Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-548

548. országos ülés 1896. ják. Ezt kétségbe merem vonni. Én is olvastam egyet-mást e kérdésről, de sehol sem találtam az intendánsi intézménynek ezt a dieséretét. Találtam a nemzeti irodalom fejlesztésének, a nemzeti irodalom nagy héroszainak nagy be­folyását a színházra, találtam, hogy igen elő­kelő intendánsok lettek kinevezve, kiknek mű­ködését osztatlan tetszés kisérte egész Német­országban, de az intézmény dicséretét még Né­metországban sem találtam egy írónál sem. Nem is az intézmény helyessége vagy helyte­lensége a baj; az intézmény lehet a legkitű­nőbb, ha nincs rátermett ember, a ki az intéz­mény hatáskörével élni tudjon és akarjon. Igenis, az intendánsok személyében van az egész kérdés kritériuma, és hogy az az álláspont helyes, melyet én elfoglaltam a múltban és elfoglalok ma is, ezt be fogom bizonyítani b. Nopcsa Elek tegnapi beszédével. Az én álláspontom az, hogy bár nem tartom szüksé­gesnek az intendánsi állást, meghajlok azonban a monarchikus állam sok indoka előtt. De ha fentartjuk, akkor rendszabályozni kell az inten­dánsi állást és hatáskörét az egész vonalon, mert a mint most van ez az állás, az abszolu­tizmus és parlamentarizmus ölelkezésének oly szörnyszülötte a mostani intézmény. Én szerin­tem igenis szabályozni kell és külön hiva­tallá kell tenni azt az intendánsságot, teljes felelősség és a miniszter ellenőrzése mellett, nem pedig hivatalon kivííli állapotnak tekinteni, hanem a minisztériumban elsőrendű hivatal­nokká tenni annak viselőjét. Nevezzük azt bár intendánsnak vagy művészi államtitkárnak, semmi közöm hozzá, de azt akarom, hogy ne egy külön mozgó, különálló közeg legyen, ha­nem a belügyi vagy más minisztérium feltétlen hivatalnoka, a ki felelős mindenért. Mert ma úgy van, hogy az intendánsok kreálhatnak állá­sokat, melyeket a másik megszüntet; az egyik behoz szabályokat, melyeket az utód nem tart meg; elmennek utazni két-három hónapra állam­költségen, a nélkül, hogy a miniszter erre fel­hívta volna őket. T. ház! Azt mondtam az előbb, hogy álláspontom helyességét be fogom bizonyítani b. Nopcsa Elek tegnapi igen szép beszédével. Helyt állok, megkezdem a bizonyítást. Hogy bebizonyítsam, hogy az intendánsi állás hatáskörének helytelensége az oka min­den bajnak, és az intendánsok azt teszik, a mi nekik tetszik, és hogy mindenki, még az utód is az intendánst hibáztatja, arra nézve, ismét­lem, fényes bizonyíték b. Nopcsa Elek beszéde. Például elkezdette tisztelt barátom és kép­viselőtársam tegnap a nemzeti színháznál, és mit mondott elődjéről? Azt, hogy (Olvassa.) »az igazgatással nagyon keveset s csak névleg február 1-én, szombaton. 123 V foglalkozott«, s mikor erre egy képviselőtár­sam közbekiáltott, hogy minek szidja az előd­jét, azt mondta: (Olvassa.) »Igenis be fogom bizonyítani állításomat, mert a nemzeti szín­háznál, mikor kormánybiztosi működésemet meg­kezdtem, nagyon furesa állapotokat találtam«. T. ház! Mikor én mondtam ezt tavaly, akkor b. Nopcsa Elek hallgatott, (Derültség balfelöl.) és mikor én mondtam ezt, akkor a belügyminiszter mit válaszolt erre? Megtagadta, a mit b. Nopcsa Elek pedig most állít. Akkor azt mondta a belügyminiszter e színházra vo­natkozólag: (Olvassa.) »Tény, hogy a nemzeti színház látogatottsága, bevételei rendkívüli mó­don napról-napra szaporodnak, és azt hiszem, ez eléggé bizonyítja, hogy a nemzeti színház előadásai annak a bírónak, kinek az ítélete legfontosabb, a közönségnek megfelelnek. Tény, hogy a legrendezettebb viszonyok vannak a nemzeti színháznál.« Tehát nem voltak furcsa állapotok. Akkor a miniszter, a kormány nekem nem adott igazat, ma b. Nopcsa nekem ad iga­zat. (Halljuk! Halljuk/) Menjünk tovább. Mikor az operaházról be­szél a t. kormánybiztos úr, mit állít? Azt mondja: (Olvassa.) »Milyen állapotban vettem át operát? Megütköztem azou, hogy az nem volt magyar, elszörnyűködésemre a magyar fővárosban egy német szigetre találtam.« Mikor mi állítottuk ezt, a magas belügyminisztérium mindig tagadta, b. Nopcsa elismerte. Azt mondja a kormány­biztos úr, hogy: (Olvassa). »Mindig a leg­rosszabb előadások voltak napirenden, és csak ritkán, hébe-hóba volt egy-egy jó elŐadás«. Azt mondja továbbá: (Olvassa) »De mivel több­ségben mégis a rossz előadások voltak, a kö­zönség, nagyon természetesen, annyira elidege­nedett az operától, hogy igazán azt lehet mon­dani, akkor uralkodott azon állapot, melyért Bartók Lajos képviselő úr most engem támad meg«, hogy tudniillik üresen állott a színház, üres padoknak játszottak a színészek, és leg­feljebb ingyenjegyeseket eresztettek be. T. ház! Mikor én állítottam ezt, akkor a belügyminiszter úr mit szólt? (Halljuk! Hall­juk! Olvassa.) »Az az állítás, mintha a szín­házak látogatottsága az utóbbi időben csök­kenne, nem áll. T. ház! Az előttem levő ada­tok szerint valónak ezen állítást elfogadni nem lehet.« {Felkiáltások a bal- és szélső baloldalon: Ki mondta?) Híeronymi volt belügyminiszter úr. Hát t. ház, a belügyminiszter* tavaly ta­gadta azt, a mit én állítottam, ma b. Nopcsa Elek igazolja állításomat. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Tovább megyek. Tegnap Nopcsa kormány­biztos úr Nikisekről nem valami hízelgőén nyilat­kozott, a belügyminiszter úr pedig 1893. novem­16*

Next

/
Oldalképek
Tartalom