Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-547

08 547. országos ülés 1896. január 31-én, pénteken. lása imparlamentáris és ezért rendreutasítom. (Helyeslés jobbfelöl.) Sima Ferencz: Nagyon köszönöm az igen tisztelt elnök úrnak a figyelmeztetését, és rendreútasítása előtt tisztelettel meghajlok. A kifejezésem bizonyára erős volt. Én azt úgy kívánom értelmezni, hogy a t. belügyminiszter úr ezen törvényeknek végrehajtásánál és alkalmazásánál félrevezette magát a parlamentet és félrevezette magát az ország közvéleményét. (Felkiáltásol jobbfelöl: Hisz ez ugyanaz! Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Félrevezette, t. ház, azért, mert a mint igen tisztelt barátom, Okolicsányi László képviselőtársam határozati javaslatában rámutatott azon statisztikai adatoknak szükségességére, a melyeknek kézenfekvése mellett vagyunk és leszünk csak képesek megítélni, hogy mennyibe kerül ezen törvény végrehajtása, félrevezette azzal, s a törvényt nem alkalmazta az által, mert a törvény 81. §-a világosan azt mondja, hogy az állami anyakönyvek behozatalánál a dologi kiadások, melyek természetét a törvény is felsorolja, a községeket, a személyi kiadások pedig az államot terhelik. Ebből kifolyólag az lett volna a miniszter úr kötelessége, hogy a dologi kiadásokkal a különben már amúgy is túlterhelt községeket terhelje, az öBszes személyi kiadásokkal pedig az államkincstárt. Miért nem tette ezt a miniszter úr? Nem mintha nem merte volna, mert ő mindent mer, a mit még egy belügyminiszter sem merészelt, hanem nem tette azért, mert ha ő a törvényt megtartja, és annak alapján őszinte költségvetést tár a ház elé, kitűnik az ellenzék azon régi álláspontjának igazsága, hogy az állami anyakönyvvezetés még úgy is, a mint a kormány tervezte, legkevesebb három annyiba fog kerülni, mint a mennyi most a költségvetésben előirányoztatott. Tehát a belügyminiszter úr nem azért járt el így, mintha nem mert volna és nem merne bármit megcselekedni, hanem mert nem akarta a kormányt blamirozni, és a kézzelfogható számokkal bebizonyítani, hogy az ellenzéknek igaza volt, midőn a törvény tárgyalásánál a kormánytól nyílt számlát követelt, azzal a számlával szemben, mely akkor itt előterjesztetett. De eltekintve attól, hogy a személyi kiadásokat a belügyminiszter úr a legnagyobb önkénynyel áthárította községekre és így felmentette az államkincstárt az azt törvény szerint megülő megterheltetés alól: még azért is nagyon szerencsétlenül járt el ez intézmény behozatalánál, mert mint t. barátom elég részletesen kifejtette, az anyakönyvi kerületekbe nem önálló állami hivatalnokokat nevezett ki, a kiknek direkt és egyedül ez volna a funkeziója, és a kik ép ezért annak lelkiismeretes teljesítéséért mindenkor joggal volnának felelősségre vonhatók, hanem hogy a költségeket megkimélje, a községekben a jegyzőkre, a városokban a polgármesterekre és tanácsnokokra bízta az anyakönyvvezetést. Ennek az lett az eredménye, mire már Okolicsányi t. barátom hivatkozott, hogy tulajdonképen a községek nemcsak a dologi, hanem a személyi kiadásokat is viselik, mert a polgármestert a város, a községi jegyzőt a község fizeti. Igaz, hogy itt-ott a belügyminiszter úr nem tudott megegyezni a városokkal, és a hol nem birta a költségeket teljesen a városok terhére áthárítani, némi pótlékban részesíti az állami anyakönyvvezetés teljesítéseért az illető hivatalnokot, ezt tudom. Hanem méltóztassanak meggyőződve lenni arról, hogy ez az állami anyakönyvvezetés csakugyan olyan pótlékdíjnak megfelelő munka értékével is bír, jó kávé helyett valóságos czikória. (Derültség a szélső baloldalon.) Itt van például — hogy az ország legelső városán kezdjem — Budapest fő- és székváros, a mely maga viseli az állami anyakönyvvezetés költségeit. Mint a hírlapokból tudjuk, magában a főváros bizottságában a legnagyobb elégüietlenség uralkodik, és a belügyminiszter úr nagy támadásnak lesz kitéve azért, mert az állami anyakönyvvezetés terhének a fővárosra való utalása következtében oly létszámszaporúlatot kell beilleszteni a főváros tisztikarába, a mely nagymérvű költségekkel fogja terhelni a főváros budgetjét. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez így van az ország minden városában, kivéve egy pár várost, a melynek képviselői közelebbi konnexusban állanak a kormánynyal, a kik barátságos úton képesek voltak keresztülvinni azt, hogy az állam viselje az állami anyakönyvvezetés költségeit teljesen a személyi kiadások tekintetében. Az ország legtöbb városainak egy nagy részében a költségeket mind a községek és a városok viselik, de voltak egyes városok, a melyekkel a miniszter alkudozásokba bocsátkozott, miután először rendeletileg meghagyta, hogy az állami anyakönyvvezetés czímén 1000 forint megállapíttatván, tessék azt a városnak költségvetésébe beilleszteni, de volt oly város is, a melynek én is egyik szerény tagja vagyok, mely azt mondta, bizony én nem illesztek be e czímen egyetlen egy krajezárt sem. Vajay István: Nagyon helyesen! Sima Ferencz: így történt az, hogy a t. belügyminiszter úr fel lévén világosítva a város részéről, hogy az állami anyakönyvvezető állami hivatalnok, a törvény értelmében a személyi kiadás az állami kincstárt terheli, s ezen városok és községekben az anyakönyv vezetésére maga pályázatot hirdetett, és betöltötte azokat rendes kinevezés útján, a mint azt betölteni kell, az illető város pedig törvényes jogaira támasz-