Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-538

588. országos ülés 1896. január 21-éfl, kedden. g,|g mint a központi hatalom bizalmi emberét, akkor azt nézzük, hogy minő hatással van az a közigazgatás többi közegeire nézve is. Hiszen ezen közigazgatási közegek mind a főispántól függnek, nagyobb-kisebb mértékben, de általában tőle függnek. Először is ő a közvetítő közöttük és a központi hatalom között, másodszor az ő kezében van az egész felügyeleti jog, harmadszor számos ügyben neki közvetlen rendelkezési joga is van; azoknak az alárendelt tisztviselőknek egész helyzetére és jövőjére kiterjed befolyása. Az ő kezeiben van a kandidáczionáHs jog, sőt számos tisztviselőre nézve a kinevezési jog is, a fegyelmi felügyelettől kezdve, minden hatalmi jog az ő kezében van. Szóval bármely viszonyát nézzük is a köztisztviselőnek, életében és exiszteneziájában, egész léte, jövője, karrierje, minden első sorban annak a főispánnak kezébe van letéve. Természetes tehát, hogy ez a tisztviselő annak a főispánnak befolyása alatt állván, lehetetlen, hogy ő annak intenczióit, óhajtásait, akaratát első sorban tekintetbe ne vegye. (Úgy van! balfelől.) De itt áll szemben a törvény, mely a tisztviselőt gyakran arra inti, hogy ne azt nézze, hogy mi a hatalmasok kívánsága, hanem, hogy mi a polgároknak a joga, és hogy mi ezeknek törvényes oltalma. És itt azután a köztisztviselőnek helyzete .valóságos collisio officiorum-féle helyzetet teremt. Mert az egyik officium, törvényes offieium, melyet neki a törvény ír elő, de a másik a tényleges officzíum, mely őt oda helyezi a főispán hatalma alá, a ki egész jövője fölött a legtöbb esetben dönt. Már most, ha szemügyre veszszük ezt a helyzetet, vájjon hány olyan hős képzelhető, a ki ezen collisio officiorumban a törvény mellett fog dönteni, összes érdekeinek feláldozásával, egész jövőjének feladásával, és arra a veszélyre, a mi már itt felemlíttetett, hogy annak a főispánnak sújtó keze minden pillanatban utóiérheti. Fájdalmas és sajnos helyzet ez a tisztviselőre nézve, és valóban azt kell mondanom, hogy valahányszor látok visszaéléseket és mulasztásokat ezen tisztviselők részéről, én e tisztviselőket nem annyira elítélni, mint inkább sajnálni tudom. (Úgy van! balfelől.) A mi törvényeink megtorló intézkedéseket állapítanak meg azokra a tisztviselőkre nézve, a kik mindennek daczára a fensőbb intelmeket nézik és nem a törvényhez kivannak ragaszkodni. Megtorló törvényeket tudok, melyek azt a tisztviselőt sújtják, a ki a törvényt nem tartja szem előtt, hanem amaz intelemre figyel. De, ha mi ezen szempontoktól eltekintünk melyeket előbb érintettem, vájjon mi hatálya lehet ezen megtorló törvényeknek, midőn a felügyelő EÉPVII NAPLÓ. 1892-97. XXVIII KÖTET. hatóság ezen tisztviselők fölött első sorban ismét a főispán és azután második sorban a központi hatalom, a miniszter? Vájjon miként képzelhető az, hogy az a főispán és az a miniszter, valami nagyobb erélylyel gyakorolja ott a megtorlást, hol oly tényekkel áll szemben, melyeket az a tisztviselő, ha törvényellenesen is, de mindenesetre annak a központi hatalomnak — mondjuk — vélt érdekében követett el? (Úgy van! balfelől.) Midőn a tisztviselő azt, a mit a törvény ellen elkövetett, abban a hitben, abban a tudatban, és abban a meggyőződésben követte el, hogy ő ezzel a hatalomnak intencziói szerint jár el, annak szolgálatot tett, annak kívánságához alkalmazkodott? (Úgy van! balfelől.) Lehet, hogy az a főispán, vagy az a miniszter egyes esetekben azt gondolja, hogy azt nem kellett volna a tisztviselőnek megtenni, hogy azt maga is rosszalja, ámde a kellő szigort nem fejtheti ki ellene, az magától értetődik; mert a ki irántam való jóakaratból követett el hibát, aziránt bizonyosan elnézéssel leszek. Ez lesz a helyzet itt is, úgy, hogy habár ezt a legtörvénytelenebbuek vagyok is kénytelen tartani, még is azt látom, hogy egyrészt magában a szervezetben is benn rejlik a hiba, és hogy a megtorló törvények vajmi kevés hasznára lehetnek a nagyközönség jogainak, érdekeinek védelmére. És miután úgy a polgárok, a maguk sérelmeire nézve, a tisztviselők mulasztásai és visszaélései ellen a felügyeleti hatóságoknál nem találnak orvoslást, az következik, hogy utoljára is a panaszok ide jönnek a képviselőház elé. Minden panasz, a mely ide jön az egyes konkrét esetekről, mulasztásokról, sérelmekről, nem egyéb, mint jajkiált közönség köréből, a mely azt mondja, hogy ime vannak törvények, melyek az én védelmemre vannak rendelve, vannak közegek, a kik tartoznának a felett őrködni, hogy a törvény végrehajtassák, vannak közegek, a kik a sérelmet megtorolni volnának kötelesek, de mindez hiábavaló, mindezeknél én nem találtam orvoslást, nem maradt tehát egyéb hátra, mint vele az ország szine, a parlament elé hozzam panaszaimat. (Igaz! Ugy van! balfelől.) De ezen jajkiáltás nem egyéb a kétségbeesésnek egészen kárba veszett hangjánál, a melylyel — legalább közvetlenül —• semmiféle eredményt el nem érhet. (Ugy van! balfelől.) Mert nézzük itt a helyzetet. Mikor ezek a panaszok idejönnek, azoknak megint az a természete, mint az imént említettem, — hogy az mindmeg annyi törvénytelenség, sérelem vagy mulasztás, mely az illetők részéről abban a hitben követtetett el, hogy azokat a miniszternek, a központi hatalomnak intencziói, akarata szerint, vagy legalább annak érdekében tette meg. Bizonyos tehát,