagy derültség a bal- és szélső haloldalon. Nagy Baj. Elnök csenget.) Fenyvessy Ferencz : T. képviselőház! A mit állítottam, abban csak egy finom szemernyi van mosolygásra méltó, mert mikor azt mondtam, hogy az intendáns referáljon és a miniszter gondolkozzék, ezzel nagyon sokat mondottam, (Úgy van!) és a ki ismeri a viszonyokat, meg is fog engem igen könnyen érteni. Azt akarom mondani, hogy az intendáns ne a saját nevében, hanem a miniszterek nevében hozzon végzéseket; azt akarom, hogy az intendánsokat ne üssék a parlamentben, de ha kell, ám üssék a minisztert. (Derültség a hal- és szélső baloldalon.) Madarász József: A miniszter meg üsse az intendánst! (Derültség.) Fenyvessy Ferencz*. De, t. ház, mi történik ? Annak illusztrálására, hogy az intendánsoknak mindig szabad kéz hagyatott, a t. ház türelmével élve, csak igen röviden, egypár példát leszek bátor felhozni. (Halljuk! Sálijuk !) Az igen tisztelt kormánybiztos úrnak elődje rávette a miniszter urat, hogy az operaházban levő énekesek és énekesnők számára 20.000 forint ösztöndíj adassék. Mikor ez a pénzügyi bizottságban felmerült, csekélységemmel együtt többen kartársaim közül kimondottuk, hogy ez egy abszurd követelés; hiszen ott van az országos m. kir. zeneakadémia, ennek hivatása és feladata az ösztöndíjakat az illető muvésznövendékeknek kiadni, nem pedig a belügyminiszternek vagy az intendánsnak. Nem tehetek róla, — szólt a belügyminiszter — »az intendáns nagyon forszírozza a dolgot, ő szükségesnek mondja ezt és neki jobban kell ezt tudnia, mint nekem, kérem tehát elfogadni. . . .« (Derültség.) A bizottság elfogadta a javaslatot és így a t. ház elé került. Én akkor felszólaltam itt, talán vannak, a kik emlékeznek reá, és kijelentettem, hogy ez felesleges kiadás, a melynek semmi ezélja nincs; az intendáns talán más czélra kívánja fordítani, szóval töröltessék a tétel, mert különben én jövőre nem fogom megszavazni. És ma hogy állunk? Mikor az intendáns elment, az volt a legelső, hogy a kormány a tételt, mint feleslegeset és czéltalant, törölte. (Helyeslés.) Az intendánsnak tehát nagyon is szabad keze volt. De menjünk tovább. Mikor ezelőtt két évvel a repertoárnak a varíétásáról volt szó a házban, akkor voltam bátor felszólalni a kormány ellenében is és kijelentettem, hogy nem találom helyesnek, hogy az intendáns úr Mozartnak 12 éves korában írt darabjait mutatja be a magyar publikumnak; ahhoz nekünk semmi közünk, kortörténelmi szempontból sem érdekel bennünket, vegyenek inkább elő mást, például — hogy a kassza üres ne legyen —• a Pagliaccit, Leoncavallo híres darabját, melyet Bécsben ugyan még ' nem adtak, de igen jó kassza-darabnak fog bizonyulni. Erre az intendánssal rokonszenvező lapok nekemtámadtak, hogy semmi mííérzékem nincs, hogy igenis, kötelességünk Mozart gyermekkori darabjait előadni, és az olyan darabot, mint Pagliacci, a melyet Bécsben sem adtak még elő, nekünk sem illik előadni. (Derültség balfelől.) Időközben azonban előadták Pagliaccit és az akkori 20.000 forint deficzitből kirántotta az operát. Mit bizonyít ez ? Azt, hogy az intendánsnak szabad keze van, de a kormány nem tudja ellenőrizni eléggé. Menjünk tovább. Mikor a karmesteri állás betöltéséről volt szó, egyszerre híre jött, hogy az intendáns egy Moszkvában levő urat, Eebitsekef szerződtette. Voltam bátor azon alkalommal ujságczikkekben is kifejteni, hogy ezt a Eebitsek urat nem ismeri a művelt zeneközönség, az egy rossz karmester, maguk a zenekari tagok is kinevetik. Erre mi történt? Másnap a Pester Lloydban megjelenik egy nyilatkozat az intendáns parancsára, a melyben 42 zenekari tag tiltakozik az én felfogásom eilen, azt mondván, hogy Rebitsek kitűnő karmester, hogy én nem értek hozzá stb. Rá két hónapra pedig úgy küldték el Rebitseket, hogy még végkielégítést seai kapott. Bartók Lajos: Csak rendjelet kapott, de abfertigungot nem! (Derültség a bal- és szélső báloldalon.) Fenyvessy Ferencz: T. képviselőház! Tudnék felhozni több példát, de nem akarom untatni a t. házat. (Halljuk! Halljuk!) Én azt