Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-541

316 Ml. országos ülés 1896. január 24-én, pénteken. miniszter orra, hogy bizonyítson mellettem, hogy az a t. járásbíró legalább is tíz folyamodványt — nekem többet mondtak, de én nem akarok nagyítani — adott a t. igazságügy miniszter úrhoz, bogy őt azon járásbírósági székhelyről más helyre helyezzék át; úgy látszik, igen unalmasnak találja a nyárád-szeredai életet. Ez azonban nem történt meg. De azon harczi riadó után, a mely Szilágy-Somlyón nyert kifejezést, felhíva érezte magát bizonyos érdemet szerezni azáltal, hogy egy ellenzéki képviselőt esetleg kiszorítson és azáltal promoczióját előmozdítsa. Ázt hiszem, ilyen törekvésekből a t. többségnek nincs haszna, nincs haszna azért, mert azért a mandátumért bizonyos pretenziók lépnek a többség körébe, és azok a pretenziók naprólnapra növekednek, rá ülnek a miniszterek nyakára, rá ülnek a törvényhozás nyakára, és így alkottatnak azok a törvényes intézkedések, a melyek az állandó elégületlenségnek képezik forrását. (Helyeslés bálfélöl.) Akartam volna még folytatni, de már magában ez a két tény is elég ízlelítő arra, hogy mennyire szükséges magunkat emanczipálni azon mizériák hatása alól, a melyek itt Magyarországon a közállapotokat tarthatatlanná tették. Óhajtottam volna még a t. előadó úrnak is válaszolni, hanem azt azért mellőzöm, mert talán sor kerül arra a kérdésre, a mely leginkább érinti azt az úgynevezett paczifikáló eljárást, melyet pártom vezére inicziált, és nehogy disszonáns hanggal az illetékeseknek elébe vágjak, be varom, míg holnap az indítvány indokolása megtörténik és annak során talán nyilatkozatok fognak történni, és azt a részt, a melyet fel akartam hozni, mellőzöm. Hanem egyenesen szorítkozom már most (Halljuk!) magára a tételre. Fel kell hoznom itt, t. képviselőház, hogy midőn 1883-ban a XV. tez. a megyei háztartásról megalkottatott, jól tudjuk, hogy annak czélja volt, első helyen a nagyon felpanaszolt, és joggal felpanaszolt közigazgatáson az által segíteni, hogy az ország több anyagi segélyben részesítse a juris dictiokat. Ezután megalkottatott az 1893 : IV. tez., a mely az összes állami alkalmazottak helyzetének javítása felől gondoskodik. Azon időközben úgy az állami teendők, mint általában a közigazgatás teendői megszaporodtak, és még mindig a megyei tisztviselők segéd- és kezelőszemélyzete silányul volt dotálva. A törvény 22. és 24. §-ai intézkedtek, hogy 432.500 forinttal emeltessék a régi 4,515.000 forintos dotáczió. Kész alkalma volt tehát a törvényhatóságoknak, hogy gondoskodjék a megyei alkalmazottak azon osztályáról, a melyhez tartozóknak sokkal csekélyebb fizetésök van, mint a hasonló rangú és hasonló teendőkkel ellátott állami alkalmazottaknak, a melyre nézve még a penzió kilátása is bizonytalan, mert bár az illetők 3—5%-os hozzájárulásra vannak kötelezve a megyei nyugdíjalaphoz, de ha tömeges nyugdíjazás történik, csak annyi nyugdíjban részesülnek, a mennyi épen marad. Ez alkalmazottaknak még az is a baja, hogy mert a vármegye sem a kezelő, sem a segédszemélyzetben helyetteseket nem alkalmazhat, e szerencsétlen páriák a sok munka miatt rendes szabadságot sem kaphatnak, hanem csak grácziából élvezik azt, ha az alispán szeszélye, vagy jóakarata megengedi. Ez alkalmazottaknak távoli kilátása sincs előléptetésre, kivéve, ha nagyon exczellálnak, vagy nagyon nagy vármegyei nexussal bírnak. Az adminisztrácziónik e jelentékeny osztálya, az összes segédés kezelő-személyzet, mely leginkább van exponálva s munkával túlterhelve, a munkával távoli arányban sem álló kedvezményt sem nyer az államtól. Emiek nem csak az a következése, hogy az illetők szolgálati kedve megrontatik, hanem az is, hogy jóravaló emberek ily hálátlan poziczióra nem vállalkoznak. S ha ez állapot még sokáig tart, akkor csak máshonnan eliminált elemek jutnak ide, a melyek még góczpontját fogják képezni annak, hogy a közigazgatás ellen még több panasz, és a közigazgatás terén még több mizéria forduljon elő. (Igaz! Úgy van! a szélső báloldalon.) Ezek azok az okok, a melyek miatt a belügyminiszter úrnak valóban komoly megfontolás tárgyává kellene tennie e kérdést, mert e kérdés szanálását a 12-ik órára halasztani már nem szabad és nem lehet. Teljesen egyetértek azokkal, a miket Holló Lajos t. barátom már egyszer e tárgyban felhozott, és én megragadom e tételnél az alkalmat arra, hogy, mivel látom azt, hogy a folyó évi költségvetés keretében a közigazgatás segélyezéséről már gondoskodás van összesen 150.000 forinttal, és ez a kiadás új állások rendszeresítésére, dologi kiadásokra, fedezeti hiányok pótlására, tehát evidenter mind oly czélokra fordíttatik, a melyekből ezen szerencsétlen szabálynak egyáltalában nem juthat semmi sem, s így e kérdés már a költségvetés keretében nem oldható meg, mert ez ma már túlhaladott álláspont, kifejtein e tárgyban való nézetemet. Csak azt sajnálom, hogy e kérdés miért vált túlhaladott állásponttá, holott a vármegyei alkalmazottak, segédés kezelőhivatalnokok és tisztviselők itt Budapesten egy nagy országos kongresszust tartottak múlt év február havában, és ettől az időtől fogva egész júliusig már beérkeztek a képviselőházhoz 53 törvényhatóságnak indokolt feliratai és kérvényei, a melyekben ez, az osztály nyomorúságát leírva, helyzetének javítását sürgeti. Csakugyan visszás állapot ez. Már most,