Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-547

547. országos ülés 1896. jauvár 31-én, pénteken. 101 kérdésénél felmerültek, s a törvényhozó testület által előirányozva, megszavazva, s a király által szentesítve vannak?: akkor azok törvényes jog­czíme ellen államjogi és alkotmányos szempont­ból kifogást senki sem tehet. De kérdem, vájjon azon költségek ellen, melyek nem a törvény­hozó testület által szavaztattak meg; s nem a király által vannak szentesítve, és mégis ép úgy terhelik a községek polgárait, mint az állami és más adók : nem lehet-e alkotmányosság czímén kifogást emelni? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Méltóztassék meggondolni, hogy az mégis vesze­delmes dolog és eljárás, egyfelől tönkretenné a községeket, másfelől pedig megrontaná jog­érzetüket is, és az alkotmányosságnak oly fel­fogását érvényesítené meg esetleg öntudatában, a melyek polgári hivatásukat az állam iránt nagyon meglazíthatják. Kérem, ezen gondola­tomat méltó megfontolás tárgyává tenni. És, t. ház, itt alkotmányjogilag egy igen fontos szuverenitási kérdés is fölmerül, a melyre a t. házat figyelmeztetni kötelességemnek tartom. Alkotmányos szempontból semmi oly állami természetű kiadás vagy teher, melyet az ország­gyűlés meg nem szavaz, a király meg nem erősít, nem szentesít, nálunk nem lehet elvileg érvényes, költségeket megszavazni joga csak az országgyűlésnek van. Ha tehát egy legalsó közigazgatási szerv, ha egy képviselőtestület szavaz meg kényszer­helyzetben a maga lakosait terhelő költségeket, állami pénzszolgáltatásokat: ez teljesen össze­férhetlen a törvényhozó testület szuverenitásával. Én figyelmeztettem már más alkalommal is a t. házat, és figyelmeztetem most is, hogy az adózás egy igen-igen nevezetes és fontos kér­dés. Már O'Connell, a híres agitátor mondotta egyszer, hogy az emberi test szerveinek leg­érzékenyebb része a zseb. Az adózás pedig mindig a tulajdon szentségének bizonyos meg­támadása; már pedig, ha ez ok nélkül a törvény ellenére támadtatik meg, akkor a tulajdon szent­ségében megzavart állampolgár közjogi érzeté­nek oly megsértésére ébredhet, a mely végső elemzésben oda juthat, hogy őt mindenféle polgári kötelmei alól föl is mentheti. S ez nem oly csekély dolog, t. ház. Méltóztassanak visszaemlékezni az államok alkot­mányos történeteire, nevezetesen Angliára, Észak­Amerikára. Ezekben a törvényellenes adóz­tatás kérdése igen fontos következményekkel járt ezen államokra. (Igaz! Úgy van! a szélsö­baloldalon.) T. ház! Nem folytatom tovább. Csak esz­méket akartam felvetni, a mik megfontolandók, s már régebb idők előtt kellett volna azok kö­vetkezményeit e háznak már megfontolni. (He­lyeslés a széhö baloldalon. Halljuk! Halljuk !) A mi már magát as intézményt illeti, t. ház, annak idején volt alkalmam erre vonat­kozó nézeteimet kifejteni. Azokat a nézeteket most is vallom, és vallani fogom mindaddig, valameddig az élet tapasztalatai az ellenkezőről meg nem győznek. Azért eziíttal csak azt jegy­zem meg, hogy valóságos dualizmus érvényesü­lését látom a törvény végrehajtási rendeleteiben megkísérelve: mert az anyakönyvvezető részint mint a község választott tisztviselője, részint mint állami tisztviselő van e teendők végzésére rendelve. Ezen kettős minőség pedig a végre­hajtás terén vagy az egyik, vagy csak a másik kárára érvényesülhet. És ezen kárt és romlást a végrehajtás, illetve a közigazgatásban még tetézni, növelni fogja a dualizmus azon további rendszere, melynél fogva egyhelyt a község terhére fognak az anyakönyvek felállíttatni s fentartatni, máshelyütt pedig külön állami anya­könyvvezetőket fognak felállítani. Ugyanazok a községi terhek, melyeket én felemlítettem és nehezményeztem, hangsxilyozva vannak Okolicsányi László és Sima Ferencz t. barátaim által is, és határozati javaslataikban azok orvoslására van javaslat téve. Azokban ki van fejtve, hogy miként lehetne, részint a jövőre, részint pedig a dolog sürgős­ségénél fogva még közelebbről érvényesítendő intézkedéseket is tenni ezen bajok orvoslására. Én ezen javaslatokat, melyek felfogásomnak különben is tökéletesen megfelelnek, tehát pár­tolom; azonban magát a tételt bizalmatlanság­nál fogva nem fogadom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hévizy János jegyző: Holló Lajos! Holló Lajos: T. képviselőház! Én csupán néhány megjegyzésre akarok szorítkozni, a melyek az anyakönyvvezetéssel összefüggésben vannak, s a melyek már az eddigiek után előt­tünk mint tapasztalatok jelentkeznek. Azt hiazein, a t. miniszter úr maga is a leggondosabb figye­lemmel vizsgálja azt, hogy az általa kibocsátott rendelet mennyiben felel meg a kitűzött czél­nak s a törvény rendeltetésének, és e tekintet­ben neki is ugyanazok a tapasztalatai lesznek, a melyek mindenkinek vannak az országban, kik némileg figyelemmel kísérik ezt az intézményt: hogy tudniillik rendkivűli mértékben nehézkes, bürokratikus és a közönségre nézve zaklató eljárás az, a mely a miniszteri rendeletekben lefektetve van. Teljes mértékben osztom azt a czélt és felfogást, melynél fogva az anyakönyvek, melyek a polgárok statuálására nézve nagymérvű bizo­nyítékot képeznek, a lehető legnagyobb preezi­zitással és kellő jogi garancziával vezettessenek. De e szempontból oly túlzásig menni, mely az illető közegre nézve is valóságos szekatúrát és

Next

/
Oldalképek
Tartalom