Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.
Ülésnapok - 1892-547
547. országos ülés 1896. január 81-éu, pénteken. 91 felett a kéidés felett elmélkedni, vitázni, sőt mondhatnám, veszekedni nemcsak magának a magyar parlamentnek, hanem az egész magyar közéletnek; sőt meg vagyok arról győződve, de látjuk is, hogy ez a kérdés nagyobb hullámaival még csak ezután fog csapkodni ágy kinn, mint befelé, a parlamenti élet jövő életet illetőleg is. Hogy egyebet ne érintsek, épen ezen egyházpolitikai reformoknak időelőtti behozatala a magyar parlamenti életet különösen közjogi szempontból az eddigi pártélet rendszeréből teljesen ki fogja vetni, és itt egy egészen új állapotot fog teremteni, annyiban, a mennyiben előreláthatólag a közel jövőben nem közjogi kérdések fogják képezni ebben a parlamentben a pártok közötti mérkőzésnek arányait és erőfeszítését, hanem felekezeti szempontok, a melyek bizonyára a legveszedelmesebb arányt ölthetnek. De mondom, ezekre nem rekriminálok, azért, mert hiszen ezekkel a kérdésekkel foglalkozott a parlament annak idejében eleget. Hanem én, t. képviselőház, egyenesen a kérdésnek azon oldalához fordulok, a melyet gyakorlati szempontból kell most már közös hozzájárulásunkkal, közös egyetértéssel, az eszméknek jóakaratú kicserélésével, és azoknak nem pártszempontból való rideg pertraktálásával, hanem jóindulatú megbeszélésével tisztáznunk, hogy ha már ezen intézményt népszertívé tenni nem is lehet, legalább úgy helyezzük el az állami élet organizmusában, hogy az úgy funkczionáihasson, hogy sem magát a közigazgatásnak eddigi rendszerét, sem egyáltalában a közfelfogásnak erkölcsi és vallási szempontból eddig elfoglalt álláspontjait túlságosan zavarba ne hozza. (Helyeslés a balés szélső baloldalon.) T. képviselőház! Jeleztem, hogy nagyobb előkészületíenséggel, nagyobb tapintatlansággal, nagyobb gondatlansággal nagy intézmény még nem lett Európa egy államába sem behozva, mint nálunk az állami anyakönyvvezetés. És honnan veszi ez tulajdonképen kiindulási pontját és eredetét? Első sorban az őszinteségnek azon hiányából, a mely nálunk a törvényalkotásnál minden nagyobb organikus rendszer létrehozása kérdésében a kormány részéről tanúsíttaíik, úgy a parlament ellenzékével, mint az ország közvéleményével szemben. Az őszinteség hiánya első sorban s legfőképen nyilvánul ennek a törvénynek életbeléptetésénél, t. ház, abban, hogy a törvény világosan megmondja, hogy az állami anyakönyvvezetésnek terhe egyrészről a dologi kiadások szempontjából terheli a községet, a személyi kiadások tekintetében pedig terheli az államkincstárt. Akkor, t. ház, mikor ez a törvényjavaslat KÉPVH. NAPLÓ 1892—97. XXIX. KÖTET. itt tárgyaltatott, az ehenzék részéről nem elvi differencziák, hanem anyagi szempontok képezték legfőképen a vita tárgyát. Mi azt mondtuk, hogy ennek az intézménynek behozatala belekerül az államnak 3—4 millió forintjába. Akkor a kormány részéről és a belügyminiszteri székből vitattatott, állíttatott, hogy ennek az intézménynek a behozatala nem fog az államnak többe kerülni 800.000 forintjánál, és annak igazolásául, hogy ennél többe ez az intézmény nem kerül, az 1895. évi költségvetésbe ezen összegnek megfelelő rész illesztetett be. Már most az a kérdés, és azt uyiltan kell itt felvetni, ha vájjon őszinte volt-e a dolog tárgyalásánál, ezen intézmény meghozatalánál a kormány eljárása az ország közvéleményével és magával a parlamenttel szemben a fináncziális kérdésben? Őszinte nem volt, mert azt tudta a belügyminiszter úr, tudta a kormánypárt, tudni kellett minden gondolkozni képes főnek, hogy egy ilyen nagy intézmény behozatala 800.000 forintból nem eszközölhető. Mi azonban a magunk részéről elfogadtuk a költségvetést 1895-re, és most tárgyaljuk a költségvetést 1896-ra azon összeg keretében, mely az állami anyakönyvvezetés behozatalára vonatkozólag a költségvetésbe beillesztetett Ez idő szerint a költségvetésbe fel van véve 827.000 forint, tehát 827.000 forintba kerül az államnak az állami anyakönyvvezetés. De kérdem a t. belügyminiszter urat, nionclja meg itt őszintén a háznak, hogy első sorban akkor, mikor a törvényt életbe léptette, megtartotta-e a törvényt, mert azt tudjuk, hogy a belügyminiszter ár keze alatt a magyar közigazgatás keretében a belügyi kormányzat terén minden törvény elkallódik, elvész. De, kérdem, hogy ha a régi törvényekkel, a melyeknek keretében annyi és annyi visszaélés történt, hogy szinte bele vagyunk nevelve, hogy a belügyminiszter urak részéről a közigazgatási törvények kezelése nem is arra van szánva, hogy azok megtartassanak, hanem arra, hogy azok pártérdekből és a kormánypárt hatalmának fentarthatása szempontjából kijátszassanak; de ha ezt a közigazgatás többi törvényeivel tette is a belügyminiszter úr, szabad volt-e épen a liberális szempontból behozott egyházpolitikai törvények életbeléptetésénél nem őszintén, nem törvényesen járni el? (Helyeslés a bah és szélső baloldalon.) Szabad volt-e épen ennél a törvénynél megcsalni magának az országnak közvéleményét, a mely jóhiszemüleg liberális pecsét alatt volt behajtva, bekergetve, betízve ezen törvényeknek — hogy úgy mondjam — látszólagos rokonszenvébe? Elnök: (Csenget.) A képviselő urat figyelmeztetem, hogy a »megcsaläs« kifejezés haszná13