Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-547

96 547. országos ülés 1896. jannár 81-én, pénteken. adatok és kellő előkészítés nélkül a javításhoz komolyan hozzálátni nem lehet, ennélfogva én azt indítványozom, hogy szerezzen be a belügyminiszter úr adatokat, a melyekből a törvényhozás megláthassa azt, hogy a községek az anyakönyvvezetéssel járó terheket most is milyen mértékben viselik, és pedig úgy a dologi, mint a személyi kiadásokat, a mely adatokból továbbá kitűnnék az is, hogy a községi tisztviselőknek, különösen a jegyzőknek anyakönyvvezetőkül való alkalmaztatása a községi személyzet milyen szaporítását vonta maga után és ez a községnek milyen megterheltetésével jár, és arra kérném a t. belügyminiszter urat, hogy ezt a kimutatást, melynek összeállításához mindenesetre hosszabb idő szükséges, legkésőbb a jövő költségvetésig terjeszsze a képviselőház elé, hogy akkor azután konkrét indítványt formálhassunk a további teendőkre nézve. Erre vonatkozólag van szerencsém egy határozati javaslatot benyújtani, (Halljuk! Halljuk!) mely szerint: (Olvassa.) »A képviselőház utasítja a belügyminisztert, hogy az 1897. évi állami költségvetés előterjesztésekor terjeszszen a ház elé részletes kimutatást arról, hogy az ország törvényhatósági és rendezett tanácscsal biró városai, nagy- és kisközségei egyenkint az állami anyakönyvvezetés személyi és dologi költségeihez milyen összeggel járulnak, és hogy az állami anyakönyvvezetés életbeléptetése következtében az egyes községek tisztviselőinek minő szaporítása vált szükségesség (Élénk helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) Hévizy János jegyző: Sima Ferencz! Beöthy Ákos: Ne simán, hanem élesen! Sima Ferencz; T. ház! A költségvetés általános vitájánál Gajári Ödön t. képviselőtársunk az előadói székből saját pártja álláspontját tekintve, legnagyobb értékű kormánypárti beszédben bizonyos, mondhatnám, a megelégedésnek érzetével hivatkozott arra, hogy gróf Apponyi Albert maga is elismeri, hogy az egyházpolitikai reformokra vonatkozó törvények oly szerencsés kézzel lettek az állam életébe bevive, hogy azok abszolúte semmi rázkódtatást nem idéztek elő. Hát, t. képviselőház, én a magam részéről nem emlékszem rá, hogy gróf Apponyi Albert ezt mondta volna, és kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ha ezt mondta volna, akkor gróf Apponyi Albert nagy tévedésben van, és egyáltalában nem ismeri az egyházpolitikai reformok által teremtett helyzetet az országban, mert ezeknek alapos, részletes és beható ismeretével épen gróf Apponyi Albert abból a széles látkörből, a melylyel ő hivatva van az általános politikai helyzet bírálására, nem juthat semmi körülmények közt arra az eredményre, — a ma tényleg előttünk álló helyzettel szemben, — hogy az egyházpolitikai reformok szerencsés kézzel lettek volna állami életünkbe bevezetve. (Ügy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon. Halljuk!) Sőt, t. képviselőház, ki kell jelentenem, hogy különösen a mi magát azt a tételt illeti, a mely tétel e pillanatban tárgyalás alatt áll, szerencsétlenebb kézzel, nagyobb előkészületlenséggel még intézményt Magyarországon, — nem egy ezredéven át fennállott alkotmány és intézmény kicserélését, hanem könnyebb, egyszerűbb dolognak az államéletbe való bevezetését tekintve is, — mondom, szerencsétlenebb kézzel és nagyobb előkészületlenséggel egy intézményt Magyarországon még nem vezettek be, mint az állami anyakönyvvezetést. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Pedig, t. képviselőház, tekintettel arra, hogy épen az állami anyakönyvezésnél itt a parlamentben (Halljuk! Halljuk!) a pártok közösen kezet fogva, teljes egyetértéssel jártak el, magának az intézménynek elvi kérdéseivel szemben, annak szükségességét tekintve, és legfölebb csak a körül forogtak fönn aggályok, hogy vájjon ezen intézményeknek ez idő szerinti bevezetésére elő vau-e már készítve Magyarország közvéleménye, teljesen megért-e Magyarország államkormányzata arra, hogy állami közéletünk, társadalmi és vallási életünk minden megrázkódtatása nélkül ezt a nagy átalakítást az ország kibirja. (Úgy van! a szélső baloldalon,) Abban a kérdésben magában, hogy az állami anyakönyvvezetésre szükség van, nem forgott fönn differenezia itt a vitáknál; megszavazta a parlamentnek minden tagja, kivévén néhány katholikus lelkész tagját a képviselőháznak, a kiknek pártállása ebben a kérdésben nagyon tisztázott és nagyon természetes. Ha, t. képviselőház, ez az intézmény első sorban nagy rokonszenvvel az országban nem találkozott, sőt ma sem találkozik, és ma is a legnagyobb idegenkedéssel nézi az ország polgársága, közvéleménye kint a vidéki életben mindenütt, az első sorban onnan van, mert a mnit az ellenzék ezen oldaláról általában vitatta, a magyar közvélemény és a magyar közélet még nem volt és ma sincs teljesen előkészítve arra, hogy ez az intézmény úgy legyen beilleszthető az állami élet organizmusába, hogy az oly kényelmesen helyezkedhessek el, hogy nyomást ne gyakoroljon egyfelől, idegenkedést és ellenszenvet ne támaszszon másfelől. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De, t. képviselőház, nem akarok rekriminálni magára az egyházpolitikai reformok kérdésénél itt folyt vitákra vonatkozólag, mert hiszen három esztendőn át bőven volt módja e