Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-547

100 547. országos ülés 1896. január 81-én, pénteken. ország lakosságát. (Úyy van! a szélső baloldalon.) . Ha párhuzamot vonunk, t. ház, a művelt államok és Magyarország törvényhozásának a községek tekintetébeni felfogása és intézkedéseinek szellemi irányai között: akkor pénzügyi és közjogi tekintetben a községek teljesen ellentétesen fogatnak fel. Pénzügyi szempontból veszem csak a dolgot. Míg némely államban a községek és önkormányzati testületeknek állami feladataik teljesítése közben felmerült költségeit részint olyképen fedezik, hogy állami dotáczióban részesítik a községeket; addig más államokban némely jövedékek jövedelmét engedik át nekik; más államok ismét bizonyos fogyasztási adók jövedelmét utalják át a községek javára; a harmadik, negyedik állam pedig az egyes önkormányzati testületeknek bizonyos maximumig megengedi, hogy önmegadóztatás útján fedezhessék költségeiket; de nagyon természetesen, ezt is csak bizonyos korlátokig, a melyeken túl a törvényhozáshoz kell folyamodniuk. Nálunk azonban t, ház, e tekintetben nem történt eddig semmi. Semmi korlátja annak vetve nincsen, hogy az átutalt és átruházott községi kiadások az illető képviselőtestületek által mily százalék mértékéig szavaztassanak meg. Nálunk az állam nem ad semmi dotácziót, semmi jövedelmet a községeknek, azoknak saját erejükből kell a közigazgatás állami költségeit fedezni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És mi ennek a következménye, t. ház ? Az, hogy maholnap nincs az országban egyetlen egy község is, a mely pótadóval túlterhelve nem lenne. Vannak községek, a melyek 40—60, sőt 100-—160 és 200 százalék pótadót is fizetnek, a melyeket rendesen az állami feladatok teljesítése emészt fel. A t. belügyminiszter úr a költségvetésben tünteti ki ezt a 878.230 forintot, és ezzel azt akarja urbi et orbi bebizonyítani, hogy ezen új intézmény költségei ennyi összegben merültek fel az ország lakosai terhére. Azonban elfeledi kimutatni azt, hogy az anyakönyvi intézmény létesítésével a községeknek milyen beruházási terhei származtak. Merem állítani, — és ebben nem fog engem megczáfolni a miniszter úr sem, mert a mint nekem, úgy neki sincsenek statisztikai adatai e tekintetben, — hogy nem túlzok, ha a községeknek az új intézménynél felmerült külön terheit mégegyszer annyi összegre becsülöm, mint a mi az állami költségvetésben kitűntetve van. A törvény itt egy elasztikus, ruganyos kifejezéssel él, a midőn ezen költségeket a községekre ruházza át, azt mondván, hogy az űrlapok és az anyakönyvi nyomtatványok kiadásai az államkincstár terhére esnek, a dologi kiadások ellenben a községekére. Ennek következménye az lett, hogy a kormány ezen kifejezéseket s a dologi kiadásoknak fogalmát olyan messzire kiterjesztette, hogy az irodaköítségek, bútorok és felszereléseken kivűl, többnyire még azon személyi jelleggel biró háromszínű" vállszalagokat is több helyen a községek maguk szerezték be; pedig ezen vállszalag inkább a funkczió ünnepélyesebbé tételére szolgál, és inkább a személyi minőséget emelő külsőség, mintsem dologi kiadási természetű. (Úgy van! a saélsö haloldalon.) Es ezek a kiadások évenkint fokozódnak és ezek okozzák, hogy a községeknek gazdasági helyzete maholnap egészen tönkre fog menni. A kormányok, nevezetesen a szabadelvű kormányok az ilyen állami kiadások és költségek átruházásánál valóságos kétértelmű játékot játszanak. Kimondatnak ugyanis a törvényhozó testület által itten bizonyos elveket, azoknak megvalósítását pedig egyszerűen áthárítják a községekre, és ott implicziter az eredmény az, hogy ezek rendesen a közteheremeléssé válnak, és a földadó emelésében kulminálnak. Mert a községek pótadózási rendszere szerint, a mint a községi törvény rendeli, minden állami kiadások költségei rendesen a földet szokták terhelni. A törvényhozásban, itt e házban, nincs adóemelésröi,Jnevezetesen az egyenes földadóról szóidé közvetve még is mindig a földadó emeltetik és emelkedik országszerte a pótadó alakjában. Nem csoda tehát, t. képviselőház, hogy ennek következménye a községek eladósodása és a ki a mezőgazdazdaság válságos helyzetét okszerűen akarja megmagyarázni: az egyik okát valóságban azon sajnos körülményben is megtalálhatja, miszerint az ország községei egyszerűen oda vannak dobva a kormánypárti experimentumoknak. Áthárítanak reájuk minden költséget, nem kárpótolják semmivel, és ennek következtében tönkre is kell menniök politikailag ágy, mint közgazdaságilag. T. képviselőház! Ezen eljárás mellett, midőn a törvényhozó testület egyszerűen bizonyos elveket kimond és a végrehajtásnál azt épen nem ellenőrzi: a mely egyéb nem lehet, mint az, hogy azon elv a községekben nem egyébben, hanem pusztán adóemelésben valósul meg. Meg kell fontolni, ha vájjon nem érte-e el a határt ezen könnyelmű intézkedés, és vájjon nem kell-e meggondolás tárgyává tenni azt, hogy hasonló műveletek, úgymint a folytonosan leplezett adóáthárítások, a kettős megadóztatások, az átutalások és adóáttolások egyszer már szűnjenek meg ezen országban. (Helyeslés a stsélsö baloldalon.) Hogy ha szigorúan mérlegeljük azon kiadásokat, melyek— felteszem — az anyakönyvek