Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-542

358 542. országos ülés 1896. jauuir Sä-én, szombaton. helyett a képviselőházi levéltárban találjanak elhelyezést, hanem azért, hogy ezzel a t. ház többsége a miniszter úr álláspontjával való megegyezését dokumentálja: tisztelettel indítványozom, határozza el a t. ház, hogy a népoktatás ügyének államosítása tárgyában ben} újtott kérvények a kérvényi bizottság javaslatának mellőzésével a ház irattárában helyeztessenek el. (Élénk helyeslés a kőeépen és balfelöl.) Teljesen tudatában vagyok annak, hogy a függetlenségi és 48-as párt, minthogy program tuja az egész vonalon követeli az államosítását, ezzel ellentétben áll; minthogy azonban ily módon előmozdíthatni vélem a megnyugvást az országban, kérem, ne méltóztassék a kérdést pártszempontból tekinteni, felszólalásomat ellenzéki viszketegnek tartani, hanem azon jó szándék kifolyásának méltóztassanak azt venni, hogy bár csak kis momentummal is, az országban a paczifikácziót akarom előbbre segíteni Ebből a szempontból ajánlom indítványomat elfogadásra. (Helyeslés a kötépen és balfelöl.) Balogh Géza jegyző: Vajay István! Vajay István: T. ház ! A törvényhatóságoknak az iskolák államosítására vonatkozó kérvényei kapcsán három indítvány fekszik a ház asztalán. Az egyik az 'előadóé, a mely szerint tanulmányozás czéljából a kérvények kiadatnak a kultuszminiszternek, a másik Polónyi Géza képviselőtársamé, a [mely intézkedéseket kivan a kormány részéről az iskoláknak az egész vonalon leendő államosítása tárgyában, a harmadik pedig gr. Batthyány Tivadaré, a ki a törvényhatóságok kérvényeit irattárba helyeztetni óhajtja. Én ez utóbbi javaslathoz járulok. Polónyi Géza képviselő úrnak hazafias buzgalmát teljéjéé méltányolom, midőn azt szeretné, hogy az ismert igazság: »nyelvében él a nemzet*, értelmében e hazának minden fia nemcsak hazafiúi érzelemben, hanem nyelvében is egybeforrjon. E czélt ő az iskolák államosítása által óhajtja elérni. Az ő álláspontjával szemben meg kell jegyeznem, és ki kell jelentenem az én álláspontomat. Én a nemzeti oktatásnak híve vagyok, de az állami oktatást perhorreszkáloiu, mert én az állami oktatásban nem találom azt a kizárólagos intézményt, a mely kizárólag biztosítaná a nemzeti érdekeket, Polónyi G-éza képviselő úr maga is elismerte azt, hogy a jelenleg létező és eddig létezett hitvallások iskolái neveltek derék, kittínő hazafiakat, más részről pedig nem szabad közös törekvések kitűzése alkalmával szem elől téveszteni bizonyos tényeket és történelmi igazságokat. Az egyház, vele született jogánál fogva, az iskolákra folyton igényt tart, az egyház ott őrködött a nemzetek bölcsőjénél, és nevelte őket gyermekkorában, segítette őket férfias küzdelmeiben, és különösen a magyar nemzetet segítette egy ezeréves létnek elérésében. Kemény Pál: Hát a nemzetellenes egyházak ? Vajay István: Erre is rátérek, méltóztassék türelemmel lenni, és akkor a figyelmeztetés feleslegessé válik. Az iskola államosításának eszméje azon a czímen kisért, hogy vannak hazafiatlan nemzetiségi iskolák, hol a törvény követelményének a magyar nyelv tanítása tekintetében nem tesznek eleget. Az én felfogásom az, hogy a nemzeti érdekeket össze kell egyeztetni a hitvallásos érdekekkel, és tételem úry szól, hogy a hitvallásos érdekek érvényesülése nem zárja ki a nemzeti érdekek érvényesülését. Azonban én nem akarok olyan egyoldalú lenni, hogy mivel a nemzetiségi vidékeken, a magyar nyelvhatárokon nem tesznek eleget a törvény rendelkezésének, nemzetiségi honfitársainkkal és az általuk képviselt egyházakkal szemben minden rombolás és minden radikalizmus szabad. Az ő hitvallásos érdekei szintén kímélendők és figyelembe veendők, mert azt tartanám a magyar nemzet és az ország egysége szempontjából a legveszedelmesebb politikának, hogy ha most én azon a czímen, hogy minden áron, tűzzel vassal be akarjuk őket olvasztani, megtámadnék őket egyházi érzületeikben, mikor az iskolákat államosítani akarjuk. Az egyház féltékenyen őrzi jogait az iskolák iránt. Tessék nemcsak a törvényhozásról, hanem a végrehajtásáról is gondoskodni az egyes nemzetiségi vidékeken. Tessék megkövetelni azoktól a tanítóktól, hogy azok nem lesznek alkalmazhatók, ha nem beszélik a magyar hazának nyelvét, és bizonyos határidőn belül, ha kellő eredményt nem mutatnak fel a magyar nyelv tanításában, onnan elmozdítandók. Akkor egészen más eredményeket fogunk látni, de addig, míg mi kénytelenek vagyunk tapasztalni, hogy egyes nemzetiségi vidékeken nem hogy a magyar nyelvet nem tudják a tanítók, de egyáltalán qualifikácziójuk sincs, egy írni és olvasni tudó oláh daszkal, — a hogy a tanítót nevezik — közönséges polgárember eloláhosítja a közöttük élő magyarokat, és a Szabó, Farkas és más jó hangzású magyar emberekből egy emberöltő leforgása alatt lesznek a legdühösebb nemzetiségi agitátorok, kik annyira mennek nemzetiségi túlzásokban, hogy még magyar könyvet sem hozatnak a magyar fővárosból, hanem Bukarestből; ha ily mulasztásokkal állunk szemben, ne keressünk álútakat a magyar nemzeti érdek megóvása szempontjából, hanem első sorban hajtsuk végre az ide vonatkozó meghozott törvényeket, melyek a magyar nyelv tanítását a nemzetiségi iskolákban is érvényre juttatják,